Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-03-01 / 2. szám
A SZOCIÁLIS MAGYARORSZÁG ARANYBULLÁJA A külföldön élő magyarság alig tud valamit azokról a hősi erőfeszítésekről, amelyek a két világháború közt otthon a szociális Magyarország megteremtése érdekében történtek. Ezekről kifelé nem sokat beszéltünk. Ha beszéltünk is, szavunkat elnyomta egyrészt az utódállamok kormányainak soviniszta propagandája, másrészt az a rosszindulatú előítélet, amely Magyarországot a maradiság színhelyének, a grófok “feudális” országának tüntette fel. Ha valaki azokról a gazdasági nehézségekről mert beszélni, amelyek a trianoni békeparancs következtében zúdultak ránk, hamar megkapta a “revizionista” jelzőt. Pedig ezeknek a gazdasági nehézségeknek őszintén tárgyilagos feltárása egymagában is egész más megvilágításba helyezné a két világháború közé eső negyedszázad politikáját és legelsősorban szociálpolitikáját, mint ahogy azt ma téves, vagy meghamisított beállításban ismerik. Az otthon uralkodó irányzatnak azonban ez nem érdeke. A szabad földön élő magyarság viszont még emlékezéseiben sem tud önálló lenni. Már eddig is több olyan évfordulót hallgatott el, amely alkal más lett volna jónéhány történeti tény és haladási eredmény felmutatására s bizonyítására. Ezúttal csupán arra szeretnék rámutatni, hogy a két világháború közt a munkásbiztosítás rendszerének fokozatos kiépítésén kívül is történtek olyan intézkedések, amelyek alkalmasak lettek volna az egész magyar nemzeti társadalom átrendezésére, új rétegződésére. Ilyen volt többek közt az Országos Nép- és Családvédelmi Alapról szóló 1940: XXIII. törvénycikk, amelyről megalkotásának sem huszonötödik, sem harmincadik évfordulóján meg nem emlékeztünk s amelyről akkor is hallgatunk, amikor az otthon pusztító magzatelhajtás törvényes megengedettségét kárhoztatjuk. El kell itt mondanunk, hogy a törvény jelentőségét annak idején az egész magyar nemzeti társadalom azonnal felismerte. Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek — akkor még Zalaegerszeg apátplébánosa r— pontosan harminc évvel ezelőtt “a szociális Magyarország aranybullája’-nak nevezte és mindenki egyértelműen korszakalkotónak tekintette. Egyházaink, kormányzati és közigazgatási szerveink, társadalmi és gazdasági alakulataink nemes versenyre keltek egymással gyakorlati megvalósítása terén. Nehéz lenne ma eldönteni, ki tett érte többet, ki volt nagyobb rendelkezéseinek végrehajtásában. Talán az elsőség mégis fajtánknak azt a rétegét illeti, amelyiknek érdekében a szociális Magyarország aranybullája megszületett. A törvény megalkotásának évéből azonban tévedés lenne arra következtetni, hogy ez csak az esetleges külső befolyás kényszerítő hatásaként kerülhetett be a magyar törvénytárba, mert gyakorlati és elméleti előkészítése már 1922 óta szünet nélkül folyt. Az 1922: I. törvénycikk 29. szakasza ugyanis már arra jogosítja fel a kormányt, hogy a helyenkint mutatkozó munkanélküliség s az ezzel együttjáró nyomor enyhítése céljából az érintett városokban és községekben a nagyvállalatokra és a nagybirtokosokra ún. inségjárulékot vethet ki, amelynek bevételeiből aztán a helyi (városi, vagy községi) hatóságok útján munkaalkalmakról (szükségmunkáról) gondoskodhatik. Hétköznapi nyelven ez azt jelentette, hogy amikor a munkásnak — télvíz idején — rendes munkahelyén a trianoni békeparancs következtében nem volt munkája s így keresete sem, egyszerűen jelentkezett a polgármesteri hivatalban, illetőleg a községi elöljáróságon s ott adtak neki munkát, amely megélhetését — ha talán szűkösen is, de feltétlenül — biztosította. Némelyik város és nagyközség igen ügyesen használta fel az inségjárulékból befolyó bevételeit. így például a kis Kőszeg gyönyörű hegyiútakat építtetett, Pécs pedig a szegénygondozást oldotta meg belőle olyan gazdaságosan, hogy évről-évre nagyobb haszonra is szert tett. Ennek a rendszernek csak az volt a hibája, hogy ahol több ipari nagyvállalat székelt, ott nagyobb volt a rendelkezésre álló pénzösszeg s ennek megfelelően a szükségmunka biztosítósának lehetősége, ahol viszont nem voltak ilyen nagyvállalatok, ott csökkent a munkanélkü-1
