Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
Az Árpád-korabeli gyermekek Ezelőtt ezer évvel nem úgy éltek ám a magyar gyermekek, mint most! Ti talán azt gondoljátok, azok is pelyhes ágyban aludtak, kávét reggeliztek, nyáron árnyékos szobában, télen kályha mellett. Dehogy! Egészen másként nevelték A gazda megint hiába várta azokat, akiket tegnap segitségül hivott. Mikor este az öreg fürj hazatért fészkébe, igy szólt az egyik fürjecske: — Édesanyám, megint tudok valamit! — Mit tudsz, édes fiam? — Megint itt volt a gazda és kor igy szólt a fiához: “Készíts elő holnapra egy pár jó kaszát, majd napfelkeltével hozzáfogunk a dologhoz magunk!” — Azt hiszem, itt az ideje, hogy szárnyra keljünk — szólt erre az anyafürj — mert aki maga fogja meg a dolog végét, célt ér. Másnap reggel a gazda és fia csakugyan hozzáfogott az aratáshoz. A fürjecskék azonban akkor már túl voltak a hetedik határon is. akkor a gyermekeket! A fiúgyermeket hatéves korában nem az iskolába küldték, hanem a paripákhoz. Aki már hétéves volt, annak úgy kellett tudnia lovagolni, mintha odanőtt volna a ló hátára. Mikor már jól kimelegedett a nyargalásiban, tejet ivott, amenynyit csak birt. Aztán megint viszsza a lóra. Ijjat a kézbe. A tanitóember kivezette őket a tábor végére. Ott célba lőttek, dárdát hajítottak, fakarddal viaskodtak. Ez volt akkor az iskola. Bezzeg jólesett utána az ebéd. De délután még nem volt vége a tanulásnak. Akkor a táltos sátorába kellett menniök. A táltos a pap volt. Maga köré ültette a gyermekeket és igy tanította őket: — Látjátok-e a Napot? A Nap az örök tűz. Az egész világnak ez ád meleget meg világosságot. A Napot az Isten teremtette. Titeket is az Isten teremtett. A földet, a fát, a virágot, mindent Ő teremtett. A mi Istenünk szeret minket. Ő vezetett ki bennünket Ázsiából. Velünk van a csatában. Azután éneket kezdett. A kicsinyeknek meg kellett azt tanulniok. Az ének is az Istenről szólott, a magyarok Istenéről, aki vezeti népét, és szerencsét ad neki. A magyar gyermekeknek azután megint lóhátra kellett ülniök. Kétfelé oszoltak mostan. Az egyik csoport zöld ágat tűzött a süvegére, az volt ez ellenség. A másik csoportnak be kellett ezt kerítenie, dombok alatt meglepnie, szétszórnia. így tanultak harcolni. A tizenötéves fiú már az apja mellett nyargalt a csatában, és erősen nyilazott az ellenségre. Csak amikor bírókra került a harc, akkor vonult hátrább. A leányok ellenben a sátorok között maradtak, az anyjuk mellett. Sütni-főzni, varrni meg táncolni tanultak. A szőnyegkészités, hímzés, ruhafehérités általános munka, volt délutánonként. Mikor azután a tábor fölkerekedett, a nők szekerekre ültek, a gyermekek meg a szekerek mellett lovagoltak. Kemény idők voltak azok a gyermekekre is. A honfoglalás nagy munkájában nem egy hős gyermek vére ömlött ki Robert Louis Stevenson: MADÁRLÁTTA KENYÉR Poros lábú gyerekek, Kerek cipót egyetek! Gyertek csak a szobámba, Kakas tejjel, varjú vajjal Sütök cipót nektek mára, S megitatlak gyöngyharmattal. És, ha tele minden haskó, Mesét mond a mesemondó. Fordította: Tóth-Kurucz Mari 53
