Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-04-01 / 4-7. szám

Harsányi Zsolt: HADSTERV Isten őrizz, hogy megmondjam, melyik faluról van szó. Csúnya világ származna abból a jegyzőre, ha megtudná a jegyzőné, hogy mit csinált az ura. Csak azt árulhatom el, hogy Vasmegyében van ez a falu. Ámbár még ennyit is kár volt kibeszélnem. Mert nem sok olyan falu lehet Vasmegyében, ahol a jegyző felesége nagyot hall. Mégis csak rá fog jönni a jegyzőné, milyen ravaszul kifogott rajta az ura. De ha már elszóltam magam, mit csináljak. Mert igy van: nagyot hall a jegyzőné. Ez még nem volna nagy tragédia. De nagyot is kiált, nem­csak nagyot hall. Még pedig az egész háznépre na­gyot kiált, legfőképpen az urára. Egész Dunántú­lon kevés ember nyög olyan zsarnoki papucshata­lom alatt, mint a jegyző. Ha csak egy hajszálnyi­ra eltér attól a szolid életrendtől, amilyet hitvese diktál neki, megindul a jegyzői lakban az égzengés, de úgy, hogy még a falak is reszketnek bele. Ezekután tessék elképzelni, hogy vasárnap dél­előtt az istentiszteletről kiözönlik a nép s a temp­lom előtt a körorvos azt mondja: — Hát mi bemegyünk egy pohár sörre a ka­szinóba. Terád, persze, nem igen számíthatunk, ugy-e, Jóska? A jegyző restelkedve motyog valamit. Mégis csak arcpiritó szégyen, hogy ő vele már csak igy beszélnek. Ország-világ tudja, hogy a felesége még ebéd előtt sem engedi sörözni. A körorvos meg az uradalmi intéző, meg a többiek vígan indulnak a kaszinó felé, ő meg mehet haza, a szoknya tövé­be. Ez már tűrhetetlen. Hogy kellene ezen segíte­ni? — Hé, te legény, gyere csak ide. — Igenis, tessék. Odalép a legény a templomból kijött többiek közül. — Nézd csak, valamire megkérlek én téged. Én most hazamegyek. Te szép lassan jössz utá­nam, de az utca másik oldalán. Mikor én beme­gyek a házba, te megállsz. Mihelyt meglátsz a há­zam ablakában, elkezdesz nekem kiabálni. Akármit, tücsköt-bogarat, felőlem akár az egyszeregyet is kiabálhatod. Csak az a fő, hogy nagyon kiabálj, osztán erősen integess hozzá. Érted? — Nem értem, de majd megcsinálom. — Jól van, én is vissza fogok kiabálni, de te ne hallgass arra, te csak mondd a magadét. Osz­tán ügyesen. — Igenis. Megindulnak. A legény átvádol a túlsó oldalra. Nótárius uram hazamegy, köszön a feleségének jó hangosan. Beszámol a prédikációról, igen szépen be­szélt a pap, azt ostorozta, hogy már a nép leányai is kezdenek rákapni az úri harisnyára. A jegyzőné bólogat. A jegyző odalép az ablakhoz, kinyitja, mert szépen süt a nap. Kipillant az utcára. A túlsó ol­dalról elkezd a legény kiabálni. — Micsoda? Hogy menjek a kaszinóba? Nem megyek én, dehogy megyek. A jegyzőné felfigyel. Amit az ura kiabál, azt hallja és érti. Amit az a legény kiabál, onnan túl­ról, azt nem hallja és nem érti. De látszik a legé­nyen, hogy valami főbenjáró dologban kiáltoz, mert igen gesztikulál hozzá. — Nagyon fontos? Bánom is én, akármilyen fontos, nem megyek. Valamit felel odaát a legény. A járókelők cso­dálkozva hallgatják. Hogyne csodálkoznának, mikor a legény az egyszeregyet kiáltozza és nagyon in­teget hozzá. De a jegyzőné ezt nem hallja. Csak amit az ura mond. — Ha maga a herkópáter izeni, akkor se me­gyek! — Ötször öt az huszonöt. Hatszor öt az har­minc. — Hát aztán? Amiért a főszolgabíró, azért én mindjárt megijedjek? Igenis nem megyek, mert ne­kem abból itthon kellemetlenségem szokott lenni. Mondd meg, hogy nem megyek, ez az utolsó sza­vam. — Hétszer öt az harmincöt. Nyolcszor öt az negyven. — Én azzal se törődök, indítsa meg a fegyel­mit. Mondd meg neki, hogy ez a dolog nekem itt­hon nagyon kellemetlen és én akkor se megyek, ha mindjárt az állásomat elvesztem is. Punktum. A jegyző nagyharagosan becsapta az ablakot és cigarettára gyújtott. Úgy kezdett le s fel járni a szobában. A jegyzőné meg csak nézte némán, küszködve magában. De végre megszólalt: — Mit izent a szolgabiró? — Akármit izent, nem megyek a kaszinóba. Punktum. — De nem lesz ebből valami kellemetlensé­ged? — Bánom is én, csak legyen! — De nem volna jobb, ha átszaladnál vagy öt percre? Csak éppen megkérdezni, mit akar? — Aztán otthagyni a tárgyalást és megsérte­ni, ugy-e? Mert a lelkem feleségem csak öt per­47

Next

/
Oldalképek
Tartalom