Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
Péczely József: A TÖRVÉNY A csornai legények kora hajnalban megindultak Sopronba. Csak úgy gyalogszerrel bandukoltak. No, az ilyen nagy dologidőben kímélni is kell a jószágokat. Van azoknak úgy is egész nap dolguk. Szántani, boronálni, hordani . . . Csípős éjszakai szél fújt. Nem hiába, hogy most került sor a fagyos-szentekre. No, ezeket is inkább télre tehette volna a kalendáriumcsináló, akkor van ideje a fagynak, hideg időnek, nem ilyenkor, mikor már éledni kezd a határ s meleget várna a zöldülő vetés. A legények összébb szorították magukon a gúnyáikat, szemeikre a jó meleg bárány bőrsüvegeket s úgy pislogtak maguk elé. Amint egy-egy kanyarodénál, vagy egy-egy tanya mögül erősebben nekik vágott a szél, féloldalt dűlve vetélkedtek az időnek. Nem beszéltek. No, ez az idő nem is volt arra való. Pedig lett volna miről tárgyalni, mert a törvény elé igyekeztek. Igaz, hogy otthon már meghányták-vetették töviről-hegyére az esetet. Minddenki tudta, hogy mit felel majd a tekintetes törvény előtt. Ha olyan kérdést tesz fel a furfangos biró, ki-mire nem készült, hát azt is lehet majd okkal-móddal valami cigányutra csürni-csavarni. Vagy nem emlékszik az ember, vagy olyan kunkorgós feleletet ad, melyből nem okosodik ki a törvény szigorú embere. Előttük járt öt-hat puska-lövésnyivel Senye Laci. Egymagában következett az országút szélén futó gyalogösvény. Megvárhatta volna a hátul jövőket. Csak rajta állt. Látta is őket; tudta azt is, hogy egy helyre igyekeznek, egyugyanazon ügyben; de hát ép ezért is nem várta be azokat. Úgy néha-néha hátratekintett, olyankor összeráncolódott a homloka, az ujjai ökölbecsavarodtak s az indulat erősen feszítette a kis lajbiját. Meg-megrázta a fejét, miközben haragosan dörmögött: — Majd lesz még dér . . . ! * A csornai alvégi kocsmában történt. Valami fölött összekülönböztek a legények. Előfordul az sűrűn igy faluhelyen. Bor, lány, egy erős tekintet, rossz szói . . . Két cimboraság esett egymásnak. Szegények, gazdagok. No ezek soha sem férnek össze. 10 A kódisoknak Senye Laci, a módisoknak meg Bagó Jancsi volt a vezérük. Összeütköztek. Mikor javában csattogtak a botok, repültek a boros üvegek, Bagó Jancsi olyat irányított Senye Laci halántékának, hogy az egy szó nélkül összeesett. Épp akkor értek oda a csendőrök és szétválasztották a verekedőket. No, ez sem ment simán. A beavatkozást nem akarták tűrni a legények. Kinek mi köze az ő dolgukhoz ?! Mindenki úgy mulat, ahogy a kedve tartja! Nem igy a csendőrök. A puskatussal szétverték őket és ráadásul még a törvény elé vitték az esetet. Ezt már éppen nem szerették a legények. Micsoda uj módi? Leginkább Bagó Jancsi vakarta a fejét, meg az apja. Ebből baj lesz. Az öreg Bagó hamarosan Ígért is két hold feles földet Senvééknek fájdalmi díjban, csak ne menjen törvény elé az ügy. iSenyéék kaptak az Ígéreten; különösen az öreg ember, meg az asszony. Nem igy a Laci. ő kimondta egész áperte: — Nem kell a föld. Később még hozzátette: — Eligazítom én a magam sorát . . . ! Sőt azt is megizente Bagóéknak, ő a városi urak törvénvét sem keresi, nem is ad rá semmit. Azonban hiábavalónak bizonyult minden tussolás; a csendőrökkel nem lehetett egyezkedni. Fene akaratos emberek azok. Be kellett menni Sopronba. Pöcsétes levél iött a községházára szigorú parancscsal. Az urak ítélkezni akarnak. Hát jó. Ha már éppen nem térhet ki az ember a törvény elől, hát azon is túlesik valahogy. Túl is estek Egy-két nappal megúszták valamennyien. Azt is télre szabták az urak, mikor komótosan ráért a falusi ember. Bagó Jancsi ugyan kaphatott volna két hónapot is, ha a Laci nem köti meg magát. De nyakaskodott. Hiába vallatták, csak azt hajtogatta: — Sokan vótunk. Ki vót? Mit tudom én? — De előtted állt; elül ért az ütés, — akadékoskodott a törvény embere. Laci megrántotta a vállát. — Való, de azért csak sokan vótunk. Kavarogtunk. Hát hogy tunnám?! Nem vallotta rá. No, a Jancsi sem vállalta. Tán bolond, amikor
