Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-07-01 / 1. szám
Elővette a nikkel zsebórát, megcsillogtatta a gyerek szeme előtt, majd a füléhez nyomta, a csemetével együtt örült a ketyegésnek. Közben rátekintett a számlapra is. — Féltizenkettő. — Késő van, messze a reggel — mondta az aszszony. .— Menj be csak bátran a pályaudvarra. Menj a biztos úrhoz, mondd meg neki, hogy reggel megyen a vonat, engedje, hogy odahuzódhass a melegitőcsőhöz. Jó meleg van odabent. A folyosón is, meg a harmadosztályban is. Nézz körül, helyezkedjetek el. Én is gyövök mingyár, csak azért az öt pengőér bemegyek még a kocsmába, mer azt se hagyom itt... Nagyot nevetett, rácsapott az asszony térdére. — Kell a lagzira, nemigaz?! Az asszony mosolygott, szorongatta a gyereket. — Ne bolondozz má ... Azért nagyon örült a lagzinak, meg a gyereknek is, meg a nagydarab embernek is, aki ott feszengett vele szemben a pádon. — Tuggyák a faluban? — Miazhogy tuggyák! Bizony tuggyák! — Mit mondanak? —' Nekem semmit. Ki merne? De azt hallom, hogy a plébános ur kibeszélt a prédikációban. — Dicsért? ■— Hogy Istennek tetsző dolog a bűnt jóvátenni... Az asszony csupa mosolygás. <— Te Jani! — No. — Talán nem is vót bűn. Nem igaz? A férfi visszanevet. — De azér mégis jóra kell tenni. Nemigaz? — De. Az ég a megmondhatója, mennyit beszélnének még, de a villamos a Podmaniczky utcánál áll. Az ember nagyhirtelen szedelőzködik. A kalauz már csengetne, hogy gyerünk tovább, de vár még egy kicsit, mert az asszony kérdez valamit. — Te Jani... Az anyámról nem is szóltál... Tuggya? — Tuggya hát. — Belényugodott? — Ő süti a kalácsot holnapra. Hirtelen lekanyaritotta válláról a kabátot, az aszszonyra vetette, ő maga az egyszál pulloverben kiugrott a téli hidegre, szaladt az öt pengő után, ami kell a lagzira. Egy állomással tovább Mari is leszállt a gyerekkel. A kalauz lesegitette a lépcsőn, katonásan tisztelgett utána. — Jó éjszakát kívánok! Reményik Sándor; EGY ESZME INDUL ♦.. Egy Eszme jő, robogva, tüzszekéren, Egy Eszme indul messze, valahol; Tavaszi füzek szélingatta ága És őszi lombok tarka hervadása Vassal kivert útjára ráhajol. Egy Eszme indul messze, valahol. Egy Eszme jő robogva, tüzszekéren; Valahol messze indul egy vonat És maga előtt konditja sorra Az őrházakban a harangokat; Egy vonat indul messziről az éjnek, És elibe, a rozzant házikókból Tisztelegni kilép az őr, a lélek. S a vassal kivert pálya végtelenjén Zöld lángok, piros lángok égnek: Egy vonat indul messziről az éjnek. És néha jönnek fényes állomások: Kupolái az eszmék vonatjának. És néha jönnek elhagyott vidékek, Ahol a váltók mind tilosra állnak. És jönnek megrögzött gonosztevők, Akik a sínre lopják köveik! És rajongók, kik a mozdony elébe Önnön veszendő testüket vetik. Az Eszme jő, robogva, tüzszekéren, A mozdony nő, de amíg testet ölt, Csak fojtott, tompa dübörgése hallik, Mit a ráhajtott fülbe súg a föld. — Biztos az anyád! Ő szokott ilyen agresszíven csengetni... 32
