Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1972-05-01 / 2. szám

A TELEFONHOZ

Van oly bolond, alci bolond zenédre idegrohamba rázlcódilc.

Belébasítsz, mint fogorvos fúrója,

s ba felvisítasz, ő is felvonyít,

mint kiskutyák futlcáros tűzoltókra .. .

Idegbe fúr telefon itt:

van oly bolond (mint én), bolond zenédre

elküld morcosán a fenébe.

Másnak te vagy pórázon lógó bunkó, veled lebunkóz óriást.

Ül lesbe pókhálózatod egy sarkán s lead egy-egy agyonsújtó hívást, orgyilkos törpe ő, gonosz boszorkány.

' Sweetheart” sziszeg ciáni gázt a dróton át. S agyoncsap álnok bunkód sok-sok balek fajankót.

Kinyújtott kar és simogató kéz vagy, mikor a kedves kedvest hív.

Ragyog, mosolyg rád, csókol is tán:

“Öt” látja benned kerge szív.

A drótod izzik, suttogást hord tisztán . . . Hogy’ tudsz te együtt-érezni.

Kinyújtott kar és simogató kéz vagy, madárzene s tavaszi boldog évszak . . .

Soknak tekercses drótodon a horgony: magányból rajtad menekül.

Kihajigál a népek tengerére: ma engem nézett tengerfenekük s magányából, elég silány cserébe, én szigetemre települ.

Soknak tekercses drótodon a horgony, döfésit egy-egy este hordom.

Maid hosszan zeng sikoltó hívás éjbe, türelmetlen visít és sürget sokszor, de kagylót senki nem emel.

Harag, enyelgés, rágalom vagy zokszó, segélykiáltás Iüktet-ver szívedben: “embertársakhoz” tolakszok, s jajod senkit sem érdekel. . .

Mert mennyi vp к kiáh ás, hiú hívás fül nagy szívedbe, Gép, kit finnyás fülem, az önző, nem tűr.

Mert benned jajgat mmd a végtelen zűr, s ha fölsüvítsz. az Ember s:koIt benned. Legemberibb Gép, óriás Ideg.

Egy korban, amely hideg-vak-siket, e drót mindentől s mindenért szenved . . .

Bujdosó Bálint

,—■ Inkább harap i—i suttogtam <—<, de rúg is . . . katonaló volt.

A csizmás szemrehányóan intett a kupecnek.

NaT Van magának szeme? Köszönöm, kisfiam.

Amikor elmentek, mélyen összenéztünk Fergeteggel, és amikor megláttam, hogy felénk integetnek, más vevőkkel is tudatva Fergeteg reitett hibáit, leszálltam, és megsimogattam drága barátom nyakát.

— Azt hiszem, nem lesz baji. . .

Nem is lett.

Lajos bácsi időnként meglátogatott.

^ Na?

i— Meg se kérdezte senki.

/— Nem baji Ilyen lovat nem is szabad eladni. Tudja mit, nem is adjuk el. Nem eladói De erről otthon nem szólunk . . . mert ugye... ha nem is kérik . ..

— Persze *-< és majdnem megcsókoltam. »—» De Lajos bácsi hozhatna valamit a lacikonyháról, egy kis húst.

Az öreg zsebre vágta a júdáspénzt, és rövidesen ott ültünk a kasban őszi békesség koronájával bűnös fejünk felett. A meleg hús omlós volt, mint a vaj, a kenyér, mint a kalács, és a bor igen, erről se feledkezzünk meg <—i, mint a hűvös arany, ami lángot vetett bensőnkben.

Ezután természetes, hogy az öreg Marcsát nyugdíjaztuk Fergeteg helyére, és csodálatos hangulatban robogtunk ki az országútra, ahol megcsodáltak bennünket a varjak, mert Fergeteg úgy rakta a lábát, mintha díszszemlére mentünk volna.

>— Nem danolnánk? <— kérdezte Lajos bácsi.

Hát mért ne danoltunk volna- Danoltunk, ahogy vidám vásárosokhoz illik, s a nóta elszállt, mint tűnő uszálya az útnak, időnek, szétterülve a tél felé ballagó őszi mezőkön.

19