Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
— Vevő vagyok ma is, vevő, — fűzte tovább szavait a szűcs. Tudta, mire céloz. A múltban is többször ostromolta őt, beszéljen Matild asszonnyal, nem adná-e el a házát? Hiszen a fia távol van, más országban, s ő is jobban tenné, ha utána menne. S amint állt, hallgatta az embert, hirtelen eszébe villant a várva várt nagy lehetőség, újabb változatban. S most a szavak nyomán erős küzdelem indult meg- belső érzésrekeszeiben. Matild asszony a házeladásról hallani se akart. De Zsuzsané se. Nem volt neki se féltestvére, se senkije a világon. Ha mégis szegről-végről adódott valami rokonféle, az még őrmesterebb volt, mint Zsuzsámé. Mi lenne vele akkor? — Azért mégis, talán el lehetne játszadozni a kérdéssel, legalább egy kis ideig. Mert ezt a szárazságot — uram bocsá’ — nem lehet kibimi — fogant meg benne a gondolat. Aranka ur újabb mosolyára csak annyit mondott: — Jól van, este ott leszek. És eljött az első, utána pedig a többi este is. Csaknem másfél évig tartott. Az emberek újabb nyílt titokról beszéltek: — Zsuzsáné a gazdag szűcsnél pálinkázik. Alighanem eldugott pénze van. Azt akarja örökölni a szűcs. Mert lám, minél többje van valakinek, annál inkább keresi a gyarapodást. S akármilyen kevés is . . . szóval no, okos ember a szűcs, nem fizet rá. Zsuzsané pedig itta esténként Aranka ur pálinkáját. Biztató szavait mindig uj és uj köntösbe öltöztette. — Elintézek mindent, ne féljen — nyugtatta meg a szűcsöt. Mikor a szűcs türelmetlenkedett, leintette: — Éppen most irt a fiának. Őmaga már beleegyezett. Nehéz volt, mondhatom. Most várjuk a választ . . . Úgy vegye máris, mintha a magáé volna a ház. És Aranka ur csak töltött, töltött. A köményesből, a szilvóriumból. Mi, ahogy adódott. Egy alkalommal pedig még pár papírpénzzel is megpróbálta biztosítani terveit. Zsuzsané a felkínált kölesünkét rövid habozás után elfogadta. Tette ezt azért, hogy ha majd megunja az igérgetési játékot, visszaadja, s ezzel is alkalma lesz becsületességére bizonyságot tenni. Másfél év elteltével nemcsak a szűcs türelmetlensége, hanem Zsuzsané lelkiismerete is magasra szőkéit. De szerencséje ismét kisegítette. Hallotta valahol félfüllel, hogy az orvos komoly bajt állapított meg Aranka urnái, s életére alig ad többet félévnél. Ettől hirtelen uj erőre kapott. Nyugtatta magát, hogy úgyse veszt senki semmit a dolgon, s talán a sors is igy akarta. És hogy a szűccsel szembeni kötelességének még inkább eleget tegyen, mostanában esténkint magában kezdett hangosan beszélgetni. Lefekvéskor, amikor Matild asszony is visszavonult már a szobájába. — Bizony igaz, eladhatná a házát ... a fia mellett van a helye . . . mit ragaszkodik a girbegurba mégy falhoz . . . úgyis mindig a fiát siratja .. . Aztán a fal felé fordult aludni, mint aki nem tehet arról, hogy mindezt a gazdája nem hallja. És másnap a terheitől megkönnyebbülve elgyalogolt a szűcshöz megnézni, életben van-e még? Amikor a szűcsöt valóban eltemették, s Matild asszonnyal együtt koszorút készítettek, ellenkezést nem türően a pénzt a virágra Zsuzsané adta. A ládafiából, a kölcsönt. Még meg is tej felezve egy kicsit. Zsuzsané titokzatosságának ez volt a legfelejthetetlenebb pontja. Legalább is gazdája szemében. Nem tudott hova lenni a csodálkozástól és a meghatódottságtól. Ha fia nincs, idővel talán még a házát is képes lett volna Zsuzsanéra íratni. Pedig Zsuzsané csak a dugott pénzéről szóló legendának akart uj tápot adni. És most száraz torokkal lesi, ki akarná az ő pénzét örökölni; ki lép a szegény eltemetett szűcs helyébe. Névtelen költő 1555-ből: HiJSVÉTRA Ez husvét innepében, Ez husvét innepében, Dicsérjük Istent szívben. Ki értünk megholt fiát, Ki értünk megholt fiát Feltámasztotta testben. Ennek örül föld, Tenger és az menny vig kedvében, Minden élő állatok Sok rendben, Kik égen-földön vágynak Sok részben. Fák, füvek és virágok Újulnak örömben. 19