Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)
1890-01-26 / 4. szám
Második évfolyam. KÁRPÁTALJA. találja és találhatja is, mert egy hazáját igazán szerető honpolgárnak, akár pap, akár tanító, nincs szüksége külön -jelzőre“ és ez ellen már többször szólaltak fel ez oldalról és nagyon jogosan, mert ha vannak „hazafiasak," akkor önkénytelenül kell lenni olyanoknak is, a kik e jelzőre nem érdemesek, a mit önérzetes honpolgár és gör. kath. pap vissza szokott utasítani.“ Hiszen az ember tévedhet ítéletében, elnézhet valamely dolgot akaratlanul is, de, a ki tudva, készakarva ennyi valótlanságot mond ni a jóhiszemű közönségnek, hogy mást bepiszkoljon állításaival, annak szándéka gonosz volt. Avagy mi egyéb akart ez lenni, ha nem piszkolódás, „hogy én az uradalmat lejártam, s a papsággal szemben ilyen-olyan kifejezésekkel élek“? holott ismételten kijelentem, hogy én a hazafias jelzőt, melyet még idéző jel közé is tesz, nem használtam, az uradalom lejárására pedig nem érzem magamat elég erősnek, de ilyenre nem is gondoltam. Ha a felvidéknek tetszik, hogy az ő nevökben Kozma úr igy ‘intézze dolgaikat, ám legyen! A fentebbi idézeteket csak lélektani alapon lehet megfejteni, mert a valótlan állításokkal nemcsak az volt célja, hogy nevemet meghurcolja, hanem főkép az, hogy engemet az uradalommal ellentétes állásra kényszeritsen. Mindent megtagadhat az ember, csak önmagát nem! A beszéd, az írás az ész szüleményei lévén, egyúttal tükre az egyénnek, mely mutatja az irót a maga valóságában. E tükörből olvasom, hogy mily veszedelmes a lelki szegénységből eredő elbizakodottság, mely minden áron vezér-szerepet akar vinni a társadalomban, őrt akar állni az irodalom terén. Hol van az a „kihívott támogatás“ az én cikkemben, melyet a gör. kath. papság önérzete elutasít magától.“ Hol van az a felvidéki levelező, a ki kihívásnak veszi az ilyen beszédeket. „Álljon elő, (t. i. az uradalom) hívjon össze a vidék értelmiségéből értekezletet, melyen beszéltessenek meg------------a téli időszakban, hogy me ly vidéken, miként lehetne a nép sorsán segíteni, mely községben, milyen háziipart lehetne meghonosítani, melynek legtermészetesebb szószólói, tanácsadói lesznek a papok, jegyzők és tanítók s az ott lakó uradalmi tisztek.“ Kifogásolja továbbá Kozma László Deskó János főesperest cikkét is, csakhogy belém köthessen. Elferdíti, hogy beszélhessen róla, mert, aki azt elolvasta, másképen gondolkozott felőle. A kis méhecske minden virágból mé-j zet készít, a pók ugyanazokból mérget. A felvidéki kohójában, — úgy látszik, — mindenből ez utóbbi készül. Én úgy tudom, hogy a nemzeti egységet nem felülről kell megteremteni, hanem alulról. Nem bele kényszeríteni, hanem bele kell növelni az embereket. A nemzeti szellem fentai’tására, élesztésére elégségesek a gócpontok, ha egy-egy kisebb vidéknek mintegy középpontjában a nagyobb községek támogathatnak, de a hol a nemzeti egység megalkotásáról van szó, ott minél szélesebb alapon kell az arra vezető utat építeni. Sok községet ismerek én olyat, me lyeknek egy része magyar, másik része idegen ajkú s Isten tudja, hány nemzedéken át élnek igy egymásmelleit és azért az idegen ajkúak máig sem olvadtak be a magyarságba, sőt nagy részben az ellenkező történt. Ez tehát elég világosan beszél arról, hogy az iskolákat nem elég csak a főbb pontokon állítani fel. A családot kell átalakítani, a nélkül, hogy megérezze, hogy észre vegye, mert külömben a visszahatás még erősebb lesz. A ki a nemzeti [egységesítés nagy munkájához, ha csak egy porszemmel is hozzájárul, az a közjót művelte. Aki az iskolákat olyanképen kívánja réndezni, mint a „Teendőink“ c. cikk Írója, az a kor színvonalán áll és kifogás alá nem eshetik. A módozatokban talán lehetnek, eltérő vélemények, de a maga egészében a célnak teljesen