Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
lagot, megcsókolta bársonyos szirmát és feltüzte a legeslegnagyobb hegy tetejére: — Hadd nyíljon a legszebb virág a legmagasabb ormokon! És fehéren, puhán virult a havasi gyopár közel régi hazájához, csillagtestvéreihez. IX. CSILLAG SZERELME, FŰZ Tápio várában mindig zajlott az élet. Ág hajolt ághoz, levél zizegett levélnek, lomb suttogott, bimbó nevetgélt. Tápio alig tudott rendet teremteni, mindig nyüzsgő, mindig mozgó népe között. És, ha még csak nyüzsögtek, nevetgéltek volna! De szégyen ide, szégyen oda, én bizony megmondom, vetélkedtek, veszekedtek is. Folyton folyvást azon versengtek, melyik a szebbik közülük, még nap sugarát is elirigyelték egymástól! A lányok vagy a fiuk voltak rosszabbak? Tápio meg nem mondhatta, még talán maga Ten-Ur sem tudta! Nyír panaszolta, hogy elveszi előle még a levegőt is Pálma, ez Fűzre sóhajtozott, hogy szőke, hosszú hajával beborítja, Nyár már csak reszketni tudott, ha közelébe került valamelyik nénje. A legények között sem volt nagy az egyetértés! Jegenye magasabbra nőtt bátyjánál, a Fenyőnél, Platán elvette Bükk helyét, Éger meg veszekedett mindannyiukkal. Hát még a gyermekecskék! Borokát megszűrte Kökény, Bokrocska egyre sirt, ritt, hogy nem nőhet magasabbra és Bodza folyton verekedett Berkenyével. Végül is megbéklyózta lábukat Tápio, már csak az ő engedélyével sétálhattak az Alsóégben. Erre aztán menten összebarátkoztak és se széke, se hossza nem volt panaszuknak. Mind összefogtak apjuk ellen és hol az egyik, hol a másik szökött el hazulról, hogy galibát csináljanak az égen! Bodza odáig merészkedett, hogy a naphimes sátor tövébe telepedett. No, ha megtette, saját vesztére tette! Letépte az égről, Tápio és Túr várának hátsó udvarába száműzte. Azóta sem él bodza az erdőben, csak mindig ösvények, házak közelében. Édesanyjuk, Tölgy, csak sirt, csak ritt, de hiába intette őket, csak megszöktek csemetéi Tápio várából és Ördöng három fiával súgtak, búgtak. Fűz sem volt jobb náluk! Csak éppen nem veszekedett, nem irigykedett rájuk, kerülte őket. Ahányszor csak tehette, leszökött a patak partra, hol hosszú haját fésülgette. kefélgette és elnézte magát napestig a viz tükrében. Hiába no! Fűz nem szerette a lármát, magányra vágyott és igy egyszer még éjszakára is kinn felejtkezett. Hiszen olyan szép volt éjjel a patak partján guggolni és látni lenn a mélyben a felső ég ezeregy csillagát! Olyan szép volt figyelni Hold király jövését, menését, látni Éj csillag-koronás fejét és hallgatni Ősviz álombaringató dudolását! Vágyakozott a felső égbe Fűz és vágyakozott a földre Csillag. Hold király és Éj királynő legidősebb fia volt Csillag, a légfényesebb, legragyogóbb valamennyi csillag-gyermek között. Már legénysorba volt, váltig biztatta anyja, apja: keressen életpárt magának. De Alsóégben, Felsőégen senki sem tetszett Csillagnak. Elunta magát, nem lelte kedvét a csillagok táncában. Magányosan bolyongott és mind többször nézett le Alsóég mezejére, rétjére. No, ha lenézett, meg is látta magát patak tükrében, ez ugyan még nem lett volna baj, de a csacska patak megmutatta neki a fürdőző Ki bírja szusszal? Tanuljátok meg ezt az egy mondatos felköszöntőt egyfolytában elmondani: “Valamint a kalucsnira tapadó agyag ölelő karjaiból kibontakozó kocsikerék csikorgása által megriasztott tanyai kuvaszkutya bundájába kapaszkodó kullancsbogár szemeiből kicsorduló könnycseppekben visszatükröződő régi rabló lovagvár fölvonó hidjából kiálló rozsdás vasszögek összetartják annak alkotó részeit, azonképpen tartson össze benneteket a barátság és szeretet; és valamiképpen a falon függő ingaóra ingájától kettészelt pipafüst maró mivoltától prüszkölő kandurmacska hosszú bajuszától megcsiklandozott katicabogár szárnyáról visszatükröző napsugár heve által egy ócska kalapon megolvasztott tündöklő zsirfoltok erősitik annak matériáját ( azonképpen erősítsen a sors testileg, lelkileg a jövőre; és valamint a kegyetlenül hamis zene utolsó akkordjainál elájuló leányka lármás sóhajától megreszketett gyertyaláng fényénél sillabizáló diákok mandzsettájáért lamentáló háziasszony ölében csipegő kis csirkék csiripelésére kotkodácsoló tyuk által szertekapált vakondtúrásra hull a mindeneket megtermékenyítő eső, azonképpen hulljon a te fejedre is mennyei áldás!” Madárnyelv Madárnyelvnek tulajdonképpen azt a beszédet nevezzük, amely egy “v” betű s egy magánhangzó, pl. va, ve, vo stb. segítségével a rendes beszédet ma d а г а к csiripeléséhez, csevegéséhez teszi hasonlóvá. Pl.; Teve biviztovosavan nevem tuvudsz ivigy beveszévélnivi. (Te biztosan 123
