Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
Biró Lajos; ORVOSOK Délután negyedhárom volt. Meleg szeptemberi nap. A jegyző fölállott az asztal mellől.-— Nekem — mondta — mennem kell. — No még egy pohárral -— szólt a házigazda. A jegyző fölhajtott egy pohárral a behütött homoki borból; izzadság csapódott ki a homlokán; letörölte, kezet fogott a többiekkel és elindult. Rögtön utána mentek a többiek is: a két orvos, a fehérhaju, jó öreg doktor és pedáns unokaöccse, akit az öreg mostanában tanított ki a kunszállási praxis árnyalataira és finomságaira. Az asztal mellett egyedül maradt Funták, a házigazda. Az asztal tele volt az összedobált kártyákkal és a borospoharakkal. A napfény vakított. Funták rettenetesen szenvedett a forróságtól és a borosüveg után nyúlt. A kertajtóban megjelent a gömbölyű, szőke Funtákné és lassan közeledett a kis lugas felé. Mire odaért, Funták a földön feküdt. Halkan hörgött és az arca lila volt. Az asszony elsikoltotta magát, föléje hajolt, föl akarta emelni, azután kétségbeesett, hosszantartó sikoltozásba tört ki. Félpercig elhagyottan sikoltozott a napfényes kertben, azután az udvaron át nyári, délutáni lomhaságukról megfeledkezett cselédek rohantak feléje. Az asszony a kocsissal, mindenessel és a kertésszel fölemeltette az urát és bevitette a hűvös házba, a szobalányt pedig a két doktor után szalajtatta. Funták halkan hörgött a hűvös szobában; az aszszony tehetetlenül fáradozott vele; a két doktor belépett az ajtón. A fiatalabb fölindultán, nagy zajjal és fontos lendülettel lépett be, az öreg elsápadtan, de nesztelenül. Az asszony elébük rebbent; nem tudott szólni, csak nyitott szájjal, a halálos rémületbe beleüvegesedő szemmel, téveteg kézzel intett az ágy felé. A két doktor odalépett az ágyhoz. A fiatal gyors és tevékeny vizsgálatba fogott, az öreg összevont, fehér szemöldökkel, szótlanul és mozdulatlanul nézte a vergődő embert. Az asszony megkuporodott mögöttük és ájuldozó lihegéssel nézte őket. A fiatal fölpillantott és ránézett az öregre. Szólni akart, de az öreg egy mozdulattal letiltotta a szólást. A fiatalnak a torkán akadt a szó, de az egész teste, a feje, az arca, a keze még mindig jelezte, hogy valami kimondhatatlanul fontos dolgot akar mondani. Az öreg egy fejbólintással jelezte, hogy megértette. Odafordult az asszonyhoz. — A Pali állapota aggasztó, — mondotta — de nem kell megijedni. Az asszony torkán az eszeveszett rémületnek olyan sivalkodása tört ki, hogy az öreg doktor visszahökkent és újra elsápadt. Le akarta csendesíteni az asszonyt; megfogta a karját és kifelé vezette. Az aszszony engedte magát, de csak a szomszéd szoba küszöbén át; a szomszéd szobában levágta magát a földre és szótlanul iitögette a fejét a földhöz. Az öreg doktor magához intette a fiatalt. ■— Maradj ott bent -— mondta. — És senki se jöjjön be. — Tíz perc alatt vége — szólt gyorsan a fiatal. — Igen. Az öreg doktor behúzta maga mögött az ajtót és néhány másodpercig elgondolkozva nézte a földön fetrengő asszonyt. Azután odalépett hozzá, megfogta a karját, megragadta és fölkényszeritette az asszonyt a földről. — Ide nézzen! — kiáltott rá. Az asszony értelem nélkül bámult rá és a szeme lassan elborult. Az orvos rákiáltott: — Ne ájuljon el! Megrázta. Minden erejét összeszedte és megrázta. Az asszony fölszisszent és az ájulás fátyola eltűnt a szeméről. A doktor most jósággal és gyöngéden hajolt le hozzá. — Mit akar mondani? — kérdezte tőle halkan és szelíden. Az asszony sírva nyögött. Beszédbe fogott, azután ájuldozásában is megszégyenülve, visszahőkölve hagyta abba a beszédet. A doktor biztatta, mint egy gyereket. Az asszony elcsukló hangon, megszégyenülve, fölhördülve, de még mindig suttogva, gyorsan sírta oda neki: — Nem voltunk megesküdve. A doktor fölemelte a fejét és csendes ajkbiggyesztéssel, lassan bólintott egyet. Most értett mindent. Eleresztette az asszonyt; az asszony végigzuhant a földön és vergődve, halkan sikoltozott rá a földre. A doktor nézte és most már értett mindent, amit eddig csak bizonytalanul sejtett és amit ez az érthetetlen, féktelen kétségbeesés is csak halk, bizonytalan és tapogatózó gyanúvá tett benne. Tizenöt éves titkolózás ... egy lehűlt szerelem ... egy megszokott viszony ... a férfi kényelmes volt, az asszony nem eléggé szívós ... és mind a ketten szégyelték a dolgot ... Az asszony elvált asszony volt; a gyerekei is úgy születtek, mielőtt még ideköltöztek; szégyelték őket itt törvényesíteni. A szégyen! A félelem a kisváros megvetésétől! Megindultan és elgondolkozva nézett a földön vonagló asszonyra. Ezt most a rokonok kiteszik innen; távoli, éhes rokonok jönnek; kidobják őt is, a gyerekeit is; három gyerekkel jómód után neki a szegénységnek ... Gyorsan megfordult, az asztalhoz lépett, kivette a receptkönyvét, pár sort irt egy papírlapra, behívott egy cselédet és elküldte a papirost. Azután odalépett az asszonyhoz és megérintette a vállát. Az asszony 26
