Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-10-12 / 41. szám

Második évfolyam.

41-ik szám.

Munkács, 1890. október 12.

KARPATALJA.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

5 fit, @ Negyedévre 1 frt 25 kr Egyes szám ára 10 kr.

E lap megjelen minden vasárnap.

Egész évre Fél évre 2 frt 50 kr.

Kiadóhivatal FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr.

Szerkenztésl Iroda:

Munkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap < szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak.

Hirdetési árszabály: w

Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóigSg 80 kr., 11)0 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr. azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többször^ megjelenő hirdetések jutányos áron közöltetnek.

A közigazgatás államosítása.

i.

Az elméleti tudósok, meg a diplomatikus proletárok ezrei által sugalmazott hirlapok, régóta fennen hirdetik a közigazgatás államositását. Ezen lidércnyomás alól a kormányzat sem menekülhetvén, zászlójára irta azt; jelezve a nyilvánosság terét, melyen az eszmecsere helyet foglalhat. Mindamellett politikai életünk tengerének tükre sima maradt mindaddig, mig többeknek hírlapi cikkei és felszólalásai azon az első gyürüzetet felidézték ; szót emelve az ősi municipalis intézmény fenntartása érdekében. Nem nagy jós tehetség kellett tehát annak jelzésére, hogy az első gyürüzetet, az államosítási eszmecsere folytán oly hullámok fogják követni, melyek a korlátozó partokon is túl fognak csapkodni. Hiszen a ház fedele már füstölög, de a benne levők mély álomban szunnyadoznak ; minélfogva az ébrenlevőknek válik tisztévé, a vészjel mozgásba hozásával a lehető megmentés. Megkonditom tehát a harangot, hadd ébredjenek a szunyadó vár- megyék.

Tagadhatatlan, hogy a megszokott ruhában kényelmesebben érezzük ma- gunkat, mint az újdonatúj, vagy disz- öltönyben. Es ez igen természetes ; mert megszokott házi ruhánk a napi használat folytán annyira tagjainkhoz idomul, hogy a feszélyezés kényelmetlenségét egyáltalán nem érezzük. Es igy van ez minden újabb törvényhozási intézménnyel is, mely a megszokott helyébe lép. Fázunk, idegenkedünk gyakorlatba vételétől. Es méltán, —

mert ha jó hiszemü kísérletnek tekint- | jük is, gyarlóságunknál fogva kéte-í j lyünk önkénytelen megszületik ; s vala- | mint az új ruha-próba fölvételekor annak nem előnyeit, hanem hátrányait fürkésszük ; úgy az uj intézményben is első sorban azt keressük, mit és mennyit vesztünk általa jogainkból, és mennyit nyer általa rovásunkra a kormány hatalma öregbítésében? S ha a mérleg az utóbbi javát tünteti föl, kész az ellenszenv, a tartózkodás s óyatosság- gal való fogadására.

Ugyanis minden új intézményhez elválhatatlanul hozzá tapad annak árnya — tudni illik, a kísérletnek jó, vagy bal sikere, melyet aztán csakis gyakorlatba vétele tüntet föl. Ezt tehát megelőzőleg, kihivólag áll elő azon kérdés : mivel lesz jobb az új, a régi, megszokott, a nemzet szivéhez fort, — egy évezredet átélt, átszenvedett ősi intézménynél, hogy helyette az újat cserébe fogadhassuk ? Üsszeegyeztet- hető-e nemzeti sajátságainkkal ? Miben rejlik tartósságának biztositéka ? Képes-e azon megnyugvást és védelmet nyújtani, melyet a régi csendben és viharban, megtépve,Tnegszaggatva bár, egyaránt szolgáltatott ? A bölcselet — ugymondja Madách : „költészete mindannak, mit föl nem foghatunk“ — sokaktól elveszi a hitet anélkül, hogy jobbat, megnyugtatóbbat adna helyette. S ki merné előzőleg bizton állítani, hogy a közigazgatás államosítása jobb lesz az ősinél ? Nemzeti sajátságainkkal összeegyeztethető, kielégítő, az önvédelemre hivatottabb, hasznosság és életképesség tekintetében jóval felül fogja haladni az évezred küzdelmében

kipróbált, megedzett ősi intézmény bel értékét ? Miért cserélnők hát fel az ös- mertet, egy ösmeretlennel, mely még' nem is ígérkezik, s nem is bizonyitta- tik kétségtelen jobbnak ?

