Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Gárdonyi Géza Temesvár bevétele után Achmed basa nemsokára Szolnok vára alá vezette seregét. Ide érkezett Ali budai pasa is Drégely megvétele után. Szolnok alól Eger vára alá vonult a két török vezér. Itt azonban emberükre találtak. Eger vitéz kapitánya, Dobó István alvezéreivel együtt úgy megerősítette a várat, hogy őrsége kevés híján már 2000 emberből állott, mikor a törökök megérkezte s jól el volt látva puskaporral és élelmiszerekkel is. Ali budai pasa elbizakodottságában hitvány akolnak csúfolta Eger várát s Achmeddel együtt azon kezdte, hogy egyszerűen megadásra hívta fel a várbelieket. Dobó erre két kopja közé koporsót tűzetett ki a vár falára, ezzel a felirattal: “Győzelem, vagy halál!” Aztán megeskettette embereit, hogy ha kell, vele együtt halnak meg a vár védelmében, egyúttal kijelentette, hogy fejével lakói, aki a feladást csak említeni merészeli is. Igaz lelkesedéssel küzdöttek a magyarok. Férfiak, asszonyok és leányok vetélkedve állottak ki a vár falaira, hogy az előnyomuló törököt visszaüzzék. A férfiak karddal és puskával küzdöttek, köveket és égő üszköket dobáltak a vár falairól a törökök fejére. Bornemissza alvezér pedig saját találmányu tüziszerekkel rémitgette és pusztította őket. A magyaroknak ez a vitézsége és kitartása lassanként annyira elcsüggesztette a babonás janicsárokat, hogy az október 14-iki nagy roham után többé már semmi erő sem kényszerithette őket támadásra. Az emlékezetes napon Eger várában délelőtt 10 órakor öszszehivót fújt a piac trombitása, AZ EGRI NŐK ншшаЁашвнаа12ВЯ£Яянв1яыйявав1вмбйВ1кяБ2аяа1 a vár népe egybegyülekezett. A piac közepén templomi selyemzászlók lobogtak, egyiken Mária képe, a másikon Szent István király, a harmadikon Szent János. Kopott, fakó zászlók, a bástyává lett várbeli templomból valók. A várbeliek tudták már, hogy ma mise lesz. Mindenki a legszebb ruhájában ment az istentiszteletre. Már csak Dobó hiányzott. Ragyogó páncélöltözetében jött elő, a fején aranyos sisak, a sisak csúcsán hosszú, fekete sastoll. Az oldalán széles, ékköves kard. A kezén félig lemezes, félig ezüst láncszemekből alkotott vaskesztyü. A kezében aranyozott végű, vörös bársony markolatu lándzsa. Megállt az oltár előtt, levette sisakját... A minisztráló fiú csengetett. Bálint pap fölemelte a szentséget. Mind letérdeltek s lehajolt arccal hallgatták, amint az agg pap a feloldozás szavait rebegi. Mikor újra felemelték az arcukat, a szentség már vissza volt téve az asztalra s a pap kezeit áldásra kiterjesztve — könnyes szemekkel, mozdulatlanul nézett a tiszta ég magasába. A szertartás végeztével újra föltette sisakját. Felállott egy kőre és szólott: — Isten után nekem van szavam hozzátok. Ezelőtt 14 nappal megesküdtünk, hogy a várat fel nem adjuk. Eskünket megtartottuk. Úgy állt ez a vár eddig, mint a tenger viharában a kőszikla. Most az utolsó próba következik. Az Istent hívjuk segítségül. Büntelen lélekkel, halálra készen kell küzdenünk a vár és a haza megmaradásáért. Példátlan a kitartás, amit eddig cselekedtünk s példátlan az a gyalázat, amely eddig a törököt érte. Bízom fegyverünkben, bízom lelkünk erejében, bízom Szűz Máriában, aki Magyarország patroné ja, bízom Szent István királyban, akinek a lelke mindig a magyar nemzettel van és legjobban bizom magában az Istenben. Induljunk, testvéreim! Megperdült a dob és megharsant a trombita ... Déltájban megdördültek a török ágyuk s felhangzott a két török tábori zenekar. Az ég megtelt füsttel. A levegő megreszketett az Allah akbár kiáltástól... A parasztokat, asszonyokat és egyéb bemenekült népet Dobó mind az üstök, a falak mellé rendelte. A belső házakban nem maradt senki, csak a gyermekek. Az asszonyok főzik a vizet, a szurkot, az ólmot. Hordják sebesen, amelyik forr, adják a katonáknak. A török mindegyre nagyobb tömegben tör fel a bástyán. Már fel is ugrálnak. Gyilkos bírókra kelnek itten a vitézekkel. Maga Dobó is torkon markol egyet, egy óriást, akinek csak a csontja van egy mázsa. Próbálja visszalökni. A török megveti a lábát. Egy percig mind a kettő libeg. Ekkor Dobó összeszedi erejét és lerántja, leveti az állvány magasából az udvarra. Ekkor ér oda Baloghné. Vércsesikoltással suhintja meg kardját a levegőben s a török feje kétfelé esik az iszonyú csapás alatt... A többi asszony is fenn van már a bástyán, a katonák a viaskodásban nem veszik már át az égő szurkot, a követ, az ólmot, hát felhordják maguk az asszonyok s a füstben, a porban, a 53
