Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
SZENT LÁSZLÓ Szent László olyan hős volt, mint a honszerző Árpád és olyan bölcs, mint Szent István. Gyönyörű termetével és lelkének gazdagságával úgy tündök- Iött, mint ködben a hajnali csillag . Régi írásokban ez maradt róla ránk. Már gyermekkorában is kiváló volt. Atyja, I Béla halála után Salamon lett a magyarok királya. László és derék bátyja, Géza herceg őszinte rokoni szívvel felajánlotta neki szolgálatát. Kiűzték a rabló kunokat, megalázták az ellenséges görög császárt s elvették tőle Nándorfehérvár várát. A fiatal király szerette hű véreit, a jó hercegeket, de gonosz tanácsosa, a német Vid, folytonosan ellenük tüzelte öt. Salamon király ingadozó ember volt. Vid elhitette vele, hogy Géza és László koronája után törnek. i—' A hercegek nem haragudtak a királyra, jóságukkal és hűségükkel akarták meggyőzni. De hiába volt minden. Hasztalan mondogatta Emyei ispán, Salamon egyetlen igaz tanácsadója, hogy a leghívebb alattvalói a hercegek. A király lelke gyanút fogott. Seregével hirtelen, váratlan Gézára támadt, aki csak hű vitézei önfeláldozásával tudott szabadulni. Vác alá futott, ahol öccse várt reá, aki a szörnyű hírre nagy sereget gyűjtött. A jó testvérek szomorúan ölelték meg egymást. Majd követet küldtek Salamonhoz. Kérték, hogy kerülje el a vérontást, hiszen igaz, testvéri szeretettel vannak iránta. Az ősz Emyei könyörögve fordult a királyhoz: Uram, ifjú királyom, hallgasd meg véreidet, nemes szivük békét akar. Fogadd ell Királyi széked, életed forog kockán! — Uram szólt nyomban Vid, Emyei nem jó tanácsot ad, ne hallgass reá! Irtsd ki a hercegeket, ha biztonságban akarsz élni! Salamon király Vidnek adott igazat. Táborával a hercegek ellen ment és Cinkotánál találkozott velük. László fehér lován ülve, biztatta vitézeit. Közben hosszú dárdája egy bokrot érintett, amelyből egy hófehér menyét szaladt föl a lándzsára és László mhájába rejtőzött. — Jó jel, — mondták a harcosok, nálunk keres oltalmat még a gyenge állat is. Úgy is lett. Salamont nagy vereség érte és futásban keresett menedéket. A hercegek pedig hálát adtak az Istennek. László látva az ellenfél elhullott sokaságát, keservesen sirt, mint ahogy a szerető édesatya sir fiai halálán. A holtak között ráismert Vid ispánra is. Leugrott a lováról és a halotthoz lehajolva igy szólt: Téged is sajnállak, bár mindig ellenségünk voltál. Vajha nemesebb ügyért onthattad volna véredet! Ez után a győzelem után Géza lett a király, de alig három év múlva kilehelte lelkét. Ekkor az ország óriási lelkesedés mellett Lászlót választotta királlyá. Uralkodása alatt Magyarország hatalmas lett, a nép jólétnek örvendett. Számos győzelme, amit a haza ellenségen aratott, olyan nagy hirt szerzett neki külföldön is, hogy a német császári кого nát is felajánlották neki. De László nem fogadta el, nem áhítozott idegen dicsőségre. Életéről sok monda, sok csodás történet maradt reánk. Ezekből mondunk el néhányat. SZENT LÁSZLÓ MONDÁI I. Sem azelőtt, sem azóta nem volt a magyarnak királya, aki vetekedhetett volna Szent Lászlóval. Egyetlen-egyszer kényszerült megfutamodni a vitéz László király az ellenség elöl mert egymagára maradt s amint körülnézett, látta, hogy hiába való nagy ereje, vitézsége: nem verhet le százakat egyedül. Érezte, hogy szüksége van még rá a magyarnak, megsarkantyúzta hát kedves Szög paripáját s nekivágtott a tordai hegyeknek. — Utána! Utána! — ordítottak a kunok, hogy ég-föld zúgott az ordítástól. Ha Lászlót kézre keríthetik, övék a magyar föld: mind László után vetették magukat. Véres hab verte ki a paripát, már-már utolérték a kunok. — Oh, Uram, segélj! f— fohászkodott föl László szemét az égre emelvén. S ime, abban a pillanatban kettéhasadt a tordai hegy: László háta mögött rettentő nagy hasadék tátongott. A kunok megdöbbenve állottak a hasadék partján, tehetetlenül néztek erre, arra, hol kerülhetnének ismét László nyomába; de amerre néztek, nagy bosszúságba húzódott a hasadék. László meg csöndesen, lépésben lovagolt tovább, vissza az ö népéhez. II. Többet azután nem is futott László a kunok elöl. Mindig a kunok futottak ö előle. Egyszer megint ész nélkül szaladtak a kunok, hegyen völgyön át, s talán kiszaladnak a világból, ha a kunok vezérének ördöngös ötlete nem támad. Egyszerre csak mit gondolt, mit nem, szórni kezdte tarsolyából a csengő aranyat, ezüstöt és intett vitézeinek is, hogy hányják el azok is, ami pénzük van, majd meglátják milyen nagy haszna lesz ennek. 46