Mielőtt tehát elfogadnék, ki kell terjeszteni figyelmünket, óvatosságunkat a fennebb jelzett részletekre. Mert gyarlóságunkban rejlik, hogy jóhiszemüleg tett lépéseink is esetleg balútra vezetnek. Miért ne következhetnék be a közigatás államosításával is annak káros következménye, mely esetben ősi intézményünk visszahelyezése nemcsak hogy nehézségekbe fog ütközni, — de úgy lehet, épenséggel lehetetlenné is fog válni. Ugyan kinek jutna eszébe ma, az utasitás és visszahivási jog gyakorlásának visszahelyezését indítványozni ? Pedig hát több eset merült már föl, midőn a képviselő választói nézetével ellentétesen szavazott. Avagy nem az utasitás szolgáltatta-e az ingadozó képviselőnek azon erős várat, melyben a „Non Coronat“ hagyományos kijelentése mellett is biztos menhelyet talált ? Az utasitás adási és visszahivási jogok megszűntével, a vármegyék politikai élete sirba szállt, s csakis síremlékekként jelzik ma a hantot, melyek mélyén a vármegyék utasításadási és visszahivási jogaik örök álmukat alusszák.

Tény, hogy a rohanva haladó, s minden idegent majmoló reformerek már is siralomházba helyezték a nép- képviseleti kormányzat által még fenn hagyott municipálizmus életét, s természetellenesen azt a gyermekszülöttel óhajtják sirba fektetni. Ne feledjék azonban, hogyha mégis van fosztva ősi intézményünk ékességeitől, s az

TÄRCA légi Béta.

„Kétszer nyílik az akácfa virága ..."

Ez volt szived legkedvesebb nótája;

Ha elárad a szenvedés lelkemen,

Búbánatos dallamánál Fölsir régi keservem :

„Megbánod még, visszasírsz majd engemtt, De szivemnek kétszer nyílni nem lehet.“

Ha kigyul a legszebb csillag az égen,

S felhangzik a bánatos dal az éjben, Lelkemre száll szelíden a fájdalom,

S az elhaló mélabús dalt Könyek között hallgatom:

..Megbánod még, visszasírsz majd engemet, De szivemnek kétszer nyilni nem lehet.“

Majd, ha nyugszom lenn a csöndes hant alatt, S porom felé akáclombok hajlanak,

A kis madár ha reá száll a lombra,

Talán ö is ezt a kedves H-égi nótát dalolja:

„Megbánod még, visszasírsz majd engemet, De szivemnek kétszer nyilni nem lehet.“

Holosnyay Cyrill.

A 280, szám.

Ketten — Györgyfalvi András és szerető élettársa, Csoboth Ágnes —' gyönyörködtek földi rögön szerzstt boldogságuk 1 netovábbjában. Hiszen nem az aranyos haj- | nalról, virányos rétekről, a csermely szel- i lelte berkekről való mesélgetéssel és eget' livánó esküdözéssel váltak egy kenyérre; lauem a tiszta lélek, az érző szív tükre:

szemök párja merité kebelükbe a véghetet- len szeretet lángját.

— Hé, Ágnes, hadd szóljak már ! — szólott oda András Ágnesnek, a hogy már negyedik éve találkoztak majd nap-nap mellett a kutnál.

— Tőlem szólhatsz, nincs miért eltiltsalak a szavadtól.

— De nem úgy ám, Ágnesem, a hogy napszámos dolgunk hányja á nyelvünkre ; hanem amolyan gyónó fórum lenne a.

— Azt ugyan hadd el a papunk szá- I mára, mestersége annak a rávaló vigasztalás.

— Az ám! de csak ha bűnöm kerget, pedig abból egy mákszemnyit sem érzek.

_Ej évelődől András, mintha bizony

i ellehetnék a dolgomtól. Áldjon Isten !

Ágnes ! Ágnes ! állj meg hát legalább egyetlen szóra.

— Szólj hát szorgosan, mert sok a bennvaló dolgom.

— Jó Ágnesem négy kerek esztendeje fúródik szivem tájékán az a bogár, mely szemed jóravaló pillantásától lett meg; nem bírom tovább, meg kell kérdeznem : nincs-e meg benned az ikre ? ráveted-e magad, hogy eregessük egygyé s táplálgassuk közös dolgon s kenyéren.

— Soh’se beszéljünk erről, hisz’ dolgos létemre tarlóra szerződői velem.

— Soh’se törődjél azzal, kezem dolga szerzi majd a gabonáját, csak lelked felét bírjam én.

Oda is ajándékozta Ágnes. Négy hétre rá meg volt az esküvő. Bajjal bár, de a szeretet szülte szorgoskodással egyhamar túl jártak a kezdet nyomorúságán. Ernyedetlen gyámolitóra találtak András java barátjában — Ferencz Mihályban, ki Andrásnak még legénykorában nem egyszer juttatott egyet mást a jó módjából. Ezért András meg Ágnes egy szívvel lélekkel tisztelték s becsülték. j

Épen vasárnap délelőttre járt az idő, a mikor András a községházánál gyülése- zett; Ferencz Mihály pedig — szokása szerint — ismét beköszöntött baráti jobb fele tájékára. Alig hogy túl volt a küszöbön,

| kipirult orczával és szikrára gyűlt szemmel I állott elibe Ágnes asszonynak, Ágnes jóra- | való indulata bajt sejtett s ezért rokon- I szenvre valló jó indulattal kérdezősködött i a bajáról. Meg is felelt; de mi a kárhozat ébresztette fel benne a gyarlóság romboló [ füzét, hogy dühös érzelgésével menekvésre kergette Ágnest ?!

