Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-10-19 / 42. szám

Második évfolyam. 42-ik szám. Munkács, 1890. október 19. KÁRPÁTALJA. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Egész evre Fél évre 2 Előfizetési árak: . 5 ftt. ® Negyedévre 1 frt 25 kr frt 50 kr. @ Egyes szám ára 10 kr. E lap megjelen minden vasárnap. Kiadóhivatal FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétkül­désére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr. Szerkesztési iroda: Munkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bermentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtat­nak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hlrdetési árszabály: § Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóigg 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr. azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többszőrei megjelenő hirdetések jutányos áron közöltetnek. A közigazgatás államosítása. n. Kikből fogja a magas kormány az uj tisztikart nagyobb részben a vár­megyékben megalakítani ? Következe­tesen a qualifikált diplomatikus prole­tárok ezreiből. Dé hát az a diploma oly kétségtelen értékű kincs-e, hogy magában foglalja mindazon kellékeket, melyek a közigazgatás áldásos veze­tésére múlhatatlanul szükségesek ? — Avagy nincs elég példa reá, hogy a diploma, esetleg a valódi szakképzett­ségnek csak is hamisított igazolványa ? De. ha valódi szakképzettséget igazolna is, az elméleti tudás egymagában még nem egyéb eszköznél arra nézve, hogy helyes, vagy helytelen alkalmazása a gyakorlatban belértékét, vagy érték­telenségét tüntesse fel. Nem több biz­tosítékot nyujt-e az államhatalomnak az elméleti tudással, a gyakorlat meze­jén szerzett tapasztalat, és íekvő va­gyonnal biró közép nemesi osztály, hogysem ennek mellőzésével idegen hangzású, (ismeretlen nevek birtoko­sai foglalják el kinevezés utján a dí­szes alispáni székeket ? Mert nagy kér­dés ám, hogy bekövetkezhető vész idején a kinevezett diplomatikus prole­tárok meg fogják-e állani oly rendü­letlenül helyeiket, mint a qualifícatio- val és ingatlan vagyonnal biró kö­zép nemesi osztály fiai ? Kiknek a haza földje bölcsőjük és sirjok, s kiknek számukra nincs más hely e nagy vilá­gon. Es mert épen a közép nemesi osztály tervbe vett mellőzését gyanítom az államosítás keresztülvitelével végre­hajtatni, megdöbbenéssel szemlélem a kormányzat ama viszás törekvését, hogy épen azon erőt szándékozik magától eldobni, mely egy ezred év lefolyása alatt szivvére s anyagi áldozatokkal igazolta a közügyek iránti szívós rész­vétét s a haza iránti törhetetlen hűsé­gét. Azzal kell-é már is eléggé meg­bénított áldozatkészségét tönkre silánvi- tani, hogy mellőzésével csak sarat ké • pezzen, melyet a diplomatikus proletá­rok majdan lábbal tapossanak V Pedig hát tagadhatatlan, — hogy erős közép osztály nélkül nincsen élet­erős állami fejlődés. S vájjon rendel- kezik-e ma már az államhatalom oly közép-osztálylyal, mellyel a meggyen­gült, de még meg nem tört közép ne­mesi osztályt helyettesíthetné ? Bizony­nyal nem! — Es mégis a helyett, hogy a meglevőt erejében dédelgetné, fokozná, épen azon forrást szándékszik a diplomatikus proletárok sziklatöme- gévei betömni, melyből minden időben bőven merítette saját ereje anyagját, s megfoghatatlan, Hogy épen akitor szándékszik leplezetlen terve keresztül­vitelére, —- midőn a meglevőt, más életrevalóbb középosztálylyal nem he­lyettesítheti s megteremtésére egy szá­zad lefolyása is kevésnek tűnik fel. iá ugyan kérdem, mivel igazolják a reformerek az üldözőbe vett ősi in­tézmény túlélését, hogy azt mint rot­hadt gyümölcsöt eldobni, s helyébe a még ismeretlen uj intézményt sürgetik életbe léptetni ? — Hiszen a tapasztalt gazda ösmert, de tűrhető hibáival in­kább megtartja szolgálatában régi cse­lédjét, mintsem azt ösmeretleii újjal helyettesítse. Emberi mü nem lehet tökéletes, — szó sincs róla, hogy van­nak hiányai ősi municipalis intézmé­nyünknek is, — de hogy nem többet tar-e fel majd az államosítás a gya­korlatban, az még a jövő titka. Miért hát ez a nagy hajsza? Bizonyára nem egyébért, mint