Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-04-01 / 2. szám

' Biza úgy vóna kedve szerint. Ka egész nap a rokkát pergetnéd.

— EIKordozák nékem besugásokban, Kogyan sápítozott, mivel lóra ültem és férfiakkal mentem vadra, szilaj hajtásokra. Nekem ebben kedvem telik. Miért tiltsam el magamtól? Ügyis annyi verés és szomorúság szakadt rám.

— Baj, baj, >—• integette fejét Zólyomi — Rákóczi úr egyebekben nem is tudja, bogy te ütötted érte főkép a vasat. Urad nem áll úgy mellé testtel- Iélekkel, ba te nem ösztökéled. Majd tudomására adom én Önagyságának.

<—< Sokra nem vibet az sem. Uram már fődben van. Öreg Bethlen István nagy tebetőségű ember, javára lehet még Önagyságának. De árthat is. Ezek ellen a törvény sem ér sokat.

A törvény nékik is parancsol.

r-< A törvény írott malaszt. Ezeknek megvan sok ravasz praktikájok. Most is minden emberemet, cselédjeimet elmarták már. Kit csalogatással, édesgetéssel, kit ráijesztéssel. Alig nébányadmagammal lézengek már e tömérdek várban. Nincsen ott maradásom.

Kolozsvárra estére érkeztek. Ott megéjszakáztak. Másnap folytatták útjukat Ecsed felé.

Mikor a rengeteg láp az alkonyatban feléjük káprázott, Mária összeborzongott:

—< Nem is bánom, hogy költöznöm kell innen. Sok nehéz óra emlékét hagyom itt, ba tudom.

Föl a fővel, búgom. A gyász se tart mindig. Fiatal vagy még. Sok ilyen korban még leányfővel jár. Előtted az élet, kapsz még olyan kedvedszerént való férjet, hogy csak no!

— Ha kegyelmed tudnál sóhajtott Mária, de nem mondott többet.

Ecsed falai közt még a bennszorult téli nyirok bujkált. Mintha kriptaboltba léptek volna be.

Az estebédnél ketten ültek az asztalnál. Mária titkon Zólyomira nézett és első murányi találkozásukra gondolt. Most úgy ült itt mellette meghitt magányosságban, mint a férje. Milyen másképp is fordub volna élete, ba úgy esik, hogy Zólyomi áll az oldalánál. Nem maradhat így egyedül ezzel a férfival. Tusakodva latolt magában minden leb etőséget. Megtalálta, hogy a nyílt igazság lesz a legjobb fegyver minden bujkáló, kerítő vágy ellen.

! Felnézett Zólyomira nyílt, nagy szemével:

— Tudja, hogy én mindig igaz szívyel voltam kegyelmedhez, véka alá sem rejtettem soha, ami a szívemben volt..Ne vegye hát szavam most se hántásnak.

Zólyomi megbökkénve tekintett rá.

— Megértem én a szót, ba nem is kacskaringózod. Hát csak mondjad.

Mária le nem vette róla a szemét. Tekintetével adott súlyt minden szavának:- Hát bizony, ba ránk nem szakadt volna az éjszaka, arra kértem volna kegyelmedet, pihenjen itt keveset, aztán forduljon, merre útja hívja.

—' Na te ugyan szépen kilódítasz engem hajlékodból. Murányban is így tettél. Talán olyan undok, fermeteg ember volnék, hogy a látásomat sem bírod?

Éppen hogy fordítva vagyon, az a baj lehelte Mária.

Többet nem mondott. Zólyomiban csodálatos és édes sejtés borzongott végig.

Sokáig ültek így némán a gyertyák sápadt fényében. Akkor végre megszólalt Mária. Sorjában elmondta, ami Murányban történt. Hogy nézte őt vőlegényének a bosszú várakozás hevében, hogy égett belé szívébe kitörülhetetlenül a képe, hogy küzdött ez ellen az érzés ellen, hogy hűséges bitestársa maradt férjének a sírig.

Ne is merészeljen senki rólad mást mondani, mert annak velem gyűlik meg a bajai

Kegyelmed Iegkivélt megvédelmez, ba semmi cselekedetével világ szájára nem ad. De gondolna maga hírével is. Drága hitvese vagyon, kinek szívét én egyetlen gonosz sugdolózással megszomorítani nem szeretném. Ez kötelessége mind a kettőnknek.

Zólyomi felállt. Szavának már kemény érce volt.

r- Mária, Isten engem vérién meg mind a két kezével, ba csak szándékommal megszennyezni próbálnám ezt a te szent tisztaságodat. De ba baj környékez, ba ártó gonoszság akar megrövidíteni, gyere hozzám emelt fővel, nem törődve sugdosással. Hamíg én karomat bírom, megvéde lek. Most pdig megyek tovább utamra.

^ De ilyen éjszakában! Nem azért mondtam!

^ Nappal, éjszaka egyre megy nékem. Hadintéző ember megszokta mind a kettőt. Szatmár vagy Kalló nem messzi vagyon ide. Megyek, amerre jobb utat találok.

Máüa hiába is tartóztatta. Zólyomi megfogta a kezét, lehajolt rá és mélyen, hosszan megcsókoka.

Különös, babonás borzongású tavasz éjszaka volt. Mária a víztorony ablakából nézte, hogyan kocog el a kis csapat Kálló felé. Úgy érezte, mintha nagy súly hengerült voUa le leikéről és új, szebb, szabadabb élet tárult volna meg előtte.

2.

Mária úgy állt, mint a magános fa a viharban,

22