Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-04-01 / 4. szám
Az Ifjúsági Rovat vezetésére felkértük T. Dombrády Dóra írónőt, aki volt kedves elfogadni a rovat vezetését. Az alábbiakban közöljük beköszöntőjét, mely tartalmazza az ifjúsági rovat célját és szükségességét. BEKÖSZÖNTŐÜL A közös vér és nyelv tudását is őrizzétek, a közös történelmet és szent hagyományainkat el ne feledjétek! Mindszenty József Az emigrációs élet fontos — mondhatnám — sokat vitatott kérdése a hontalanságban felnőtt ifjúság magyarnak nevelése, megtartása. Amint telnek az évek, úgy nőnek á gondjaink is. Az első hazátlan esztendők bizonytalanságában még arra gondoltunk, hogy talán rövid idő választ el a hazameneteltől és akkor gyermekeink újra a régi jó magyar iskolákban szedhetik magukba a tudományt. Azokban az iskolákban és főiskolákban, melynek kiváló rendszerét az egész világ elismerte s ahonnan ifjúságunk mindenkor mehetett külföldi tanulmányútra. Az otthoni érettségi vizsgák és diplomák eredményei megfeleltek a követelményeknek. Persze nem az 1945 utániakról beszélek, mert azok elsősorban a kommunista ideológiai módszereknek vannak alávetve és magasabb eszméket nem szolgálnak. Mindszenty hercegprímásunk a fenti üzenetét 1957 Szent István napján küldte el hozzánk, amely míg tart az emigráció, mindig örökérvényű lesz. Meg kell abban éreznünk a hazaszeretetből származó aggodalmát és a közös vérhez tartozás mondanivalóját. És nem ok nélkül félti a külső behatásoktól az ifjúságot, amely az idegen iskola és barátok révén könnyen elszakadhat fajtájától s annak kultúrájától. Ez különösen akkor következik be, ha az ifjúság nem ismeri hazája történelmét, politikai helyzetét, és nincs szívében hazaszeretet. így ha az iskolában, egyetemen lekicsinylőleg beszélnek fajtájáról és éreztetik vele, hogy csak jelentéktelen kis ország Magyarország, s ha nem tanulta, nem hallott róla, nem tud hazája védelmére kelni, félszegnek érzi magát és lelkitörést szenved. Ha azonban meg van a történelmi, földrajzi felkészültsége, akkor meg tudja mondani, hogy Magyarország kultúrája és történelme legalább is felér a befogadó országéval. Ezért fontos, hogy már a kicsi gyermekben is éljen a fajtája iránti büszkeség és az a tudat, hogy “egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók” és nincs semmi okunk szégyenkezni. Tudjuk, ha nem erős az alap, akkor hamar összedől az építmény, kialszik a hazaszeretet, lankad a remény, csak ha erős alapokra van építve ifjúságunk nevelése, csak akkor remélhetünk majd erős nemzetet. Az eltelt 25 év alatt a család, az áldozatokkal fenntartott magyar iskolák, a Cserkészet mindent megtettek ennek a nagy célnak az érdekében. Megadták a biztos alapot: istenhittel, magyar szellemmel, felelősségtudattal, tudásvággyal töltötték meg a jövendő magyar nemzedék fogékony lelkét. S ha évekig féltünk, aggódtunk mi lesz ifjúságunkkal, most megnyugodhatunk: van öntudatos magyar ifjúságunk! Fiataljaink megalakítják az egyetemeken a magyar klubokat és érzik és tudják hovátartozásukat. Csoportosan vesznek részt rendezvényeinken, nemzeti ünnepeinken. Cserkészeink bemutatják minden évben, az eredeti népviseleteket, népi táncokat, hozzáértéssel és nagy felkészültséggel. Ott látjuk fiataljainkat az egyetemi, városi könytárakban amint egy-egy magyar vonatkozású történelmi eseményre keresnek bővebb magyarázatot. Okos vitákban akarják az idegeneket meggyőzni igazunkról. Nem keresik a hosszú hajú, rendetlen ruházatú és tanulásból kibúvókat, tiltott élvezeteket hajhászók társaságát. A mi ifjúságunk büszke származására, melyet öntudatos nevelésének köszönhet. Mi töretlenül bízunk abban, hogy eljön a boldog pillanat amikor újra szabad lesz a Hazánk. S az idegenben felnőtt ifjúság pedig elmondhatja, ő is megtett mindent, amit lelkiismerete parancsolt Mindszenty hercegprímásunk fenti üzenetét azonban mindenképpen fogadjuk meg s különösen ifjúságunk vésse azt jól az eszébe, hogy mindig tudatában legyen a közös nyelv és történelmi hivatás kötelező parancsának. 49
