Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
volt ez a Sors számára, akit az ember, íme, ba elég' erős, meg tud rugdalni és nevetségessé tud tenni éppen abban a pillanatban, amikor az jó arcot vigyorog feléje. Közel egy esztendeig nem láttam a bárót. Az ősszel újból felbukkant, megöregedve, rokkantán, kopottabban, mint valaha, nagy csomag füzettel, könyvvel, jegyzettel a bóna alatt. A zsebei is tömve voltak papírszeletekkel és kivágott újságcikkekkel. Tetőtől talpig statisztika volt az egész ember és csakúgy ontotta magából az életgyűlöletet. Pedig mint később kitudódott az elmúlt esztendő alatt csodálatos dolgok történtek vele. Amerikai rokona meghalt és jó csomó dollárt hagyott rá. Majdnem megismétlődött vele francia kollégájának esete, csak nem olyan káprázatos arányokban. Ötvenbatvanezer dollárra becsülték az örökségét, amely végre <—• hat évtizedes nyomorúság után — gondtalan életet, sőt némi fényűzést jelenthetett volna a számára. A bárót azonban a hirtelen szerencse érzéketlenül hagyta. Pénzét bankba tette és a kamatokkal is csínján bánt, csak éppen felhagyott a tanítással és minden idejét statisztikai tanulmányainak szentelte. Bizonyos, hogy az öngyilkosságról neki volt a legtökéletesebb statisztikája egész Európában. Néhány hónappal ezelőtt közölte velem, hogy befejezte hatalmas munkáját a nagy számok törvényéről, amely minden eddig felállított elméletet megdönt az öngyilkosságok lélektanáról, valamint annak szociológiai és közgazdasági vonatkozásairól. — Kíváncsi vagyok a könyvre — jegyeztem meg udvariasan. Meghiszem azt dicsekedett a báró. <-- A világ elképed, ha megtudja, hogy az öngyilkosságnak semmi köze sem a szenvedélyekhez, sem a nyomorhoz, sem az életúntsághoz, semmihez, amivel eddig magyarázták; az öngyilkosság egyszerűen törvény, amelynek az emberiség bizonyos százaléka áldozatul esik: a földkerekség egész területén minden áldott nap pontosan ugyanannyi ember lesz öngyilkos, akár van háború, akár nincs, akár jó a termés, akár rossz, akár éheznek az emberek, akár dőzsölnek a földi javakban, akár jó a kormány, akár lámpavasra való. Értse meg, uram, kozmikus törvény, világprincipium, olyan mint a Nap, vagy a bolygók pályája <—> ez alól nincs kivétel, nincs menekülés, nem tehetek róla. Szánakozva néztem a szegény bárót. De ő gőgösen tekintett szét .maga körül, mintha ki akarná hívni az emberiségét, hogy cáfolja meg, ha tudja, az ő csalhatatlan Statisztikai adatait. Í4 Két hónap múlva a bárót kínos töprengések között találtam a kávéházban. Panaszkodott, hogy Budapesten oktalan gőgjükben az emberek fel akarnak lázadni a nagy számok törvénye ellen. —< Hogy érti ezt? A könyvem megjelenését napról-napra ha- Iasztanom kell. Bebizonyítottam, hogy az öngyilkossági index tíz év óta változatlan s most két hónap óta a tendencia állandóan hanyatlik. Múlt hónapban három, a mostaniban két ember mulasztotta el a kötelességét. A báró vigasztalhatatlan volt. Két hét múlva azonban diadalmas arccal jelentette, hogy a hiányt öt derék halandó önként póto ta. ^ A nagy számok törvénye csalhatatlan ^ rajongott és megígérte, hogy könyvéből tiszteletpéldányt küld, ha megjelenik. Megint hosszabb ideig nem láttam a bárót. Könyvét sem kaptam meg, számítottam, hogy megint baj van a tendenciával. így is volt. A minap elcsigázva, csapzottan, lihegve, borotválatlanul állított be hozzám. i—' Uram, az emberiség megbolondult i—* jajveszékelt kétségbeesve. És elmondta, hogy hetek óta minden nap kevesebb az öngyilkosság. Hová vezet ez? Mi lesz ennek a vége? Hogy lehetne ezen segíteni? Nem tudtam neki tanácsot adni. Kértem, hogy nyugodjék bele a Sors rendelkezéseibe. >—• Nemi w hördült fel elkeseredve. Soha! A nagy számok törvényét nem engedem megbolygatni! Elszánt volt és egész lelkében felháborodott. Bevallotta, hogy már a csalástól sem riadt vissza. Felkereste a nyomortanyákat, a gyógyíthatatlan betegeket, a menthetetlen iszákosokat, a börtönök és a menedékházak lakóit, a hajléktalan csavargókat és a szélütött aggasztyánokat és iparkodott rábeszélni őket az öngyilkosságra. Sőt. Pénzt ígért nekik. — Minek annak pénz, aki el akarja magát pusztítani? ,—' Nem neki, *— rivalt rám a báró — hanem a családjának. Az örököseinek. A gyermekeinek.- És? A gazfickók hallani sem akarnak az öngyilkosságról. Az emberekből kiveszett minden büszkeség, bátorság és hősiesség. Inkább elrothadnak a szeméten, semhogy egy revolvergolyóval megváltsák magukat a szenvedésektől és a gyalázattól. És már gyermekeikkel sem törődnek. Becstelen páriák. Nekik minden mindegy. Ők élni akarnak. Volt