az ezerekre menő dip­lomatikus proletárok kenyérhez jutta­tása végett. Nem gondolva meg, hogy a mennyi béres szolgát nyerhet általuk a kormány, — százszor annyit veszít­het- az elidegenített közép osztály jo­gosított fiainak mellőzésével. — Avagy nem eléggémegdöbentőjelensége máris a vármegyék hallgatása? —Mi lehet az oka a közönynek,tetsz-halál-e,avagy kétség- beesett önmegtagadás a kikerülhetetlen csapás elviselésére ? Avagy talán önös- ség lenne, mely a hivatottakat vissza­tartja a felszólalástól ? Sajnos, — de nem tagadhatom el, — hogy az önös- ség felőli gyanúm lidércnyomásként sulyosodik keblemre ! De hát kik is a hivatottak, kik­nek első sorban kötelességök lenne megindítani a mozgalmat, a szunyadó erőket zsibbadásukból felzaklatni, a vészharangot megkonditani, s a kellő leg felfegyverzett erővel gátat vetni a választási jog megsemmisülhetésének s továbbra is fenntartani az ősi intéz­mény egyik legsarkalatosabb jogát, a vármegye tisztviselőinek szabad, nyil­vános választás utján való gyakorla­tát. Kikhez a bizalomnál fogva bár­mikor — a rideg elutasítás félelme nélkül — fordulhassunk. Kik velünk egy kenyéren, egy són élve, viszonyain­kat, helyzetünket elmerve, qualifíca- tiójuk és a tapasztalat mezején szer­zet!. bölcseség és jóakarattal bajainkat orvosolni, sebeinket beliegeszteni kizá­rólag képesitvék. Ügy' de ezen hivatottak, mint a vármegyék értelmi osztályának kivá­lóbb fiai, ma még tiszti állásokat tar­tanak elfoglalva ; minélfogva egy lát­hatatlan, de könnyen felfogható érdek- szövetség fűzi őket a kormány államosí­tási törekvéséhez. A félelem és remény kettős uralmának lettek alávetve, s ta­lán ezért hallgatnak süket-némákként hajlott fővel, — nehogy felszólalásuk miatt neveik a kormányzat fekete köny­vébe jegyeztessenek be, s a tisztviselői állások kiosztása alkalmával, mint a korm'ány törekvése elleni izgatok, a tiszti állás elnyerhetésének reményétől is elessenek. Es ez azon előnyös hely­zet, melyben a kormány fennen hir­detheti az államosításnak múlhatatlan bekövetkezését: mert nem tart a vár­megyék ellenállásától, melyek hivatott fiait a remény' kétes láncával magá­hoz fűzte. Pedig a vármegyék még ma hatalommal birnak, s ha fiainak kö­zönye, vagy önnössége miatt az ősi municipalis intézmény el fog bukni, a sírásók szerepe reájok fog sulyosodni. Valóban bal végzet fordult elle­ned hazánk, — mert, amit a szomorú emlékű önkényes kormányzat álomkép gyanánt se mert volna feltüntetni, azt ma a saját fiaink által gyakorolt kormány kezdeményezi, zászlójára írja s hatalmában elbizakodva, rideg me­revséggel hangoztatja a vármegyék által gyakorolt választási jog eltörlésé­vel saját hatalmának leplezetlen tul- terjesztési szándokát. „Itt az idő, most vagy soha“. A vármegye még ma nagy hatalom. Párt­állás tekintete nélkül sorakozzanak fiai az ősi municipalizmus megvédésére, s bizton számíthatnak győzelmükkel az utókor hálás elismerésére. Undorral forduljanak el a kinevezés csalétkétől, — méreg az, mely megöli azon bizal­mat, melyet választóik évek során meg­ingathatatlanul tanúsítottak irántok, Mutassák meg, hogy az önösség gya­núja nem férkezhet szabad, független hitükhöz; hiszen sorsuk a tisztikar megújítása idején sokkal inkább van biztosítva választóik ragaszkodásában, mint a diplomatikus proletárok ezrei által megrohant miniszter önkényében. Ne vágyakozzanak azon elszigetelt hely­zetbe, melyben az állam tisztviselői már ma is részesülnek. S ne feledjék, hogy a szabad választás melletti megyeszol­gálat dicsteljes kitüntetés, mig ellen­ben a kinevezett tisztviselő az állam- hatalom uszály hordozójává szegődik. Álljanak hát talpra, lépjenek a küzdő­térre s minden törvényes eszközzel TÁRCA Dalok. CSALFA volt a barna, el is hagyott engem, A bú-bánat éjszakája elboritá lelkem. Megláttalak téged . . . elhagyott a bánat, A szivemre, a telkemre piros hajnal támadt. Boldog vagyok mint az angyalok az égbe’; Boldogságomnak nincs .se hossza, se vége. Hátha csak csalódás? hej! háthacsak álom ?! Isten mentsen ettől, ez lenne halálom! — Oh szeress! oh szeress! egyetlen reményem! Úgyis