Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
Az volt az elhatározása, hogy egész életét írással tölti. Újabb megpróbáltatások érték. 1802-ben leégett a háza, amelyben édesanyjával együtt lakott. Állást nem kapott. Csak néhány főúri pártfogója segítette alkalmi pénzadományokkal. Kedvét azonban a nélkülözés sem tudta elvenni. Költeményeinek gyűjteményes kiadásán fáradozott. Nagy nemzeti eposz megírásának tervével foglalkozott, amelynek főhőse a honfoglaló Árpád fejedelem lett volna. 1803-ban “Tavasz címmel Kleist-fordítása, 1804- ben pedig Dorottyá ’-ja jelent meg nyomtatásban. 1804 áprilisában Rhédey Lajosné temetésén búcsúztatóul A lélek halhatatlansága című költeményét szavalta el. A koratavaszi hidegben a szavalás felhevítette. Megfázott. TüdőgyúIIadást kapott. 1805 január 28-án a sok betegeskedés fiatalon sírba vitte. Születésének kétszázadik évfordulóján költészetével kapcsolatban talán arra kell rámutatnunk, hogy az mennyire sokoldalú s milyen érdekesen átmeneti jellegű. Sokoldalúságát igazolja, hogy Csők onai költészetét több ágra oszthatjuk. Elsőnek kell említenünk dalköltészetét. Ebben is három sajátos alműfajt teremtett. A Lilla-dalok néven ismert Ebben is három sajátos alműfajt teremtett. A Lilladalok néven ismert költeményei kimondottan szerelmi dalok, anakreoni versek. Ilyen például a “Lillához” című: Lillám! elég csak egy szó Annak kitételére, Elogy téged én szeretlek. De minden ige és nyelv, Minden poéta-festés, Szép elme s érező szív Elégtelen, csekély, szűk, Hogy voltakép kitégyem, Téged miért szeretlek. Külön csoportba sorolhatók a bordalok. Ezek közül a legjellegzetesebb “A búkergető”. Megint más természetűek a zsáner-dalok, amelyeknek talán legszebb gyöngyszeme a Szegény Zsuzsi a táborozáskor című: Estve jött a parancsolat Violaszín pecsét alatt. Egy szép tavaszi éjszakán Zörgettek Jancsim ablakán. Éppen akkor vált el tőlem. Vígan álmodott felőlem. Kedvére pihent ágyában, Engem ölelvén álmában: Mikor bús trombitaszóra Ülni kellett mindjárt lóra. r-Elindulván a törökre: . .> Jaj! talán elvált örökre! Sírva mentem kvártélyáig S onnan a kertek aljáig. Indult nyelvem bús nótára Árva gerlice módjára. Csákóját könyvvel öntöztem, Gyászpántlikám rákötöttem: Tíz rózsát hinték lovára, Százannyi csókot magára. A lelkem is sírt belőlem, Mikor búcsút veve tőlem: “Isten hozzád! >—> többet nem szólt, Nyakamba borult s megcsókolt. Csokonai sajátos új műfajt is teremtett, amely a dal és az elegia, vagy a dal és az óda különös keveréke. Ebbe a körbe oszthatók legszebb költeményei: a “Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz”, “A tihanyi echóhoz”, A magánossághoz”, “A reményhez és A rózsabimbóhoz címűek. A két utóbbiban kétségtelenül a dal-elem dominál. Elég mindegyikből csak néhány sort idézni: Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény! Nyílj ki, nyájasan mosolygó Rózsabimbóí nyílj ki már, Nyílj ki: a bokorba bolygó Gyenge szellők csókja vár. “A tihanyi echóhoz” című az előbbiekkel ellentétben inkább elégiajellegű. Ez így kezdődik: . Ó, Tihanynak riadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül, fm, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenébe’ ül. Befejező sorai még elégikusabbak: Itt halok meg. E setét erdőben A szomszéd pór eltemet. . . Majd talán egy boldogabb időben Fellelik sírhelyemet: м S amely fának sátorában * * , , ÁH együgyű sírhalcm magában, • ... ■» Szent lesz tisztelt, hamvamért. 39
