Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)
1890-06-08 / 23. szám
Második évfolyam. 23-ik szám. Munkács, 1890. junius 8. PATALJA. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. l®S>@®@®<a3)@3)@£><sS>@©@®®r§Xs®©0)@£X§3>S®@®@S^ i Előfizetési árak: Kiadóhivatal : Szerkesztési iroda: Hirdetési árszabály: @ Munkácson, Vár-utcza 564- szám alatt, hová a' lap "Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóig); szellemi részét illető minden közlemény intézendő. 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr.,í Bérmentet.en levelek csak ismei't kezektől fogadtat- i azonfelül minden, szó 1 kr. — Ü“leti és többször Egész évre . 5 frt. Fél évre 2 frt 50 ki-. Negyedévre 1 frt 25 kr.l Egyes szám ára 10 kr.l E lap megjelen minden vasárnap. FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr. nak el. Kéziratok vissza nem adatnak. megjelenő hirdetések jutányos áron közöltéinek. felelős s OSOI/LAr?.. ISXVÁIT. Építkezésünk. Vidéki olvasóink közül talán többen lesznek, kik neheztelni fognak érte, hogy mi annyi sokat foglalkozunk helybeli ügyekkel. De hát ez másképen nem lehet. Első sorban látjuk, érezzük az itt körültünk történő dolgokat, s ösztönöznek a hozzá szólásra. „ A fővárosban országos dolgok körül forog a kérdés, tehát mindenkinek nyújtanak valamit, majd közösen majd részben érdeklő anyagot; — nekünk vidékieknek épen az a sorsunk, hogy megbeszéljük azon kérdéseket, melyek szültebb körben, közelebbről érdekelnek bennünket s a részletekkel illesz- sziik be magunkat a nagy egészbe. Munkács város, ha nem hivatalos is, de természetes középpontja e határszéli vidéknek, összekötő kapocs a nagy magyar alföld és a hegyes vidék között; haladása, mozgalma, ha nem döntő befolyással is, de minden esetre hatással van a vidékre, melynek fogyasztó és forgalmi csomó pontját teszi. Mozgalma, népesedése, épitkezése tehát nem egészen esik kivid a vidéki érdek kereten. A legközelebb vett miniszteri leirat pedig, melyet alább egész terjedelmében közlünk, épen nemcsak e városi, hanem a vidéket is egyaránt érdekli. Gimnáziumunk fejlesztése a vidékkel sok tekintetben közös érdekű. A helybeliek azt nyerik, hogy évenkint tiz — tizenöt ezer frt. neveltetési költség itt marad a városban és pedig kinek- kinek saját zsebében s gyermekeiknek erölcsi felügyeletét önmagok gyakorolhatják, a vidékiek pedig a mellett, hogy szintén közelben eszközölhetik a neveltetést, piaci forgalmánál fogva a városban, majd minden héten megfordulnak, s Magyarországon talán eddigelé a legolcsóbb elhelyezést találják városunkban. Tudtunkkal itt havonként hattól tizennégy-tizenhat frttig lehetett ez ideig egy—egy gyermeknek szállást és kosztot, szóval teljes ellátást szerezni, s az eriditett legmagasabb ár mellett valóban már úri házaknál található szállás és koszt, Iparos emberek 8,—10,—12 frtért vetélkedve fogadták sokszor a koszt keresőket, mely e vidéknek igen nagy előnye, s mely tette lehetővé eddig is sok szegény tanulónak, hogy tanulói pályáját folytathatta. Magának a városnak egy állami kezelés és felügyelet alatt álló főgimnázium erkölcsi és szellemi érőt kölcsönöz, mellyel méltó helyet vívhat ki a társadalomban, melyben nemzeti kulturmissiójának zálogát birja a jövőre nézve. De csodálatos ez a mi városunk! Alighogy megjött a miniszteri leirat, már bizonyos irányú versengés kezd lábra kapni felette. Mig az elérhetetlenségben lebegett előttünk, addig a vágyban, a törekvésben egyek voltunk, midőn a hoszu küzdelem sikerre vezetett, most maiv gyermekes gondolattal készek lennének sokan a fő célt veszélyeztetni, vagy csupa irigységből viszályt kelteni az elhelyezési kérdés felett. Nekünk az teljesen mindegy, bár hová építtessék az új főiskola ez, vagy amaz utcába; a kérdés lényege, hogy itt is, amott is a miénk lesz, mig városunk területén marad. A meglevő épület ki nem építhető, mert sem az építkezés nem oly irányú, hogy a kor és a miniszteri kivánalom szerint toldani lehetne hozzá, sem a telek térbeli viszonya nem «/ engedi meg az uj építkezést: a mostani gimnázium helyén, tehát valahol mégis csak épiteni kell. Erre pedig