Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-07-01 / 1. szám
Vaszary Gábor: A BOLDOGSÁG TITKA Többféleképpen lehet boldog a.z ember. A legbiztosabb módja, ha nincsenek barátai, sőt ismerősei sem és teljesen egyedül, önmagának éli le az életét. így aztán a legnagyobb csalódásokat biztosan elkerüli. Csak az a baj, hogy amikor erre rájön az ember, már végkép elkésett vele és szó se lehet semmiféle egyedüllétről. Elkoptatta az élet, megöregedett, elfásult, a rengeteg baj és csalódás elvette az életkedvét is. Esetleg gyomorbajt is kapott és akármilyen gonoszak is a felebarátai, a fő az, hogy egyáltalán még vannak és van, kikkel ápoltatnia magát. A boldogságnak ezt a módját tehát hagyjuk. De boldog lehet az ember akkor is, ha fiatal. Bár, akármilyen furcsán hangzik is, a fiatalság már eleve kizárja az igaz boldogság lehetőségét. Fiatalságunk csupán öregkorunkban szépül magasztossá, mert mindent megsirat az ember, ami elmúlt és közelebb vitte a teljes elmúláshoz. Csak a messze távolból szép az ifjúság, mint a kéklő hegyek. Kérdezd meg a fiatalokat, ha nem hiszed. Egyetlen egy se fogja azt mondani neked, hogy boldog, mert fiatal. Az öregek is csak azért siratják ifjú éveiket, mert akkor egészségesek, fürgék és erősek voltak. De ki meri azt állítani, hogy maga az egészség boldogságot jelentene? (Legfeljebb annak, aki gyógyíthatatlan beteg.) A fiatal embert a legtöbb baj akkor éri, amikor szerelmes. Ez érthető is. Szerelem nélkül pedig képtelenség fiatalnak lenni. És ott virágzik a szerelem, ahol a legnagyobb bajt, komplikációt és fejtörést okozza. Olyan talán nincs is, hogy az ember szerelmes és szép simán megússza a dolgot. De annál gyakoribb, hogy igy fakad ki: — Meg kell itt őrülni! Amikor szerelmes az ember, egyszerre elviselhetetlen nyűgnek tartja a szegénységet is. Nincs pénze, nem tud öltözködni, nem vehet a szerelmének azt, amit szeretne és nem mehet el vele oda, ahová akar. Most tegyük fel, a szerelem kölcsönös és a kedves lény, megértő lélek, nem kíván tőle lehetetlent, megelégszik azzal, ami van, illetve, ami nincs. Akkor se lehetsz boldog vele. És miért nem? Nem tudom, ki mondotta, hogy az igaz szerelem száraz kenyéren és vizen is elél. Lehet, hogy előfordult már ez is, de mégsem ajánlanám senkinek, hogy kísérlet tárgyává tegye a dolgot. Viszont igaz, hogy minden szerelem a veszekedésből él és virágzik. Az anyai pofonok a langyos termékenyítő esője, az apai ellenkezések pedig egyenesen az éltető napsugarai. De ne felejtsük el, hogy az eső és napfény nemcsak életet fakaszt, de ölni is tud, ha túlságosan sokat kapsz belőle. A veszekedésekre, sirásokra és az efféle egyre ismétlődő jelenetekre, hogy “na most aztán végkép végeztünk egymással” szükség van, de a te dolgod, hogy túl ne méretezzétek az egészet. Ez a boldogság titka, ha fiatal vagy. Természetesen cseppet sem egyszerű a dolog. Tegyük fel, összezördültetek valamin. Eszedbe ne jusson, hogy te közeledj a szeretett lényhez. Ha már vigasztaltál siró hölgyet, jól tudod, hogy a vigasztaló szavak csak még jobban elmérgesitik a dolgot. Ilyenkor rendszerint meg kell várni, mig a hölgy elunja a szenvedést — ez pedig egyéni dolog. Van köztük olyan, aki napokig bírja, de akad olyan is, aki látszólag mindjárt megbékél, de lelke mélyén bosszút forral ellened. Mindezt nem mondtam volna el, ha nem tudnám kellően befejezni ezt a kis Írást. Egyszer találkoztam egy házaspárral. Irigylésrcméltó békében éltek. Már több éve házasok voltak, egyszóval már kinyílott a szemük és tisztán látták, hogy korántsem olyan egyszerű a dolog, mint az elején gondolták volna és mégis boldogok voltak. A szerelemben ugyanis szintén végig vonulnak a fejlődés fokai, akár az emberiség történelmében. Itt is ismerünk kőkorszakot, jégkort, ókort, középkort és a civilizáció korát, amely a legkevésbbé engedi meg a jogtalanságot. Csakhogy a szerelemben éppen fordítva van minden: először jön a civilizáció kora. A szerelem kezdetétől a mézeshetek utáni időkig tart. Ilyenkor mind a két fél módfelett udvarias és előzékeny. Aztán jön a középkor. Ez a komoly veszekedések ideje, a gyötrő féltékenységek kora. Sokan bele is pusztulnak. Az ókor már beletörődés a változhatatlanba. A szerelem már betegeskedik. A jégkorszak pedig az érzelmek teljes kihűlésének a kora. És legvégül a kőkorszak, amikor már kíméletlenek és vadak lesznek egymás iránt. Ez a szerelem legszomorubb kora. Szóval az általam ismert házasok már a szerelmük kőkorszakát élték és mégis boldogok voltak. Ők árulták el nekem a boldog szerelem titkát. — Eleinte mi is sokat veszekedtünk, de roppant egyszerűen megoldottuk a dolgot. Ide figyeljen! A páros napokon mindig nekem van igazam, a páratlanokon pedig mindig a férjemnek. Ha tegyük fel egy páros napon azt mondanám egy kék vázára, hogy az piros, a férjem tartozik igazat adni nekem és bocsánatot is kér tőlem ezért. Páratlan napokon pedig mindig neki lesz igaza és akárhogy is megsért, én kérek tőle bocsánatot. Ez a mi házi törvényünk. Megalázás és igazságtalanság egyikünket se ér. Közben mindenki azt gondolhatja a másikról, amit akar. A gondolatok nincsenek megtiltva. Én is sokszor gondolok arra 25
