Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
nehogy megsérüljenek, nehogy megsértsenek. tos Károly a kezét nyújtja, hogy véletlenül le ne S mikor Gizella a kocsira kapaszkodik, Csőn- billenjen a hágcsóról az asszony. Gyallay Domokos: AZ ESERNYŐ Esőt kapni munka hevében? Biz az nem szokott az egészség hasznára válni! Szintúgy párállik a kimelegedett test az esőtől, mint a tüzes kályha, ha vizet hintenek rája. Amint derekasan zuhogni kezdett a tavaszi áldás, Csipkés Laji és szolgája, Palkó, megfutamodtak a rétről a falu felé. Palkó azt remélte, hogy már az első házba, Simó Mihályékhoz, becsapják magukat. De nem úgy történt . . a gazdája tovább szaladt a nagy útig . . . azon is tovább jó futamodást ... a kocsmáig! . . . Az ivóban már jócskán voltak hasonló futásbeliek. Hely azért csak jutott Csipkés Lajiáknak is. Megtelepedtek az egyik kecseklábu asztal mellett. dolga a szófogadás. — Hát akkor miért vonod ki magadat a régi emberségből? Ha nem tilt tőlünk a feleséged? — Dehogy tilt . . . sőt küld is olykor. De nem kívánkozom el mellőle. Nyájas, kellemetes, okosszavu társ, szívesen megülök mellette. — Bezzeg! . . . Annyira kedvedre való? — Az annyira, hogy még a gondolatomat is kitalálja . . . Palkó nemcsak a munkában volt hűséges szolgája gazdájának, hanem nyugodalom idején is. Világért el nem köhintette volna magát, mialatt gazdája csöndes, békés házi állapotáról beszélt az irigy népeknek. Csak leszegte fejit, mintha félrevitt éneket hallgatott volna . . . A gazdának ez a tapintatos fültanuság sem volt ínyére. — Nézz ki szolgám, nem szünt-e az eső mérge? — küldte Palkót az idő látására. — Róza, tehó! Mi is itt volnánk, hozz énekünk is egy félliterrel! — szólt rá a gazda a forgolódó asszonyra. — Néné, Laji, hát tégedet is már csak a fergeteg hajt emberek közé! — álmélkodott az aszszony. — Elmúlt félesztendeje, hogy nem tisztelhettünk magunk között. — Farsang óta, Róza, uj házasságom napja óta. Bizony azóta csak kívülről tisztelem a korcsmát. Palkó kinézett az ajtón s hamar visszatért. — Még jól győzi! — mondta az asztalhoz lépve. De Laji ellent vetett szolgája leülő szándékának. — Birkózzál meg az esővel, Palkó fiam! Szaladj haza, adj hirt asszonyodnak. Bizonyosan nagy gondban van, hogy hova húzódtunk. Én is mindjárt megyek, csak egy kicsit verődjék az ereje . . . — Pedig nem kellene úgy elpártolnod az embertársaktól! — riszálta magát az asszony hibáztatólag. — Nem visz jóra a nagy idegesség! Hát egy félliterecskét kettőtöknek! — tűnt el szorgosan a belső szoba felé, ahol az esős idő s más alkalmatlanságok ellen való orvosság áll. —Bizony, nagyot tesz az ember a házi békéért, ugy-e Laji? — vette föl a szót Cseresznyés Antal. — Szót fogad az ember a feleségének. — Már aki arra szánja magát! — csapta vissza a megjegyzést Csipkés Laji. — Vannak, akik asszonyra hajtanak, de az én házamban asszony Palkó, nyilván a folyékony abrak serkentését is érezve, hazáig futott egyvégtében. Laji pedig újra kért egy félliterrel. Már nem ült körömhegyen, mint eleinte, hanem kényelmesen megtámaszkodott a lóca hátában. S buzgón vegyült bele a jó beszélgetésbe, amely adó baját, tüzek, vizek veszedelmét, népek irigységét, nagy kutyák marakodását, uj háború jövetelét szellőztette meg asztalonként. Hiába, ismerte be magában, nincs igaza az asszonynak, mikor olyan szigorúan törvénykezik az otthonülés mellett: szót is hallania kell az embernek! Milyen jókor kerekedett ez 28
