Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-09-14 / 37. szám

Második évfolyam.

37-ik szám.

Munkács, 1890. szeptember 14.

KÁRPÁTALJA.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

is

Előfizetési árak:

® Égés* évre . 5 frt. ® Negyedévre 1 frt 25 kr

L Fél évre 2 frt 50 kr. @ Egyes sz.im ára. 10 kr.

©

© E lap megjelen minden vasárnap.

Kiadóhivatal:

FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr.

Szerkesztési iroda:

Munkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Hermentet’.en levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak.

Hirdetési árszabály:

Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóigjj 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 ki’. ' azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többször^

^©3L©l©g ©s©s2s©©at© s @g@S£ái^

Az elemek harca.

Az emberi élet legnagyobb jóltevői melyek nélkül minden szerves anyag megszűnik működni, a tűz és viz ellenségéül szegődtek az embereknek. A régiek e négy főelemet állították fel az élet tényezői gyanánt: tűz, viz, föld és levegő. A három elsőt meg is sze- mélyesitették, azokat a pogány világ vallásos kultuszszal vette körül, s az emberiség történetében hatalmas és csodás szerepeket juttatott nékiek; a keresztyén világ pedig a csillagok elnevezéseiben örökitette meg nevöket.

Az élet nélkülözhetetlen teltételei túlságos özönnel halmozták el a föld némely vidékeit. S hazánkban előbb a tűz melege, azután emésztő ereje árasztotta nagyon is bő mértékben pusztító hatalmát.

A túlságos szárazság tönkre silányi- totta a földmives tavaszi reményét. Kivette a kenyér-botját kezéből, melynek nyomasztó hatását csak később érzi majd egész nagyságában, midőn a téli idő leszámolás napjai bekövetkeznek. Most még csepeg valami innen is, onnan is és tolja a napokat egymásután. Az őszi takarítás még nyújt valamit, de ha ez is bevégződik, a termett magot ismét visszaadja a termelő a földnek, hogy megapadt reménységét a jövőbe vetett hittel táplálja tovább, ha az adófizetés napját le kell zárni, akkor aztán csak a múlt romjai maradnak meg számára, melyekből táplálkozni tovább nem lehet. Szomorú képet nyújt e vidék mindenfelé. Bizony kevés hely lesz olyan, mely az elvetett magot és a ráfordított munkát megfizesse. Hol van még az adó s a tőkekamat?!

Es a mit nagyon mostohán megtermett a föld, azt igen sok helyen a tűz pusztító ereje tette ismét semmivé. Bár ritkán múlt el tőlünk év, hogy a tűz lángnyelvével károkat nem okozott volna, de oly nagy mértékben, mint ez év augusztus havában történt, rendes körülmények között nem fordult elő, hacsak romboló ellenség haragja nem szította azt.

Mennyi év fáradtságos munkájának gyümölcse lett- semmivé nehány

TARCA

SCa czícncd....

a értenéd keservemet,

S tudnád, mint öl a bánat, Mint sorvaszt el a szenvedés, Az égő kin utánad;

Ha sejtenéd, mint szeretlek,

S mi mély a gyász lelke men: Engesztelő kényeidet Itt simád el keblemen.

De hasztalan panaszkodom 8 kérem áldó szerelmed, Fölvert lelkem zokogását Oly egykedvün neveted.... Oh menj tehát, hagyj magamra, Hagyd e szivet egyedül, Hadd sírja el végső könyét, Mig fájdalma megkövüli — Holosnyay Cyrill.

A Czerkó család feje.

(Beszély.)

Irla: Hevessy Jenő.

—Kárpátalja, eredeti tárcája— (Folytatás.) ,

— Ha kívánja, úgy el hozatom.

— Hát nincs itt? Oh pedig azt hittem, hogy ő van körülöttem, felelt Adolár sóhajtva.

Laura minden tilalom dacára elősik- lott rejtekéből, s mintha szellő lebbentette volna oda liliomként, vőlegénye ágya előtt térdre rogyott 1 a beteg kezét ajkaihoz emelve, csókokkal halmozta el, miközben könnyei erősen patakzottak szép szeméből.

— Laurám! kiáltott a beteg és visz- szahanyátlőtt párnáira.

— Adolár! hát igy kell téged viszontlátnom? — kérdé a fiatal leány sziv- repesztő hangon.

A beteg nem felelt, csak keble hullámzása mutatta az óriási fájdalmat.