alkalma- tosb helyet nem találunk ez idő szerint, mint a püspöki telket. Hogy azort utcának nem hátrányára, de előnyére lesz az‘ iskola, az kétségtelen. De minden utcába nem építhetünk egyet, sem el nem darabolhatják s igy a legalkalmasb helyet kell elfogadnunk. Nagyon helyén való dolog lenne és nemcsak nem kifogásolnók azon intézkedést, de rajta lennénk, ha lehetne, hogy minden városrésznek jutna valami olyan középület, köztér, mely annak emelésére szolgálna. így eleje vétetnék sok kicsinyeskedésnek, sok kifogásolásnak és igazságos megnyugvást is szülne talán, ha olyan' természettel nem brinánk, hogy több után mindig többre vágyunk. Másik, részben sokkal nehezebb kérdés, az épitkezés kérdése, mert ne- hezittetik az előbbeni kérdéssel is, melyre nézve véleményünk a következő: Minthogy a város több nagy épitkezés előtt ál, azokat mind össze kell venni és- erejével összemérni, mennyi telik ki meglevő készletéből. A gimnáziumi építkezésre nézve a pancsovai iskolának leküldött tervét fogadta el a képviselőtestület, mely ott, a hol sem kő, sem fa, gém mész nincsen. közelben, 65. ezer írtba került, melyet nálunk, saját kőbányája; erdeje, téglagyára lévén a váltósnak, minden bizonnyal ki lehet állitani 60 ezer írtból, sőt kellő körültekintés után olcsóbban is. A mész. és fenyő anyagra megkeresendőnek tartjuk az uradalmat, hogy, ha nem ingyen, de legalább előállítási árban adja azokat. Sőt nem hisszük, nein tesszük fél á kultúra iránt érdeklődő grófról, hogy egy fél vármegyét tevő nagy birtokának központjában építendő iskolához .jóakaratulag ne járuljon oly anyagokkal, melyeket saját maga termel. Mert a város nemcsak az épitkezzéssel, hanem évenkinti 4 ezer írttal is megterheli magát s ezt pótadó nélkül igyekszik teljesíteni. Ily körülmények között számításunk a főgymnásium építkezését illetőleg a lehető legmagasb árban van felvéve. Számíthatnánk még a megyei nemesi pénztárnak segélyére, melyhez talán némi joggal is fordulhatnánk, mint népességi viszony szerint a megye első városa, midőn ezen nagyobb építkezésével nem egyedül magának, de az eddigi tapasztalatok alapján a megye nagy közönsége által igénybe vett kultur intézetnek épit hajlékot. Az e vidéken eladott megyei épületek ára, mint az itt helyben volt régi megyeház, főorvosi lak, a rákosi, holubinai, véreczkei huszár istállók stb., talán mégis csak e vidékét érdekelnék leginkább. A gimnázium építésén kívül előttünk van a polgári leányiskola elhelyezése melyre 15 ezer frt van felvéve az előirányzatban. Ámbár ennek elhelyezése szorosan összefügg a gimnázium kérdésével, minthogy, — mint már jeleztük volt, —- e tekintetben két eset állhat elő, vagy a mostani gimnáizumi helyiség felső részében helyeztetik el, vagy új épület emeltetik számára. A költséget azonban igy is, úgyis felvesszük részére. Ezekhez jön a közös laktanya kiépitése, mert azon vajúdás, mely ezzel történik, már tűrhetetlen. Évek óta belefektette a város a sók pénzt és kicsinyes gondolkozások miatt mindeddig alig jövedelmezett valamit, melyet a folytonos huza-vona hátráltatott ily sokáig. TÁRCA A hűtlen leveleihez! Húzd rá cigány, ide húzd a fülembe! Hamarább jut síró hangja szivembe; Hej, de minek?.. csordultig van a’ régen. A mióta Lefutott a .......... Le gszebb csillag az égen. Amott van az Isten háza ajtaja, Most lépte át egy menyasszony, ihaja! Ej, cigányok! — egy vigabbat — szaporán!. Ne lássa, hogy En búsulok, Legyen boldog igazán............! G. E. Az én öngyilkosságom. (Tragikomikus történet.) Irta: Hevessy Jenő. Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje öt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent S pillantásától függ ismétt — a vég.. (Madách Imre.) Rég volt ez eset, amit most elmondani akarok. Akkor történt még, mikor az iskola porát nyeltem Kenyere-Tégláson, a szilas-balhási halmok tövében . . . Úgy határoztuk el Géza pajtással, hogy hétfőn kivesszük az útlevelet, kedden eladjuk a könyveket és elbúcsúzunk az iskola társaktól, szerdán kihúzzuk öreg anyáink vánkosai alól a tömött erszényeket, csütörtökön hajóra szállunk, pénteken megérkezünk Amerikába, szombaton '. . '. hohó! mi marad a történetből, ha én ezt, mindjárt elmondom a figyelmes (!) o’vasénak ? Nagyon regényes hajlamúak voltunk. En is, meg Géza barátom is. Én is szerettem a regényeket falni, ö is; nekem sem‘ maradt emlékezetemben, amit olvastam, az ő fejéből is gyorsan elpárolgott. Mondhatni, olyanok voltunk, mint az iker-testvérek. Ha az iskolában szekundát adott nekem a tanító, az én Géza barátom jobban busült. mint én; ha én leestem az epérfá- ról: úgy sirt az én barátom, mint a záporeső; ha valaki a fejemhez ütött egy tégla darabot, bizonyosra volt vehető hogy Géza tette fejére a vizes szalvétát; ha Géza kikapott a papájától, úgy én jajgattam: az igaz, hogy én is — kikaptam/ í . Tehát, hogy rátérjek a dologra, egy hétfői napon együtt mentünk az iskolába, szomorúan, lecsüggesztett fővel. ,—- Mi bajod Géza pajtás? kérdeztem hallgató társamat. Úgy hallgatsz, mintha elnémultál volna. Úgy tán megharagudott reád az a kis hamis Ilonka? — Mit nekem a némaság, mit nekem a szomszédnak kis leánykája, nagyobb bú marcangolja az én szivemet . . . — Mi lelt édesem ? Ügy szavalsz, mintha színész lennél! Mi az a nagy bú, ami annyira elkomoritja arcodat, hogy rád sem lehet ismerni? — Hja hja! . . . Nem tudom a leckémet! Pajtásomnak ezen kijelentése után' nehány percnyi kínos csend következett. Semmi sem zavarta a hirtelen beállott csendet, csak egy arra legelő birka' bégett nagy l szomorúan, mintegy jelezni akarván, hogj" ö is osztozik bánatunkban. . . . f. . . „ A nágy elmék gyakorta találkoznak! . . .“) — Géza pajtás: mondanék valamint. ... — No, bökd ki! — Kezdek én is búsulni és osztozni nagy bánatodban ... brühükü ? — Ne mérgesíts, mert úgy oda csaplak ahhoz ä fához, hogy Liebig-féle hús- extraktummá változol! — ’ No csak hallgasd mfeg, mit akarok mondani. Hát biz úgy áll a dolog, hogy . . . hogy én — -sem tudom a feladott bibliafordítást ... Az én barátom rámnézeft és' hallgatott. Bizonyosan azt gondolta magában: sajnállak édes iker —testvéren, hogy ilyen állapotba' jutottál, de hém . segíthetek rajtad,' mert én is ilyen forma szánandó helyzetbe kerültem'! E közben az iskolához értünk. Társaink vigaii játszadoztak, ugrándoztak az udvaron, csak mj, az együtt érző barátok, sompolyogtunk csendésen a poros padok közé és letelepedtünk helyeinkre és1 szorongó szívvel vártuk az előadás kezdetét. Nem mertünk még mozogni sem, nehogy felírjon a felvigyázó a fekete táblára'; mert ha ő felirt valakit, bizonyosan felelni kellet annak : ha tudott, ha nem! Bejött a tanító. Két tanuló volt csak elsápadva; i én í és Géza . . . Mindketten fohászkodtunk a Mindenhatóhoz, csakhogy • ne feleljüuk. Gondolom, én egy oltár-teritőt akartam Istennek felajánlani, mig társam egy nagyszerű templomot szándékozott emelni — a szarencsés megmenekülés emlékére. A tanító kezébe vette a noteszét és szétnézett benne. Óriási megdöbbenés a második padban (ott ültünk mi ketten). Aztán feltette pápaszemét és a táblára tekintett, miközben ravaszul mosolygott. — No hála Istennek, elmúlt fejünk felöl a veszély ! suttogtuk egymásnak és az imára kulcsolt kezek szétkapcsolódtak. Hanem a következő percben ijedten tettük kezeinket imára: a tanító kezébe vette a jegyzőkönyvet és keresgélni kezdett benne. Egy név — úgy látszott — nem igen elégítette ki, mert pápaszémét homlokára tolva fel, fejét kezdte csóválni, aztán nehány pfercnyi hallgatás után megszólalt, lassú, monoton hangon ejtve ki a nevet: .— Blúmau Géza! Mondd el a leckét, amit mára adtam fel! Az én szegény ijedt barátom furcsán kezdte magát érezni. Melege lett, aztán fázni kezdett. Végre rászánta magát és gyorsan hadarni kezdé: — Adám és Éva a paradicsomban laktak . . . Igen, a paradicsomban . . . Ábel és Kain testvérek voltak, valamint iskolatársak . . . Ábel paraszt volt . . . izé, földmi velő . . ! . Káin birka-pásztor volt a hegy tövében . . . Káin megverte Ábelt . . . akkor aztán .... j— Ülj le fiam! Látom tanultál . I . megérdemled a —- szekundát . . . Ungar Jakab: mondd el, a negyedik parancsolatot! szólt oda hozzám és én hinni kezdtem a csillagászok azon állítását, hogy a földforog.
