Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-07-01 / 1. szám
annak, hogy egy felbérelt gyilkos merénylete elindította az első világháborút. Sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy ez a gyilkosság volt a főoka a háborúnak. Azóta lassankint megismertük a történelmi háttereket és rádöbbentünk arra, hogy milyen aljas gyűlölettel készítették elő évtizedes munkával, hazugságok özönével a Monarchia szétesését és ebben különösen Magyarország szétdarabolását és megsemmisítését. A békekötés, amit a gyűlölet és bosszú készített, nem hozta meg a békét. Beszéltek arról, hogy belátták már, mennyire igazságtalan volt a trianoni béke Magyarország számára, és mégis a második világháború után még kegyetlenebb békét erőszakoltak rá Magyarországra, sőt lassan már húsz esztendeje a szovjet katonaságot is bent tartják Hazánkban. Azzal érvelnek, hogy csak igy tudják megtanulni a magyarok a “demokráciát” . . . ötven esztendő alatt — az első világháború kitörésétől kezdve — milliós emberáldozattal próbálta a magyarság a védőgátat megerősíteni a vörös áradattal szemben. Hősiesen kivette részét a harcban, mindkét alkalmommal, Fővárosát is feláldozta, csakhogy minél tovább tarthassa távol Nyugattól a vészt — és a köszönet az volt, hogy náciknak kiáltották ki katonáinkat, hőseink emlékét igyekeztek eltüntetni saját Hazájukban és helyettük a leigázó és asszonyainkat meggyalázókat ünnepeltették hősökként. 1956-ban is magára maradt a magyar a szabadságharcával és kiállásával. Megdicsérték a szándékot, hősi nemzetről irdogáltak, de hagyták az ifjúságunkat kiirtani, Szibériába hurcoltatni. Az ügyünket is addigaddig tárgyalták, mig a végén elsikkadt az elintézetlen ügyek között. Mindazok, akiknek fáj elesettségünk és segíteni akarnak Hazánk felszabadulásában, sok módszert próbáltak már ki. Ezen az évfordulón — amikor sorstragédiánk újabb felvonása elkezdődött — nem árt, ha összefoglaljuk, hogy mit is kell tennie az emigráns magyaroknak Hazánkért. Banálisán hangzik, de ez az alap és ezt kell elsősorban minden magyar családnak megtennie: ne felejtsenek el magyarul, tanítsák gyermekeiket a magyar nyelvre, necsak beszélni, hanem írni és olvasni is; ismerjék és ismertessék meg a magyar történelmet és a magyar igazságokat. A nyilvános könyvtárakban igyekezzenek elhelyeztetni igazi magyar irodalmi müveket, helyen megirt magyar történelmi munkákat. Az iskolai tankönyvekben figyeljék figyelemmel, hogy mit tanítanak a gyermekeinknek az iskolákban, és ahol lehet, segítsenek a hamis adatokat kijavíttatni. Társadalmi kapcsolatokat használjuk fel arra, hogy megismertessük és megszerettessük népünket és Hazánkat az itteniekkel. A politikusokat zaklassuk, hogy tegyenek már valamit Magyarországért. Ha az emigrációban lévő egymillió magyar öntudatosan küzdene szülőhazájáért, akkor sikerülne eredményt elérni, és a hazugságok, melyeket ellenünk hoznak fel, megdülnek, ha bebizonyítjuk igazságainkat. 1000 éves kultúránkat tagadják, de ennek a kis országnak több Nobel-dijas tudósa van aránylag, mint a hatalmas Amerikának; az atomkutatás magyar tudósok nélkül nem lenne ennyire elől; az olimpiai eredmények is bizonyítják fajtánk kiválóságát. Az elkövetkező évek megmutatják majd, hogy mennyit tanultunk az elmúlt 50 esztendő tapasztalataiból és mennyit tettünk azok rendbehozatalára. Ne felejtsük el, hogy kötelességeink vannak Hazánk és népünk felé, és számot kell adnunk tetteinkről: TŐLÜNK FÜGG A MAGYAR JÖVŐ! Kótai Zoltán 1 50 ESZTENDEJE...