megfelelők. Ide nézett K. felvidéki úr, midőn a ,hazafias1 jelző ellen kikelt, s egy csapással két legyet akart ütni. Engem támad, hogy más értsen róla, s hogy a gyanút elkerülje, védelmébe veszi a gör. kath. páp- ságot, mert ők arra nem szorultak, ha van nak ,hazafiasak', akkor kell lenni hazafiat- lanoknak is. Az igaz, hogy kell lenni hazafiatla- noknak, és vannak is. Csak nem régen tárgyalt ilyen hazafiatlan dolgot Szabolcs megye közgyűlése, melyről a felvidékinek is van tudomása. Sőt akadnak olyan cimre érdemesek még az egy nyelvű, az egyöntetű nemzetek közt is. Azért hát én nem tartom bűnnek, még kevésbbé kifogásolhatónak a hazafias jelzőt senkire nézve. Különben az a .hazafias’ jelző nem úgy van azon cikkben sem, mint Kozma úr felhozta. Hiszen ferdít ő mindenütt, ez neki szokása. Avagy olvassuk rá a mondatot: „Az 1868. évi 38. t. c.------- lehetővé teszi, ho gy a Kárpátok bérceit, völgyeit lakó népünk is a haza törvényes intézkedései szerint fentartva ősei nyelvét és szokásait, — iskoláiban a hit és erkölcs alapján neveltessék a magyar nyelvre oktattassék és az állam iránti szeretetben fenntartassék. — E nemes cél eléréséért megyénk görög szertartásu katholikus lelkészi kara lanka- dást nem ismerő buzgalommal küzd, új iskola lakok építései, a régiek kibővitésai. azok felszerelése és taneszközökkel ellátása eléggé igazolja, hogy lelkészeink a kor színvonalán állván, nemes és hazafias kötelmeiknek megfelelni igyekeznek. Később meg azt mondja: „Sajeos, hogy a legfelsőbb intéző körök figyelme a kárpátaljai orosz ajkú, de szívben, lélekben hazafias érzelmű nép igaz helyzetére nem irányittatott. És ezekért áll nekem Kozma úr örült dühvei, hogy „ne tessék visszaélni a hazafias jelzővel." Én nagyon bámulok rajta és azt hiszem, az az úr nadragulyába már- togatja tollát. Mutassa ki nékem, hol hasz Értse úgy, hogy önnek kell a golyók közül választania. A melyik megmarad, annak kötelezettsége alá vetem magamat. — Legyen úgy ! . . . — volt az asz- szony válasza. Ekkor az asszonyka elővett egy gondosan összehajtott fehér kendőt és kinyitotta. Azután ismét négyszeresen összehajtotta és a két golyót beletette. A kendőt a golyókkal átadta a leánynak, a ki azt két kezével feje fölé emelvén, ott félig kinyitotta. — Lépjen közelébb, — mondá a leány, — nézzen szemembe és válasszon. Az asszony úgy tett. Közvetlen közelébe lépett a leánynak, szemeik farkasszemet néztek, mialatt az asszony felnyújtá jobb kezét és a kendőbe nyúlt. Mindketten lélekzetvisszafojtottan várták, hogy milyent fog húzni az asszony. Nem keresgélt, hanem a melyik előbb kezébe akadt, azt kivette. Alig vonta ki jobbját a kendőből, hátralépett, kezében elzárva a golyót. — Választottam! — Csak ennyit mondott az asszony, de még mindig nem tudta, hogy milyent. A leány ekkor .leeresztette kezeit a kendővel és felnyitá. — Győztem! — mondá a leány, felmutatva a fehér golyót. — Győzött vagyok; megnyugszom sorsomban — egészité ki az asszony. — Asszonyom, — mondá a tleány, közelebb lépve az asszonyhoz. — Én megbo- csájtok és felmentem önt kötelessége alól. A mostani órától számítva önnek egy év letelte alatt önkezével kellene életét kioltania, de én felmentem és kinyilatkoztatom, hogy irányomban nincs semmi kötelezettsége. — Köszönöm, kisasszony; nem fogadhatom el. Sorsom igy rendelte, én meghajtom előtte. — Tegyen, a hogy akar, — mondá a leány távozni készülve — én felmentem és megmaradok utóbbi szavaim mellett. A leány ekkor ott hagyta az asszonyt és a vasúti őrházhoz ment, hogy a nem: o- kára odaérkező vonaton visszautazzon. Az asszony Is utána ment. Néhány perc múlva megérkezett a vonat és a két hölgy beszállt, mindegyik más kupéba, — haza utaztak. * Harmadnap múlva nagy részvét mellett temettek egy öngyilkos fiatal asszonyt. A kísérők közül egy