Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1972-05-01 / 2. szám

<—> Váraim vélem együtt őrzik a király hűségét.

' A király bizakodik is ebben, azért nem kívánja saját őrségével megrakatni emez erősségeket, de fogadást kíván írásban és ünnepélyes eskűszóval, bogy várait, kiváltképpen pedig Mnrány várát idegen fejedelem kezébe nem ejti.

Ezt is megfogadom mondta babozás nélkül az özvegy.

A kancellista figyelmeztette:

>—1 Idegen fejedelemnek számít Erdély ига is. Külön meg kell hát fogadni, bogy Murányt sóba sem az erdélyi fejedelemnek, de még az erdélyi fejedelemhez tartozandó embernek kezére semmiképen nem juttatja.

Mielőtt még az özvegy felelhetett volna, megszólalt Mária:

^ És ha magam Istók úrhoz mennék hitesül?

i—i Ki tudná, mit hoz a jövendő mondta csendesen Mária asszony.

—' A jövendőt is lehet igazítani akarattal, >— hangzott a szinte szokatlanul határozott válasz — de bármiként forduljon is, én Muránytól lemondani soha nem fogok.

i—i Murány mindig ótalmazó hajié kod lesz >—• nyugtatta meg anyja <—« de ha erdélyi embert választanál hitesedül, uradnak le kell tennie muránybéli jussoltatásodról. Vagyon még elég más jószágunk.

—- De nékem azért nem kell Istók úrról letennem.

' Ha ugyan ő le nem tett már rólad r— jegyezte meg némi keserűséggel Széchyné.

A kancellista kenetes jósággal fordult a piruló arccal álló lányit ákoz:

< A felséges császár és király nem kíván a szívek dolgába avatkozni. Kövessed csak, lányom, szabadon hajlandóságodat. Ha igaz szív szerint való, úgyis erősebb az a legmagasabb kőváraknál.

A hűséglevelet aztán aláírták. Megpecsételték. Mária pedig azon törte szép fejecskéjét, vajon mi kedvesebb neki, Murány-e, amelynek minden kövéhez a gyermekemlékek édes lánca fűzte, vagy messze Erdélyországban egy ismeretlen ifjú, akit még nem látott soha, akivel azonban tele voltak rózsás leányábrándjai.

3.

— Na, nem soká színről-színre megláthacld a híres murányi Márikát. Ha vajon olyan igen akkurátos Ieányszemély-e, mint a szó vert róla?

— Komis bátyám szerint ugyan szemrevaló.

Öreg embernek tüstént megakad a szeme, ha kis zsengét Iát maga körül.

>—> Engem nem is az furkál mostan, szép rendbe nevelte-é testét a természet. Leikébe szeretnék tekinteni. Olyan levélke, kit nékem ő küldött, ki nem tellenék sokat iskolázott külországi dámáktól sem, minőkkel messze kalandozásaim hoztak össze.

—' Levelet küldött neked? Hiszen nem is esmér?

' Nem.

i—i Vigyázz akkoron, veszedelmes kacér ez, fortélyos hálóba kaparint.

Szemérnyi kacérság sincs a levelében. Szűzi tartózkodás minden szava, de az elme okos nyíltsága ejt meg benne.

' Mégsem szokásban való, hogy a leány szó- Iintgassa magához a férfijút, ha azt maga igyekezete nem ösztökéli hozzá.

•—< Más sor ez a miénk. Tudod, félig-meddig elmátkáztak véle. Kornis uram két ízben is járt az apjánál mátkanézőben. De mikoron Gábris bátyám engemet fejedelemszékbe szánt, jobbnak vélte volna, ha magam is fejedelmi háztól hozok asszonyt. Olyan hírek is vertek, hogy Széchy György ódózik mór a fejedelem hűségitől. Akkor következett be nemsokára gyalázatos veszte is a bark óváraljai pajtában. Az özvegy nyíltan a bécsi király mellé állt. Mindez szerte mállasztotta a házasság tervét. Lassan elmúlt magától. Erdélyben nem is gondoltunk rá.

Most mégis itt vagy? Amoda már látszanak is a murányi tetők.

i—< Ki tudott volna nyugton maradni a levélke után, kit az a furfangos palóc kotort elő zsíros szeredásából. Nagy titokban szalasztotta hozzám a kisasszonya árkon-bokron át. íme a levél.

Az ifjú vitéz előhúzta dolmánya zsebéből az apróra összehajtogatott levélkét és odanyújtotta társának.

A jósvai itatónál folyt ez a beszélgetés. Jó néhány napi járóföldet tett meg Váradtól idáig az ifjú Bethlen István gróf nem sokkal idősebb sógorával, Zólyomi Dáviddal, aki szívesen kísérte el e furcsa kalandra. Utolsó pihenőjüket tartották itt népes kiséretükkel, mielőtt a murányi látogatásra rendbe tették magukat. Az úti ládákból meg nem hervadt köntösök kerültek ki. Takaros Iábbélik, amelyeknek ráncaiba be nem öregedett az út pora. Megfiatalodva, kicsínosodva készültek nekivágni az utolsó kapaszkodónak. A kemény sziklába vágott kanyargós út már nem viseli meg külsejüket. Legalább az első benyomás legyen mindjárt kedvező.

28