Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 3. szám
vad erő taszította meg; füle zúgott s a gyors emelkedésben az oxigénpalack ellenére is kihagyott a lélegzete. A vaksötétséget lassan szürke derengés váltotta fel, majd hirtelen kibukkant feje a vízből. Mintha félálomban lett volna, még látta, hogy a közelből csónak kanyarodik feléje, azután elvesztette az eszméletét. A mentést vezető tiszt az eszméletlen ember fölé hajolt. — Thompson mérnök... gyorsan az oxigén-kamrába ... talán még meg lehet menteni... Ismét a víz fölé hajolt, mert máris felbukkant a következő ember. Egyik matróz hangosan számolt; — Egy... kettő ... három... hat... nyolc... Utána csend lett Több ember nem bukkant fel, hiába nézték a kavargó hullámokat — Valami baj történt... — dünnyögte a tiszt. Ebben a pillanatban szólt fel a fenékről Davidson, a búvár. — Elzáródott a mentőkészülék. Az egyik tengerész elzárta a nyílást A tiszt ajka megremegett. — Ez a halál! De hirtelen felordított, mert a vizen megpillantotta a közeledő hajót, amely a búvárharangot hozta. — Hurrá... Leszólt Davidsonnak. — Búvárharang megy le. Adja le a hírt és jöjjön fel... A szemekben újra megcsillant a fény. VIII. Brandon legyintett. — Ez a vég! Szétnézett az embereken. Az egyik görcsösen zokogott, a többi letargikusan feküdt a padlón. Az oxigéntartályhoz lépett és kiengedte az utolsó levegőt. Az elnyílt szájak kapkodtak a levegő után. Brandon maga elé nézett — Még egy óra az élet... Valami koppant a tetőn, de azok már nem hallották. Kábult egykedvűséggel néztek maguk elé. Olsonnak már jó, az meghalt A halál már a torkukon ült Brandon megremegett. Friss levegővel telt meg a tüdeje, mintha valahonnan jött volna az élet. A többi ember is felült s szemeikben kigyulladt a fény. Brandon értette meg először. Felkiáltott: — A búvárharang levegőt préselt a hajóba! Petőfi Sándor (1823-1849): MÚLANDÓSÁG . • . Múlandóság a királyok királya. Ez a világ az ő nagy palotája. Sétál föl és le benne, S nincs hely, hová ne menne, S hová belép, amire hág, Minden pusztul . . . körűié fekszenek Szétszórva: eltört koronák, Hervadt virágok, megrepedt szivek. A CSÚSZÓMÁSZÓK A francia irodalom két kitűnősége, a Goncourtfivérek vacsorát adtak, amelyen jelen volt Flaubert is. Beszélgetés közben szóba került az az estély, amely néhány nap előtt zajlott le Bonaparte Mathilde hercegnőnél, akihez a két fivér bejáratos volt. Ezen az estélyen megjelent egy magasrangú államhivatalnok is, akiről a házigazdák elmesélték, hogy állandóan hangoztatja: ő soha egy lépést sem tett karrierje érdekében. — Nem hát — vágta rá Flaubert, aki jól ismerte az illetőt, — mert a csúszásmászás nem számít lépegetésnek. A vendégek kacagtak a szellemes vágáson, mire Jules Goncourt nevetve tette hozzá: — Ne felejtsétek el barátaim, hogy manapság csak csúszás-mászással lehet előbbrejutni az életben! De vigasztalódjatok: ez általános jelenség a világon. Még az állatok körében sincs máskép. Figyeljétek csak meg: az összes állatok között csak két csúszó-mászónak, a csigának és a teknősnek van háza... És az elgyengült, a halálra elkészült emberek száján megjelent az első mosoly. Brandon hangja csattant —• Imához! A transzparenseken, az ujságlepedőkön, a rádión át szállt szerte a világba a hír: — Az acélkoporsó tengerészeit megmentették! 24