Nehány percnyi kínos csend következett. A közeli toronyóra hármat ütött. Adolár lassan felemelkedett._ Megfogta a nő pici kezét és ajkához szorította. Laura látva kedvese zavart, tétova tekintetét, már előre látni vélte a halált. A beteget erős

j köhögési roham lepte meg. Ajka: vonaglani I kezdett és alig érthetően suttogta

— Laurám . . . En meghalok . . . . Érzem már a kaszás ember nehéz kezét . . Oh, istenem, milyen fájdalmas a válás . . . Hiába fáradtam, hiába . . . Küzdésem ha- szontalnn dolog volt . . . Vágyamat nem érhettem el . . . Nem vehettetek el .-. . . Atyám keresztül lőtt . , . Látod, igy végzi életét a szófogadatlan . . 1 Dicstelen halállal végzi be pályáját . . . Légy szófogadó v. . Térj vissza szüléidhez ... És felejts el . . Vagy gondolj rám . I . Nekem már mindegy lesz . . ! Én meghalok . . .

A hosszú beszéd teljesen kimerité az ifjút. Visszahanyatlott párnáira.

— Oh ne beszélj igy! esdekelt a leány és megcsókolta a haldokló halványarcát.

Adolár beszélni akart, de hang nem hagyta el vonagló ajakát. Tekintete megtört, lélekzete mindinkább lasubb lett.

Arcát hirtelen túlvilági fény világitá meg; talán az égben való viszontlátásra gondolt? . . .

.... Kedvenc dalának utolsó sorát diídolta:

„Felejts el, felejts el és áldjon meg a jó isten!“

Szemével a fiatal leányt kereste.

— Laurám . . . édesem . | . Isten . . veled!

. . . Czerkó Adolár szive megszűnt dobogni. Meghalt a kapott seb következtében. X.

Pintyőkefalva apraja-nagyja ott volt Czerkó Adolár temetésén.

A halottat vivő kocsi elé négy szürke ló volt fogva. A kocsi mindkét oldalán fáklyát tartó ifjak haladtak. A tömeg előtt a fővárosi rendőr kapitány ment, Pintyőkefalva birájával.

Midőn a temetőhöz közeledett a menet, a tömegből egy gyászruháha Öltözött és fekete fátyollal erősen betakart arcú hölgy vált ki és a kocsihoz igyekezett. A közönség, azon biszemben, hogy a nő a családhoz tartozik, készséggel nyitott utat.

A temető kapujánál megállt a menet és a lelkész egy rövid búcsúztatót mondott. A gyászruhás hölgy magánkívül rohant a koporsóhoz és a fájdalom súlya alatt reá- roskadt. Midőn a beszédnek vége volt, a lelkész odament a nőhöz és vállára téve kezét, távozásra kérte.

A nő nem hallotta és nem felelt másodszori kérésére sem. Ekkor a lelkész meg] hét alatt, csak hozzávetőleg is nehéz ! megmondani. Hány szegény ember lett \ hajléktalanná 1 tönkre téve egész életere es ezeken kivtil hány emberélet esett áldozatul, ki tudja azokat felsorolni. Mindezeknek nagy részben magunk is vagyunk okai.

Építkezésünk, kivált faluhelyeken, nem sokkal különb, nem sokkal észszerűbb az őskori emberekénél; úgv,

; 7 0V '

ahogy összetákolt faházakat épitenek még ma is igen-igen sok helyütt; sem községi, sem közigazgatási hatóság nem sokat törődik vele, Legtöbbször észre sem veszi. A házak, csűrök, akiok oly szorosan esnek egymás mellé s oly össze-vissza hevernek, mintha csak úgy véletlenül potyogtak volna alá a magasból. Szalmás, nádas, gyékényes tetőik egymást érik, ha nem egészen egymásból folynak, közben-közben széna és szalma-kazlak és boglyák állanak összetömörülve. Nem csoda aztán, ha a pusztító elem rakoncátlanul halad előre, ha egyszer kitör valahol, mig I útjában megemészthetőt talál.

Európa déli és nyugati államaiban az épületeket mindenült szilárd anyagból készitik, nálunk ott is, ahol kő tégla van elég, faalkotmányokat raknak össze, melyek tűzvész alkalmával földig égnek, oltásuk lehetetlen. A szalma, nádtető alatt a padlásokon nagy , mennyiségű gyúlékony anyagok hal- moztatnak össze, faluhelyeken megtömik a tető alatti üreget szénával, me- i lyeknek oltásáról gyarló oltószereik I mellett szó sem lehet. Ily körülmények közt, ha kitör a vész, rendesen egész községek pusztulnak el.

A nyugati országokban szilárd anyagból készült falakon rendesen cserép-fedél van, néha bádog, vagy palakő ; még a legkisebb tyukölat is igy építik ; azért nincsenek oly gyakori és egész községeket elhamvasztó tűzesetek, mint nálunk, s nincsenek e miatt oly nyomorúságra jutott városok, mint a legutóbbi tokaji veszedelem. És nem lesz addig az ilyeneknek vége, mig,

I ha a lakosság községenkint nem tud erre kellő gondot fordítani, államilag nem szabályoztatik az épitkezés és a

szabályok szigorúan végre nemhajtatnak.