fekete ruhába öltözött, hosszú fekete fátyolos leány egészen a sirgödör széléig előretolakodott, mintha még egyszer látni akarná a halott tat. A leány szórakozó itságból épen az öngyilkos nő férje mellé talált lépni, Vikinek arcát derültség lepte el, midőn a leány kebel ón egy kis fehér virágot pillantott meg, melyet győzői jelvényül tűzött fel. Kevéssel azután a férj szorosabban a leányhoz húzódott és halkan, nehogy más is meghallja, súgta fülébe: — Irma, én megbocsájtok . . .; megérdemeltem e csapást. . . . De mond, egy szót adj,... megtudnál-e te is bocsátani? ... — Távozz! . . Nékem meg van az elégtétel gyávaságodért. . . . — Bocsáss! . . . — Nincs több szavam hozzád! — Megérdemlem ... de kegyelmezz... A leány nem felelt, hanem ott hagyta és távozott a temetőből. Nemsokára a gyászoló kísérők is elhagyták a temetőt és a legyőzött asszony nyughelyét csak egy kereszt jelezte. A győző leány és a legyőzött nő férje többé nem találkoztak, az eset feledésbe ment és csak most évtizedek után, midőn a győző leány hátrahagyott naplóját lapozgatom, most lehet az eseményt felélénkíteni. Roskovits G. Pongrácz. náltam én azt a kifogásolt jelzőt és míg azt nem teszi, addig alattomos rágalmazónak jelentem ki önt, a ki az önérdeket szolgálja és nem a közügyet. Hát beszélt annál szebben még egy felekezeti főpap az állammal szemben nálunk, mint Desko János föesperest azon egész cikkében, a kinek 139 idegen ajkú község van felügyelete alatt, midőn azt mondja, hogy több-kevesebb pótlékkal járuljon az'állam azon szegény tanítók fizetéséhez s gyakorolja felette az egyházi fel ügyelővel együtt a felügyeletet is? Vájjon az a 139 község magától fog megma- gyarosodni az által, hogy mi összetett kezekkel nézzük őket ? — Avagy, ha még a jó akaratot is kifogásoljuk, megtámadjuk, durván visszautasítjuk ? Ilyen vezéreket nem kivan a magyar haza és sajnálatra méltó az a felvidék, melynek ily prófétái s az az irodalom, melynek ily ellenőrei vannak. Csomár István. Heti krónika. Kétaapi előkészületi szünet után az országyülés jan. 17-én eléggé elevenen s folyvást emelkedő hangulatban megkezdte a honvédelmi költségvetés tárgyalását E költségvetés előadója ifj gr. Andrássy Gyula, az ismert nagy államférfiu fia, volt. Beszédében kiemeli, hogy a haderő fejlesztését az. államon kivül levő haderők állása teszi szükségessé s ha mi nem igyekeznénk a külfölddel lépést tai'tani, akkor csakhamar versenyképtelenekké lennénk. Felhozza, hogy ugyanezen indokok vezérelték a kormányt is a költségvetés összeállításában és szükségesnek véli a harmadik dandár felállítását s a rangfokozatok kiegészítésére fölvett tételeket, mint a honvédség harcképességének emelését. Azt hiszi, hogy a honvédség érdekeinek megsértése nélkül e tételeket változtatni nem lehet. Ez okoknál fogva egyszerűen elfogadásra ajánlja a költségvetést. Ifjabb Andrássy Gyulát figyelemmel hallgatták végig, mihez némileg az apa iránti kegyelet is járult; de nem kevesebb figyelemben részesült az öreg Per- czel Miklós szónoklata sem, ki kész a legnagyobb áldozatokat is megtenni a honvédség részére, azonban kívánja, hogy az teljesen magyar legyen. Kívánja, hogy ezenfelül a közös hadsereg magyar csapatjai is teljesen magyarrá tétessenek; mert mit ér a nagy hadsereg, ha azt nemzeti szellem nem hatja át háború idején? A győzelemhez feltétlenül szükséges, hogy a hadsereget nemzeti szellem buzdítsa. Ezután egy határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint utasítsa a képviselőház a honvédelmi minisztert, illetőleg az összkormányt, „hogy az országban levő katonai iskolákban a magyar nyelvnek, mint tannyelvnek fokozatos életbeléptetése és egy magyar katonai akadémiának fölállítása iránt tegye meg az intézkedéseket.