Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-04-01 / 4. szám

a módja rá, hiszen házassága elejétől fogva Rákóczi György­­gyei együtt gazdagon, lelkiismeretesen támogatták a sáros­pataki, debreceni, váradi iskolákat, főiskolákat. Anyagi támogatásukat nemcsak az iskolák felvirágoztatására szán­ták, hanem arra is, hogy a szegénysorsu, de kiváló képességű diákok továbbfejlődését külföldi tanulmányutakkal segítsék elő. Ettől a szokásuktól Rákóczi fejedelemmé választatása után sem tértek el s hogy a magyar iskolák mit köszönhetnek a fejedelmi párnak, arra nézve elég idéznünk Zsuzsanna ud­vari papjának, Medgyesi Pálnak 1640-ben megjelent könyve elé irt melegszavu, bensőséges ajánlását: Ha csak magam tudnám, talán ily bátran mondani sem merném, minemü drága szelídséggel, ritka példáju szép sze­­mérmetességgel, tiszta élettel, istenes együgyüséggel és mind ily nagy fejedelmi méltóságban is ennyire való maga megalá­zásával áldotta meg az Úristen Nagyságodat. Tudom Nagysá­godnak Istenhez való nagy szerelmét és engedelmességét, az idvösséges igéhez való buzgó gerjedezéseit, úgy, hogy minden dolgai felett való gyönyörűségét annak olvasásában, hallga­tásában, a felől való asztali szép beszélgetésekben helyhez­­tette Nagyságod. Kedvelli Nagyságod az urban annak tudós hirdetőit és világi sorsok felett becsüli. Tudjuk mindnyájan s háládatosan említjük Nagyságtoknak az egyházi szolgálatra való szorgalmatos fáradhatatlan vigyázásait és bő költségeit elannyira, hogy mind Magyarországban sok helyeken, s mind kiváltképen itt Erdélyben szegény hazánk Nagyságtoknak köszönhet sok templomokat azokhoz való áros készségekkel együtt, prédikátor tartásokat, scholákat, (iskolákat) még penig a kiváltképen valókat, hospitálokat s több ilyen isten tisz­tességére való dolgokat. Majd ugyan nincsen is már nemze­tünkben az orthodoxa religion oly fő schola, melyben Nagy­ságtok nem csak fejedelmi és főpatrónus tisztire, hanem ugyan bő költséggel való tartásra is köze nem volna. A pataki egészen Nagyságtoké, nemcsak hogy jószágában vagyon az Nagy­ságtoknak, hanem minden egyéb gondviselésből is, melyben mennyit fárad s költ Nagyságtok, tudja csak az isten. A debreceni egyik scholamestert is immár egynéhány eszten­dőktől fogva Nagyságtok tartja. Váradon penig gyakrabban kettőt is tartott. A kolozsváriak-nak a tanítókkal egyetemben eggytül-eggyig Nagyságtoktól vagyon bőségesen való fizetésök. Ал fejérvári collegiumnak is, melyet az halhatatlan emlékezetű idvezült Bethlen fejedelem fundált bő költséggel Nagyságtok taníttat sok költséggel esztendőnként scholamestereket. Győz­nék mindeneket előszámlálni, bizony az egekben mindenek szám szerint feljegyeztettenek és amaz napon világ hallatára renddel számláltatnak elő Nagyságtoknak örök tisztességével.” * 1630-ban csendes, magukbavonuló életük keretei kibő­vülnek: Bethlen Gábor elhunytával Rákóczi Györgyöt hívták meg Erdély fejedelmi székébe s karácsony táján, Segesvárt ki is kiáltották fejedelemmé. Lorántffy Zsuzsanna élete ettőlfogva ezer uj gonddal használt természetes üveglencséknek eddig ugyanis igen nagy hibája volt, az, hogy ezek a lencsék a felnagyított kép szélét egészen eltor­zították, elszínezték, úgyhogy csak igen kicsi volt a csakugyan használható látási felületük. Dollond megkérte Strassert, hogy egy ilyen “strassz”-üvegdarabból csiszoljon neki egy lencsét. S lám, mire a lencse elkészült, az nem adott eltorzított képszélet, hanem színtelen volt egészen a legkülső szegélyéig. Strasser fel­találta ezzel az achromatikus lencsét! Dollond nyomban tisztában volt vele, hogy ez az új felfedezés mit jelent az optika szem­pontjából. Persze nem ismerte a strasszüveg előállításának titkát. Ezért hát szépen meg­kérte az egyik Strasser-lány kezét s azzal együtt móringba kapta aztán az újfajta üveg­gyártás titkát is. Dollond ezzel visszatért Anglába és itt 1785-ben első ízben épített meg achromatikus lencsékből egy tácsövet. Ettől fogva az achromatikus lencse már úgy szere­pelt, mint Dollond saját találmánya s nagyobb hitelesség okáért nem is nevezte azokat az igazi nevükön “strassz”-lencséknek, hanem az angol udvarnak akarván udvarolni, “crown”-lencse néven vezette be a tudományba. Az eredetileg selyemszövőnek indult Dollond mester most már a fiával együtt nagy optikai intézetet alapított, s fia, Péter, az apja halála után 18 évvel, de még az öreg nagyapa, Strasser, éle­tében értekezést nyomatott ki, amelyben kere­ken azt állította, hogy a refraktáló távcsövek megjavítását szolgáló achromatikus lencsék az ő apjának találmánya. Strasser maga, amikor találmánya olyan je­lentős sikert ért el Mária Terézia leányának, Marié Antoinette-nek udvarában, családjával együtt áttelepedett Párizsba. Itt érte el aztán á nagy francia forradalom, amelynek ideje alatt persze nem sok keletje volt a talmi­gyémántoknak. Az asszignáta-infláció idején a magával hozott vagyona is teljesen elérték­telenedett, úgyhogy az egykor dúsvagyonú ember egészen leszegényedett. Elnyomorodva és elfeledetten halt meg 1800-ban egy kis pá­­rizs külvárosi szükséglakásban. Felesége és leánya, csak hogy meg tudjanak valahogy élni, eladták a “strassz”-kövek gyártási titkát, s ettől fogva már nagyban, gyárilag állították elő ezeket a talmi ékszereket. Strasser nevét pedig teljesen elfelejtette a világ, úgyhogy a lexikonok sem emlékeznek meg róla, de még azok sem tudnak róla, akik ma “strassz”-kö­­vekkel ékesítik hamis ékszereiket, klipszeiket és csatjaikat. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom