Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1960-01-01 / 1-2. szám

hogy hiába, hogy nem lehet, hogy bűnös es Hasztalan lázadás volt az egész, azzai a lánnyal is, Annussal, a paraszttal, aki imhoi így veszejti el őt, a nem közibük valót, a nadrágos embert,

ronépte az ajtót, nagyot szívott a hűvös levegőből, amit már a Közledő hajnal szűrt a megrekedt éjszakai íuvalmak közé és nekivágott a térnek.

Mikor lerogyott a templom háta mögött, a szűk, elhagyatott sikátor árokpartjára, halálba hajló szederjes arcán még mindig az a gyermekes íintorodás látszott, amivel átlépte a korcsma küszöbét. Egy különös keserű mosolygás, amit a pityergő kisfiúk arcán lehet látni, akkor ha durva és cudar kezek kitépnek ujjacskái közül valami nagyon kedves és nagyon kívánatos játékszert.

AKI BECSAPTA A VILÁGOT

Saint Germain gróf

Londonban a XVIII. század derekán egy hegedűművészért rajongtak a hölgyek. Nemcsak a játéka volt tökéletesen művészi, hanem külön gyönyörűség volt nézni mozdulatainak elegánciáját. A legelőkelőbb szalonok nyíltak meg előtte, izzó szerelmi kalandokról suttogtak és . . . senki sem tudta, hogy ki ez az ember? Arcán titokzatos mosoly, életkora kiszámíthatatlan, beszéde csodálatos. Az élő lexikon volt. Mindent tudott. De különösen, ahhoz értett, hogy személyét valami rendkívül misztikus ködbe burkolja. Ez az ember egyszerre csak Párizsban tűnt fel. Ekkor már Saint Germain grófnak hívták és nem hegedűművész volt, hanem alchimista.

Ebben az időben az előkelő világban igen sokan hódoltak az alchimiának. Még mindig elvakult szenvedéllyel keresték a bölcsek kövét. És Saint Germainről lassanként az a legenda járta, hogy ő az egyetlen, aki a nagy titoknak csakugyan birtokába jutott. Képzelhető, hogy ez a hir micsoda izgalommal töltötte el a párizsi alchimisták akkori vezetőjét, a dúsgazdag d’Urfé márkizt. Sietett palotájába hívni Saint Germain grófot, ahol azonban a gróf — legnagyobb bosszúságára — már egy másik hírhedt kalandort talált, régi ismerősünket, Casanova Jakabot, aki, mint tudjuk, időnként szintén az alchimia segítségével halászta ki az emberek zsebéből az aranyakat. Roppantul mulatságos küzdelem után végre is Casanovának sikerült d’Urfé márkizt jobban elszéditeni és fantasztikus összeget csalt ki a hiszékeny öregasszonytól, akivel többek között azt hitette el, hogy gyermeke fog születni a Naptól, amellyel álmában szeretkezett.

De hogyha d’Urfé márkiznál Casanova járt is nagyobb szerencsével, Saint Germain grófnak sem volt oka panaszkodni, mert csakhamar nem kisebb protektora akadt, mint a mindenható Pompadour márkiz, aki minden áron hozzá akart jutni ahhoz a fiatalító életelixirhez, amely a gróf birtokában volt. Az elixir csodahatásáról egyébként maga a gróf tett élő tanúságot, aki nem egyszer jelentette ki társaságokban, hogy öthatszáz éves. Hogy valójában mikor született, azt sohasem lehetett megállapítani, ezt máig sem tudják, de kortársai valóban elhitték, hogy többszáz esztendőt ért meg. Akik ezen mosolyognak, gondoljanak arra, hogy még ma is ezrével akadnak igen okos, tanult, doktori diplomát nyert teozófusok, akik szentül állítják, hogy Indiában a hegyek között olyan fakirok élnek, akik már néhány száz esztendősek.

Pompadour protekciója révén csakhamar XV. Lajos kegyeibe került Saint Germain gróf. Egyizben a király gyönyörű gyémántot adott át Saint Germainnek, amelynek értéke hatezer frank volt. Azonban volt benne egy kis folt. E folt nélkül tízezret is megért volna. A király megkérdezte, hogy nem tudná-e a foltot eltávolítani? A gróf habozás nélkül vállalkozott rá és azt mondta, hogy a gyémánt egy hónap múlva kifogástalan lesz. És csakugyan, a kitűzött idő elteltével visszahozta a gyémántot, amely most már teljesen hibátlan volt. A király odavolt a boldogságtól és e perctől fogva vakon bízott Saint Germainban. Arra persze nem gondolt a király, hogy milyen jó üzletet csinált a gróf, aki a rossz követ háromnégyezer frank ráfizetéssel becserélte, viszont a királytól olyan állást kapott jutalmul, amely évi százezer frankot hozott neki.

Saint Germain ékkövei legendásak voltak. Az egyik udvari bálon olyan briliánsok ragyogtak cipőcsatján és kézelőjén, melyeknek összértéke meghaladta a kétszázezer frankot és szebbek voltak, mint a királyé. Persze, az ilyesminek hire ment és nem csoda, ha a milliomos Zobor gróf, I. Ferenc osztrák csázsár kamarása Bécsbe hivatta, ahol arra kérte, tanítsa meg mesterséges gyémánt gyártására. Saint Germain vállalkozott is erre és . . . néhány százezer forinttal gazdagabban tért vissza Párizsba. A szegény Zobor gróf pedig azokkal a csillogó üveg- és kvarcgolyócskákkal vigasztalhatta magát elvesztett rengeteg pénzéért, melyeket együtt “gyártott” Saint Germainnel.

Saint Germain legragyogóbb kalandortette az volt, amikor a perzsa sah kincstárát kopasztotta meg alaposan.

18