“ Münnich Aurél elfogadja a költségvetést, de kéri a honvédelmi minisztert, hogy a közös hadseregből ne tegyenek át tiszteket a honvédséghez, jjj mert ezek akadályozzák a honvédeket az előmenetelben. Czierer Ákos a Perczel hat. javaslatához járul s elismeri, hogy a honvédségnél mutatkozik intenzív haladás, de erősen kikel az ellen, hogy a honvédséget a közös hadseregbe akarják beolvasztani. Hivatkozik Hollán Ernőre, ki mint honv. államtitkár úgy nyilatkozott annak idején, hogy a honvédség nemzeti alapon való fölépítése szükséges, hogy a Lajthán túl esetleg felmerülő centralistikus törekvésekkel szemben védelmünkre szolgáljon. A honvédség katonai eredmények tekintetében tagadkata lanul nagyon fejlődött, de hasonló ítélet nem mondh itó a honvédség nemzeti irányban való fejlődéséről; e tekintetben stagnáció, sőt valóságos visszaesés is konstatálható ; miért a felelősség nem a tiszteket és a legénységet, hanem az intéző köröket terheli. A költségvetést nem szavazza meg. Bolgár Ferencz sem fogadja el, mivel az egy, még el nem fogadott törvény- javaslat alapjára van fektetve. Polónyi Géza több példát hoz fel, hogy a magyar ezredek a Lajthán túli tartományokban vannak elhelyezve. Kívánja ezeknek a hazában való elhelyezését és kimutatja, hogy a közös hadseregből a honvédséghez átlépő tisztek semmiféle esküt sem tesznek: kéri a minisz-. tért, hogy e törvénytelen állapoton változtasson s a költségvetést nem fogadja el. Megemlítendő még Pulszky Ágostnak Bolgárral folytatott polémiája, mely lyel többször zajos derültséget idézett elő. Január 18-án folytatták a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalását. Kaas Ivor báró kétségbevonhatatlan adatokkal bizonyította, hogy a közös hadügyi kormányzat a nevetségig lanyhán gondoskodik Magyarország védelméről. Orbán Balázs élénk színekkel ecsetelte, mily szomorú Szerep jutott korunk történelmében a honvédelmi miniszternek; Tóth Ernő pedig a költségvetéssel szakszerű katonai szempontból foglalkozott és több fogas kérdést tárt a miniszter elé. Mindezek után báró Fejér- váry honvédelmi miniszter is jónak látta felszólalni. Beszédéből minden szónoknak jutott valami, minden kérdésre iparkodott megfelelni s válaszában nem is hiányzott az élcelés tehetsége : de alkotmányosságáról és a nemzeti aspirációk iránti érzékéről sehogy sem birt tanúságot tenni. Személyes kérdésekben szólaltak még fel: Czierer Ákos, Münnich Aurél, Pulszky Ágost és Perczel Miklós. Január 20-ka volt a honvédelmi költségvetés általános tárgyalásának harma dik, de egyúttal utolsó napja is, mert jóval előbb estek át rajta, mint azt azelőtt gondoltuk. Ez utolsó napon bevonultak a tárgyalásra a képviselők mindnyájan, mert tudták, hogy ma fog megejtetni a szavazás. Helfy Ignácz egy új határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint tekintettel az alkotmányjogi követelésekre a költségvetés egyelőre vétessék le a napirendről; de természetesen ezt is, mint Perczel Miklós javaslatát, egyszerűen elvetették. Beöthy Ákos hatalmas szatyrával telt beszédével nagyon sarokba szorította a minisztert s Hermann Ottó sem késett a honv. miniszter működését erősen bírálni. Nagy sikert aratott előadói zárbeszédével ifj. Andrássy Gyula is, ki elismerte á . költségvetésnek alkotmány - jogi szempontból való inkorrektségét s valóságos tudatlanoknak nevezte azokat, kik a honvédség magyar nemzeti jellegét megrontani akarnák. E nézeteiért mint a többség hivatalos szónoka azon kitüntetésben részesült, hogy az ellenzék hatalmasan megéljenezte. Volt még több felszólalás is. így Nagy István Pulszky ellen, Polónyi Géza^ Fejérváry ellen, ki bár igyekezett is kivágni magát, de az nem sikerült, mivel Tóth Ernő csakhamar kiütött a kezéből minden védőeszközt. A védelmére kelt Gromon Dezső államtitkár sem bírta többé meggyőzni a k.házat arról, hooy a mi honvédelmi miniszterünk