már sok roszat, sok keserűt éltem; Ne legyen rám ez az egész élet átok, Én is hadd ízleljem meg a boldogságot! — Tehetek én róla... Tehetek én róla, Hogy téged szeretlek ? Hogy te vagy egyetlen Vágya a lelkemnek ? — Hogy melyben születtél, — A percet is áldom, Hogy a te neved lett Forró imádságm ? ! — Tiltsd meg a virágnak, Hogy soha se nyíljék ; Mondd meg a csillagnak: Rejtse el a fényét; Parancsolj madárnak, Hogy ne örülhessen; j S Ernődnek: hogy téged Szivem! — ne szeressen ! Nemsokára . • • Nem sokára elmegyek te hozzád, S nem képzeled-----------mit viszek neked ? No s találd ki ... . elviszem az oltárt, Hol te ragyogsz, tiszta szivemet! Jüs te mit adsz viszonzásul nekem ? Ne szólj, ne szólj, — jutalmat ne adj; Kell-e nagyobb jutalom, mint az hogy Te ez oltár szentelt képe vagy ?------­Em őke. A vetélytársnök. — Életkép. — Egy korúak voltak, együtt is növe­kedtek föl Aranka és Ida. Mindakettő szép s okos gye.rmek volt s egy cigányasszony korán jósolta meg nekik, hogy regény fonó­dik az életükből. Lehet, hogy e jóslás verte aztán bcléjök a regényes hajlamot, lehet, hogy szokásból jósoltak [nekik is nagy jö­vőt; de elég az hozzá, mindketten a desz­kákon vélték életük regényét megkezdeni. Szép, szőke teremtés volt az egyik, /; s I haloványkék szemei csábítóan hívogattak, [ csalogatták az erösbnembelieket. Ida fönséges barna, keleti arcvonásu leány volt. S ha egyet kacsintott, szép fe­kete szemeinek tüzes sugarai még a leghi­degebb férfi szivet is lángra gyújthatták. Nota bene : mindakettő imponált a mai fiatalság igényeinek. S ha még hozzá­gondoljuk, hogy még művészet tekintetében is egymással vetekedhettek, elképzelhetjük, hogy általánosan ünnepelt primadonnák voltak. Ida gyermekkora óta szeretett valakit. Most az is már helyre egy legény: a cs. és kir. közös regiment egy igen csinos főhad­nagya. Szerették egymást most is 1 hogy egészen egymásé nem lettek, csak az a kö­rülmény szolgált akadályul, hogy fiatalok voltak. Ida is akart még tanulni, tapasztalni, a férfi is nagyobb rangot lesett. Aranka egészen más volt. Gyermek­kora óta szerette a változatosságot s nem­csak a nyalánkságokban volt változatos, hanem tetszeni is soknak akart. Pedig nem szeretett egyet sem. Ifjúkori hiúság volt nála s hizelgett neki, ha udvarlóinak serege egy-egy hódoló tisztelővel szaporodott. Ebben ellenkeztek egymással s ez meg is métely ezé baráti jóindulatukat s őszinte szeretetöket. Idát a szerelem boldogította, Arankát a hírnév, dicsőség tette volna boldoggá. S győzött a rósz akarat. Aranka elszerette Ida kedvesét; elnyerte babérjait; neki jutott az a dicsőség is, a melyet Ida abban a sze­relemben keresett, mely rá nézve immár csalódás, szenvedés volt. Ida elhagyta hazáját. Külföldön foly­tatta pályáját. Itt akart tanulni, itt akart szenvedni, itt akart feledni. Ugyan mi feledtetheti jobban a csaló­dott szerelmet, mint a boszuállás édes tuda­tának kellemes előérzete. — Átok arra, kinek szive helyén érzéket­len hustőmeg van! Átok arra, ezer átok! Evek múltak s mig Idát a tapasztalás nemeslelkiiségre tanitá, addig egykori barát­nőjét a szükkeblüség tűrni s remélni kény- szerité. A hidegvérű katona más- primadonna kegyeibe ajánlkozott, egy másik udvarló elhagyta ok nélkül, egy harmadik megunta, s maholnap ha túladni akarnak rajta, nem is találkozik vállalkozó szerelmére. Úgy van az mindig az életben. Amig a primadonna szép, babérokkal érdemesítik játékát. Ha azonban szépségének rózsalán­cai kezdenek hervadni (pedig tudvalevő do­log, hogy a korán nyíló virág, korán hervad) hangja is vészit értékéből, megjelenése hi­degséget gerjeszt, játéka közönyt. Aranka is úgy járt. Igaztalan utón igyekezett nyíló virág lenni s mire az igaz utat észrevette, az emésztő hervadás érte utói. A színpad csillaga másnak tűnt elő. Ismeretlen művésznő aratta a dicsőséget s ha kilétét kérdezték, vajmi kevesen ismerték fel benne Idát. Igen, mert ő volt a hires művésznő, akit ünnepeltek, akit magasztal­tak, akit szerettek, akit udvarlói imádással környezték. Szegények, ha tudnák, hogy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom