Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-07-01 / 1. szám

De már tudod: igen, lehet... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.

Minden katorga jeltelen. Halottért sírni kár.

A konzul gummit rág, zabos, törli szemüvegét,

Látnivaló, hogy untatja a sok okmány, pecsét.

Havi ezret kap és kocsit. A mistress és a baby Fényképe áll az asztalán. Ki volt néki Ady?

Mi volt egy nép? Mi ezer év? Művészet és zene?

Arany szava? Rippl színe? Bartók vad szelleme? —

“Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.

Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,

Mely afrikai sírodon tiz körmével kapál:

Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.

Még azt hiszed, élsz? — Valahol? — És ha máshol nem is, Testvéreid szivében élsz? — Nem, rossz álom ez is.

Még hallod a hörgő panaszt: “Testvért testvér elad ...”

S egy hang aléltan közbeszól: “Ne szóljon ajakad.”

S egy másik nyög: “Nehogy ki távol sir e nemzeten ...”

Még egy hörög: “Megutálni is kénytelen legyen.” —

Hát igy. Keep smiling: És ne kérdezd senkitől: miért?

Vagy: rosszabb voltam, mint ezek? — Magyar voltál. Azért.

És szerb voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. Elmúltak az asztékok is, majd csak lesz, ami lesz.

Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet.

A rádióaktiv homok mindent betemet.

Tűrd, hogy már nem vagy ember Ott, csak osztályidegen, Tűrd, hogy már nem vagy ember Itt, csak szám, egy képleten. Tűrd, hogy az Isten tűri ezt, és a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani. Hasznos a bölcseség.

Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,

Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.

Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,

Ne mukkanj, mikor a boss megszámolja a fogad.

Szorongasd még bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid, egy hajfürtöt, fényképet, költeményt.

Mert ez maradt. Zsugorian számbaveheted A Mikó-utca gesztenyefáit, mind a hetet.

És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet.

És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk —

Látjátok feleim szem’tekkel, mik vagyunk,

Isa, por és hamu vagyunk.

6