Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
elegendő munkaalkalmat nyújtani a vidéki lakosságnak. Senki sem állíthatja, hogy a városoknak ne lettek volna megrögzött szokásai, amelyek most a bevándorló lakossággal gazdagodva átminősültek, átalakultak. Falukutatásra manapság már csak akkor van szükség, amikor egészen speciális vidékek másutt elő nem forduló úgynevezett helyi szokásrajzát akarjuk megállapítani. A magyar paraszt mindenkor komoly figyelemre méltatta ősei életét és annak megőrzésében gyakran maradinak is bizonyult, miután mindig volt fantáziája, alkotóképessége s nem hiányzott belőle a kezdeményező erő sem, valamennyi ünnepe különös méltósággal végrehajtott, szinte művészi szertartássá lett. Az évenként visszatérő ünnepségek segítségével ismerhetjük meg a legjobban a vidék lelkét, amelynek értékelése magasztossá nő a kívülről figyelő emberben. Ilvenkor maga a nép nyilatkozik meg és beszámol önmagáról és számot ad évszázadok tapasztalatairól, néha megpróbáltatásáról, de örömeiről is. A vallásos ünnepségek megkötöttebbek, szigorúan formaságokhoz fűződők; mégis gyakran nyílik alkalom arra, hogy ősibb emlékezetből eredő szokásokkal, babonával, sőt régi pogány szertartásokkal vegyüljenek a rítusos vallási meggyőződés megsértése nélkül. Itt van például a négy évszakra beosztott naptári év és az egyházi év. Húsvétkor a tavaszi idény egybeesik az egyházi időszak egyik legnagyobb ünnepével. Kedvező alkalom kínálkozik a kettős ünnep egybekapcsolására. A húsvétot a legszegényebb falusi ember is szinte vallásos szertartásossággal »— ugyanúgy ünnepli, mint a leggazdagabb család a közösségben. A viselhető ruha, az egyforma táplálék szinte ősi formula, amelytől nem szabad, de nem is lehet eltérni. Az ilven évente ismétlődő ünnepek azután még abból a szempontból is figyelmet érdemelnek, hogy a falu lakossága elsősorban melvik vallásfelekezethez tartozik. Ha a két legnépesebb magyarországi vallásra gondolunk, akkor már az ünnepi időszak legfontosabb napjának kiválasztásában is különbséget látunk. Protestánsok számára a nagypéntek a jelentősebb, míg a katolikusok húsvét vasárnapján öltöznek legdíszesebb ruháikba; de már az előző napi feltámadási körmeneten pompáznak új csizmában, festői kosztümökben. A nap jelentősége a protestáns lélekben ünnepélyes méltóságban, a katolikus szívben pedig a határtalan örömben és lelkesedésben jut kifejezésre. A koratavasz gyakran kedvező időjárása miatt az egész falu valósággal kivirágzik. Az ifjúság: fiatal lányok és ifjú legények mint fakadó rügyek járkálnak fel s alá üdvözölve a langyosan simogató napsugarat, lelkűkben hordozva a megváltás és feltámadás örömeit. Az öltözék stílusa vidékenként változó s ha ezt a sokféleséget valahogyan egy hatalmas színpadon mind egyszerre láthatnék, tán meg is vakulnánk a fel nem mérhető gazdag tarkaságtól, amit a néprajzilag egymástól eltérő sok-sok magyar vidék a maga káprázatosságában tárna elénk. A Iegelrugaszkodottabb, magárahagyatott népi közösségnek is megvan a maga stílusbeli önállósága, az egyedüli kül önbség csak az, hogy az idősebb korosztály szerényebb: színben és díszítésben. A magyar népművészet talán éppen a ruházkodásban nyilatkozik meg a legeredetibben. A fejdíszek, virágos párták, kalapok, kalpagok is mások vidékenként. Minden földrajzi egységnek megvan a maga jellegzetessége és ezt őrzi szigorúan évszázadok óta még a színárnyalatok megválasztásában is. A fényes pitykék és gombok csakúgy szikráznak a tavaszi napsütésben, a leánykák tarka szalagjai pedig táncot járnak a libegő tavaszi szellőben. És a városokban? <—< Egy ízléses ruha, új vagy jólápolt öltöny, tisztára fényezett cipő is megteszi. A kőfalak között minden megszürkül, ellaposodik egy kissé. Akik a vidék életét nem ismerik eléggé, azok jóidéig lenézték a nép ünnepi öltözködésmódját, azt mondták rá, hogy nem méltóságteljes, de meg nem is praktikus, csak parádéra, sétálásra alkalmas. Akik ezt mondják elfelejtik, hogy a népi művészet a szó szorosabb értelmében tulajdonképpen része a mindennapi életnek s ígv az életet bizonvos formában közvetlenül is szolgálja. Említettem már, hogy a húsvéti ételek is hozzátartoznak a böjti hetek kezdetétől fogva az ünnepnapok szertartásosságához. A hamvazószerdával megkezdődött böjt lassan már a végéhez közeledik és az ünnepnapok, amelyek virágvasárnappal veszik kezdetüket húsvét hétfőn fejeződnek be. Az utolsó nyolc napos periódus idején, bizonyos napokon szinte megszabott étlap szerint élünk. így húshagyó kedd már a nevében viseli az ehető ételeket. Ugyanez áll a következő napra. Az utána jövőt a magyar nyelv zöldcsütörtőknek nevezi, s bár a magyaroknak nincsen semmi közös tulajdonságuk az írekkel; ezen a napon a leggyakrabban fogyasztott étel valamilyen zöldfőzelék — ha van — spenót, tükörtojással. Sok gyermeket szorítottak a szülei még szigorúbb böjtre ennek az ételnek a feltálalásával. Nagypéntek az igazi gyász napja és a komorság és búslakodás az egyre egyszerűbbé váló templomi szertartásokkal együtt szinte komor felhőként üli 29