alkotmányos jogalapon áll és a nemzeti érzéseket is képes istápolni. Helfy Ignácz szép zárbeszéde után megejtetett a szavazás s a honvédelmi tarca költségvetését általánosságban nagy szavazattöbséggel elfogadták. j _ ' ' ■: V A képviselőház január 21-ki ülésén a honvédelmi tárca kültségvetése Lits Gyula, Apponyi Albert, Tóth Ernő, Helfy Ignácz, Bolgár Ferencz és több mások felszólalása után minden részleteiben is elfogadtatott. • Ezután következett a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása, melynél Ország Sándor előadó és Szathmáry György beszéde után gróf Csáky Albin mondott nagyobb programszerű beszédet. A kultusz- miniszter felsorolta mindazt, amit tavaly előadott programúja szerint vagy már megvalósíttatott, vagy most van a megvalósítás utján. Nyilatkozott továbbá a közoktatásügy minden szakáról az óvodáktól kezdve egész az egyetemi tanrendszerig és több nyilatkozata, nemkülömben egész beszéde nagy tetszésben részesült * ( * . A Spanyol válság végre mégis megszűntnek tekinthető.' Alfonzo, az infans király már határozottan jobban van, sőt már az ágyat is elhagyta. Az új kabinet megalakult. Miniszter- elnök: Sagasta, külügyminiszter: Vega de Armjo, igazságügyi miniszter : Puigceiven, hadügyminiszter: Bemuder Reina tábornok, tengerészeti miniszter : Bromero tengernagy, közmunkáügyi mini~zter: Becerra, gyarmatügyi miniszter: Guillon, belügyminiszter : Ruiz i Capdepon és pénzügy- miniszter : Egrillon lett. Az új miniszterek e hó 22-én tették le az esküt. * * * A német-cseh kiegyezés végre megtörtént. A tanácskozásból felemjitendőnek tartjuk, hogy a nemzetiségi kúriák fel • állítása a cseh tartománygyülésben a németek javaslatai értelmében fogadtatott el. Mindössze három kúriát fognak felállítani u. n. egy cseh, egy német _és egy nagybirtokos kúriát, melyeknek választási joguk lesz valamennyi országos testületet illetőleg, s hozzájárulási joguk lesz a nemzetiségi kérdésekben is. Ezzel helyreállottnak tekinthető a két nemzet közti béke, de, aki csak egykissé is ismeri a csehek .és németek' közti ellentéteket és faji súrlódásokat, az korántsem hiszi, hogy e béke állandó lehessen. * * - # Némelyek az orosz cárra is ráfogják, hogy békés hangulatban van. A többi közt Derűs francia bankár kihallgatáson volt nála s midőn bucsuzás alkalmával a cár kezét nyújtotta neki, e szavakra fakadt: „Ebben a császári kézben nyugszik Európa békéjemire a cár ekép felelt: „Ha a béke ettől a kéztől függ, akkor soha se fog megzavartatni.“ Tekintve azonban, hogy Oroszország épen most készül Finnország autonómiáját megszüntetni és pedig ügy, hogy először az önálló, külön posta- és táviró szervezet, azután a külön pénznem szűnik meg, s csupán az arany érték marad fenn: később megszűnik Finnország külön vám területe", mivégett már legközelebb fog összeülni az ezen kérdéseket elintéző bizottság s tekintve azt, hogy határainkon nem kevesebb, mint 500,000 orosz katona majdnem teljesen hadkészen van, kik már valamennyien úgy vannak előkészülve, hogy adandó alkalommal Beszterce felé történik az erdélybe való betörés, hol még a román nép rokonszenvére is számítanak s nem késnek katonaságukban felsőbb helyről szítani ellenünk való ellenszenvüket: akkor bizony nagyon gyanús az a cári kéz, mely tulajdonosának állítása szerint sohasem fogná a békét megzavarni. * Vt At , " Az általános lefegyverkezés eszméjét pendítette meg Jules Simon, francia politikus, ki ez ügyben állítólag már egyszer levelet is kapott1 volna Bismarktól. Francia- ország nem kezdheti meg, mert revanchera készül, Németország pedig azt tűzi ki' feltételül, hogy Franciaország végképen- mondjon le Elszász-lotharingiáról. Ezek szerint az általános lefegyverkezés még Isten tudja, meddig csak „jóinm desiderium11 fog maradni. Munkács, 1890. január hd 26.