Szegény Ágnes ! másnak delet harangoztak, neki halálra szólott! A jó pajtás még józantalan állapotában a községházához kerekedett s attól való féltében, hogy Ágnes majd bevádolja a férjénél, tisztességtelen elvetemedéssel korholta előtte.

András, ki bizva-bizott barátjában, féktelen elkeseredéstől elkapottan rohant haza felé. Megtörődöttnek, kesergőnek találta Ágnest ; ezt is bűnbánatnak hitte. Végtelen volt a szerétete ; végtelen lett a haragja: halálos csapást mért végtelenül szeretett Ágnesére.

Maga jelentkezett a törvényszéknél. El is ítélték hat évre, mert felindulását s barátja csalárdságát enyhítő körülménynek vették.

Alig 3 évet töltött Munkács várában panasztalan búban a legszorgosabb munkával, mikor irtózatos bűnétől halálra sorva- dott. Kiengesztelődve . . . egyetlen Ágnese nevének rebegésével szenderedett el az örökkévalóságra. Temetésére szól a harang, siratlan hántolják el, névtelen a hantja.

. . . mert csak 280-at írtak a fejfájára.

Ernőké.

újabb kor által belszervezetébeu is fájó sebekkel van terhelve; mindazonáltal mint a lombját elhullatott rózsatő, csak harmat és tavaszi napsugárra vár, hogy ismét virágot hajtson : úgy az ősi intézmény is csak a vármegyék meleg és szivélyes szózatát várja, hogy újra kezdje érezni elfásitott ízeit, 1 ha fájni fog is az élet zsibbadt tagjainak, újult erővel fog múltjának nyomába lépni; mert mint a rózsatő, úgy ősi intézményünk is önmagában bírja az erőt, s mint a földhöz vert igazság, küzdelméből ment majd több-több erőt a győzelemre.

Igaz, hogy a természet megfoghatatlan ereje tüntet fel oly csodát, hogv az időelőtti szülött is megél a szülők önfeláldozó, gondos ápolása alatt de tagadom, hogy az államosítás esz- méje oly kizáralagos szeretet és önfeláldozás erényeivel találkoznék, melyek fölnevelését remélhetővé tegyék akkor, midőn a közvélemény nagy többsége, bizalom, szeretet, és hit hiányában már születésével elitélte.

A társadalom fennálhatásának legbiztosabb hévmérője a kormányzat iránti bizalom lévén, ennek a kényszer nem teremtő fenntartója, hanem megölő ellensége. Ugyanis a kinevezett tisztviselő az államhatalom közegévé szegődvén, megszűnik tagja lenni az államkntalom túlterjeszkedését ellenőrző társadalomnak. Az állam kormánya — kinevezett tisztviselőjével egyetemben — a társadalommal mint fél áll szemben. Hatalom és ellenőrzés, parancs és engedelmesség. Ezen helyzet teljesen elégséges arra, hogy a kinevezett tisztviselő iránti bizalom kapcsa darabokra törjék : mert, mig a hatalom közegei által folyton a terjeszkedésre, a társadalom ellenben ezen terjeszkedés meggátlására törekszik; mely küzdelem a kinevezett tisztviselők elvont ereje által megbénított társadalomra, csak balvégzetes lehet, mig ellenben a vármegyék által választott tisztviselő választóival egyesülve, gátat emelhet a hatalom terjeszkedésének, mint azt a vármegyék ezredéves múltja fényesen igazolja.

De hát kik azok, kik az ősi mu- nicipális intézmény megsemmisítésére oly nagy hajszával törnek? Nem mások, mint nagyobb részben az ingatlan vagyonnal nem biró diplomatikus proletárok ezrei, kikről tudvalévő dolog, hogy „ubi bene, ibi patria“. És miért? Mert annyira megszaporodott számuk, hogy az állam ma már nem képes tért nyújtani, melyen a szerzett diploma kenyérkereseti eszközül lenne felhasználható. Es ez azon ok, mely az ön- fentartás ösztönénél fogva megszüli keb- lükben az irigységet azon száraz kis falat kenyérért, melyet ma még a köz- igazgatás terén, a qualifícatióval biró közép nemesi osztály fiai élveznek.------ Calvus.

He

ti krónika

A magyar országgyűlés folytonos figyelemmel kisérését egyik főteendőnknek tartván, a megszakadt fonalat újra fölvesz- szük. Az október elsején megnyílt ülés második napja tölt ház és teli karzat előtt folyt le. Áz érdeklődés melegsége áthatotta