A tűzoltósági szervezés jó, helyes, de nem gyökeres orvosság. Községeink lakosai mind mezőgazdaságból élnek, tehát munka idején napközben kint a szántóföldeken, réteken vagy szőlőhegyeken foglalkoznak, úgy, hogy szorgos munkaidőben alig találni munkabíró egyént a falvakban és kisebb mezővárosokban, csak gyermek és itt-ott egy megélemedett férfi, vagy nő marad házőrzőnek ... s mire hazaérnek, akkorára füstölgő házaik és keresményeiknek csak romjait találják.

Arra, hogy községeink általában rendes tűzoltói intézményt állitsanak fel, egyelőre gondolni sem lehet, hiszen papjaikat, tanítóikat és jegyzőiket sem birják tisztességesen, a mai életkörülményeknek megfelelően dijazni, nemhogy 8—10 állandó tűzoltót tartsanak egy-egy középszerű községben is. A közigazgatási terhek már is nagy pótadókat raknak a községek vállaira. A községek területén legtöbb helyen az utak épenúgy állanak, mint a terem- J tés korszakában; hasonlóképen vannak ; a vicinális utak is, kivéve, hogy némely helyeken a természeti erők emel ték, másokon mélyítették.

Az építkezéseken úgy lehetne segíteni, ha minden községben épitkezés szövetkezetek alakulnának s ezek las sankint átalakítanák a községeket z szükség, vagy körülményekhez képest Az építkezési szövetkezeteket állami tör vények alapján kellene szervezni, mer igy maguktól sok községben még a má sodik ezredéves ünnepélyre sem alakul nak meg. Egyesek időközönkénti építkezése szintén nem fog nagy átalakítást előidézni, de sőt egyelőre az építési szigorítások közönyt, vagy hátramaradást fognának szülni. E téren széles terök nyílnék a pénzintézeteknek is, s a jótéteményt, melyet alapszabályaikban talán mindnyájan Ígérnek, be is válthatnák anélkül, hogy vagyonukat legkevésbbé kockáztatnák, mert első sorban fedezetül szolgálna a telek és hozzátartozandósága, azután a községi szövetkezet, végre az illető tulajdonos j elkötelezettsége. Megjegyezvén előre,

hogy nem oly nagyszabású építkezéseket értünk, mint a szegediek voltak, melyek a tulajdonost, még jobban lesü- i lyesztették az adósságba s ház és telek I a Tisza árjába merült.

A tűz pusztítása után jött a viz csapása. Mig hazánkban az égető hőség közepette eső után sóhajtozott minden,

1 a mi él és táplálkozik, Európa más részeiben fölösleges, sőt káros mennyiségben hullott alá s mezőket, községeket borított el, mely áradás a Duna és mellékfolyói medrén nálunk is tö- I mérdek kárt okozott Pozsonytól lefelé.

| Vannak esetek, midőn a természeti elemek ellen nem lehet előre védekezni, mint a miskolezi felhőszakadás, de általában mederben folyó vizeink rendezése ellen sok kifogást tehetünk.

Az árvizmentesités nálunk kezdettől fogva megfordított rendbeli foly, mintha klilön-külön érdekcsatornázás vezette volna az egész munkálatot. Mindenütt a felvidéken, a hegyek közt és a hegyek aljában kezdették meg a munkálatokat s azt eszközölték, hogy az első helyen meggyülemlett vizek egy darabbal lejebb futottak és új tanyát ütöttek ott, ahol ezelőtt nem voltak. Pedig az tlső helyen már úgy voltak berendezkedve a községek, hogy az nekik romlásukra épen nem, sok helyen pedig hasznukra volt; így lett ! Szeged is a felvidék vizmentesitéőenek . áldozata. Es a mennyi földet megmen■ tettek a felvidéken, ugyanannyit, néha ; még többet is viz alá merítettek az

alföldön. A felvidékén tönkre ment

■ miatta általában a baromtenyésztés, mert, ahol a viz elöntötte a mezőket, ott többet kaszáltak egy hold területen

i minden gond nélkül egyszerre, mint ! most három holdon két kaszálásra; ezenkívül a viz leapadása után kövér legelőt találtak, mig most se legelő, se kaszáló, sok helyen sovány szántóföld. mely árinentositve van ugyan, de azért hébe-hóba mégis elönti az ár. Ily körülmények közt, ha veszedelem j ér bennünket, nincs mire támaszkodnunk, mint egymásra, a közsegélyre, közösadakozásra s hisszük, hogy a résztvevő társadalom, mely kiemelte