Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-07-01 / 1. szám

berekkel tettétek s az emberek szava elszáll, miként a füst. Hálát vártatok a föld népeitől? Nem tudjátok, hogy az adós gyűlöli azt, akinek tartozik? Ámde megmondotta az én Atyám: az igazak el nem vesznek. Mit kételkedtek hát, magyari szentek? Ha igazat cselekedett a nép, melynek szószólói vagytok: a pokolnak minden hatalmassága sem vészen erőt rajta, mert az én Atyámnak szeme az igazakon vagyon.

— Megállj, Ur Jézus! — mordult közbe László. —’ Éppen itt a baj! Hogy nem tudjuk, jól cselekedtünk-é és igazat? Mert úgy mutatja minden odalent, hogy hasztalan védtük a keresztet s őriztük Nyugat hitét ezer esztendőn át, jutalom helyett büntetés következett! Vajon nem megfordítva kellett volna-é keresnünk az igaz utat nemzetünk számára? Vajon a kunok feje helyett nem-é a lovag-urak fejét... ?

•— Ej László, László — szólt alá az Ur Jézus szigorúan — nem tudod, hogy aki fegyvert fog, az fegyver által vész el? Bárki ellen is emeli a fegyvert, az én Atyám teremtményét sújtja vele. Harcos, kemény nép volt a te néped, harccal lett hatalmas a földön s igy harcok által kellett megkisebbittessék s harcok árán megpuhittassék. Ez az Ur törvénye s ezt úgy látom, nem tudtátok jól, magyariak!

Nagy csönd volt a szavai után. Magyariak lehajtották a fejüket. Aztán hirtelen megmozdult István. Lassan és öregesen fölállt a térdelésből, sóhajtott és levette válláról a királyi palástot. Reszkető kézzel emelte le fejéről a szentek koronáját s a palásttal együtt letette maga elé a földre. Aztán fölnézett az Ur Jézusra. Szeme bánatos volt, de az arca kemény.

— Hát akkor, Ur Jézus, úgy látom tévedésből kerültem ide. Megkövetlek a tévedésért s itt a palást s emitt a korona. S ha István tévedett is, úgy engedd el Vajk szolgádat békével oda, ahol a többi magyariak várják az ítéletnek Napját. Ha nekik rossz, amiért az én utamat járták: nekem se legyen jobb, Uram.

S rendre fölemelkedtek mind a magyari szentek s levették fejükről a koronát s letették maguk elé a földre. Némán álltak ott és födetlen fővel, szorosan együtt. És ekkor az Ur Jézus fent a könyöklőn megcsóválta a fejét és mosolyogva mondta.

— Bizony mondom néktek, könnyebb a tölgyfából füzfakosarat fonni, mint szentet csinálni a magyarból. Vegyétek fel csak újra e királyi jeleket, mert megillet benneteket, mondom. Avagy nem tudjátok-é, hogy az én Atyám azokat sújtja első sorban is, akiket szeret? Ej, István, István! Nem te voltál-é, ki vérét vetted önnön nemzetednek is, midőn ellene szegült az igaz útnak, mely hited szerint igaz volt? S te László? Nem karddal verted-é be a templomokba a bűnösöket? Ti magatok megtettétek s lázadoztok, ha az én Atyám ugyanezt cselekszi? Szenvedés tisztítja s teszi naggyá a népet. S bár nem az én Atyámmal tettétek a kötést, hanem a magatok leikével, ám megmondom néktek: az Ur tartja a kötést magyarok népével mégis, mert hittel tettétek s hittel állotta a nép ezer esztendőn át. S ahol hit vagyon, ott vagyon az Ur, az én Atyám. Békéljetek meg hát, magyari szentek s ne azt nézzétek, ami van, hanem azt nézzétek, ami lesz, az én Atyámnak akaratja folytán. Mert bizony mondom néktek: a szenet egykettőre tűzre vetik, nagy lánggal elég, de még a füstje is elszáll s nyoma sem marad. Ám a gyémántot addig csiszolja s gyötri a mester keze, mig a benne lévő nemes kristály minden fénye és csillogása meg nem mutatkozik. így teszen az én Atyám is ez földnek népeivel, kik hasonlatosak Őelőtte az ásványi anyagokhoz, melyekből az ember is vétetett. Ne irigyelje hát a gyémánt a szenet s ne békétlenkedjék, ha hízott köveket lát tespedni a mezőn, kit nem ér reszelő s nem sújt kalapács. Füstje sem marad a szénnek s az értéktelen mezei követ elmálasztja rendre a tespedés. Ám az igaz drágakő egyre fényesebben ragyog a mesteri kés próbái alatt s fénye betölti rendre a világot. Lássátok hát, hogy nem feledkezett meg az én Atyám magyarok népéről!

Azzal intett az Ur Jézus a könyöklőn s az oszlopcsarnok kék kupoláján ketté nyílt a kárpit és fényesség öntött el mindeneket. És a roppant nagy fényességből kihallatszolt az Urnák hangja, amint éppen mondotta volt.

— ... s elrendelem továbbá, hogy Mezőgyomoson Kardos Kis Péternek fiúgyermeke szülessék, ki hitben erős, akaratban bátor s lélekben tiszta legyen. És hasonlatosképpen gyermeke szülessék Szegény Nagy Sándornak, Árva Bus Balázsnak, Keserű Péternek, Törődött Ferencnek s másoknak nagy számmal. S mindezen születendő magyarok legyenek hitben erősebbek, akaratban bátrabbak s lélekben tisztábbak az ő atyáiknál és sorsban szerencsésebbek ... ezennel elrendelem.

A vakító fényben egyenként hulltak térdre a magyari szentek s szemükből kicsordultak a hála könnyei. Végiggurultak a ragyogókék pádimentumon s valahol egy likon kiestek s aláhullottak a földre. Oda éppen, ahol sürü fellegek között Magyarország földje siratta a sorsot. S minden csepp egy-egy újszülöttnek hullott a homlokára.

13