Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-02-01 / 2-3. szám
MAGYAR NAGYASSZONYOK SZENT MARGIT A római Szent Péter-templom látogatója álmélkodva áll a székesegyház hatalmas oltárképei előtt, amelyeken sokára, talán csak figyelmeztetés után veszi észre, hogy nem festmény — hanem mozaik valamennyi, amit a színes kövek számlálatlan ezreiből állítottak össze. Aki értő lélekkel, szerető szemmel borul le a magyarság legkedvesebb, szüzfehér oltárképe elé, Szent Margit lábaihoz, észre fogja venni a tengernyi mozaikkövet, amelyből a krónikairó tolla alatt a szent királylány égi alakja a magyar hívők elé alakult. “Isten dicsőségének s a bünbocsánat énekének örökös zengéséért” jött e világra s ha van valaki, aki rászabott feladatát híven teljesítette, bizonnyal ez a királyi gyermek volt az, aki soha, egyetlen lépéssel sem tért le az eléje szabott útról. Szükség is volt arra, hogy hangosan zengjen a bünbocsánat éneke azidőben. Tatárok dúlták végig az országot s a vesztett muhi-i csata után előbb csak céltalanul, utóbb riadtan bujdosott előlük a királyi család, amelynek kézrekeritése határozott célja lett az üldöző tatárságnak. Vácról Spalatóba ь onnan Kiissza várába igyekezett IV. Béla családja. Könnyes könyörgés, riadt remegés volt a várban lakók élete, mert a bolyongás és menekülés folyamán a királynénak, a görög születésű Laszkarisz Máriának két leánygyermeke halt meg. A király maga is gyászbaborult lélekkel, nehezen tudta megvigasztalni a kétségbeesett anyát. — Nyugodj meg, Mária, — simított végig az asszony nehéz, fekete fürtjein, — Anna már nagyobbacska s a fiú is melletted maradt. Istvánban sok örömünk lesz még, meglátod. Ne sirj, Mária ... És a gyermek, aki nemsokára érkezik... A királyné felemelte könnyes arcát. — Ki tudja, mire érkezik, — mondta reménytelenül, — ki tudja, mikor lesz békesség az országban? Már imádkozni sem tudok, belefáradtam. — A gyermek majd megvigasztal, hidd el, — biztatta a király. — És talán . .. talán segít kikönyörögni az Isten kegyelmét mindannyiunknak. — Egész életén át könyörögnie kellene, hogy ennyi keserűséget jóváforditson rajtunk az Ur, — rázta fejét a királyné csüggedten. HARAGOSKODÁS Legjobb volna, ha nem létezne. Sok mindenre el lehet ezt mondani. A haragoskodásra is. De hát majdnem elkerülhetetlen. A legkisebb okból is fakadhat, főleg olyankor, ha amúgy is nyomott kedélyüek vagyunk. Akit rossz érzés bánt, az hamarább megharagszik, mint az, akinek derűs a kedélye. Sokszor a legkisebb ok is elég, hogy haragoskodást váltson ki két egyébként egymást szerető egyének között. Kis nézeteltérés, aminek vitatásába belemelegszenek. A vége harag, bosszankodás. Hogy főleg házastársak között fordul elő legtöbbször a civakodás, sértődés, haragoskodás, azon nincs is miért csodálkozni. Hiszen azok vannak legtöbbet együtt és azok várnak legtöbbet egymástól. Talán túlsókat is várnak egymástól az az igazi ok. Mással szemben mindig elnézőbbek, szerényebbek, csendesebbek és kevésbé követelők. De a saját házastársukat tulközel érzik magukhoz ahhoz, hogy vele szemben kicsit udvariasabbak, kiméletesebbek legyenek. Pesze, nem lehet általánosítani, de nagyon sok esetben igy van, főleg a szerényebb viszonyok mellett élők között. Nincs is mit csodálkozni ezen. Akik súlyos napi gondjaikkal vannak elfoglalva, mindig nyomottabbak és ingerlékenyebbek, mint azok, akik kedvezőbb körülmények között élnek. A legtöbb civakodást pedig nem is nagy dolgok okozzák, hanem a legkisebbek. Hogy azután ilyen legkisebb valamiből is nagy dolog lehet, annak már az az oka, hogy a házastársak egymással szemben nem elég elnézőek, nem elég megértőek és főleg nem elég békülékenyek. Mert hiszen nem az a legnagyobb baj, hogy fölfortyanunk és hogy szó szót követ (szó sincs rqla, mindenesetre legjobb vonla, ha el lehetne kerülni) , de hát bizonyos, hogy idegei is van-41
