Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
mint valami bornyu. A kutya lábaim között, s vonyit, mintha a fene ette volna. Fut ki az asszony is a fáklyával. Én meg markolom a baltát. De az csak áll. S néz. Zöld volt a két szeme, te! Mint az ördög, úgy nézett! . .. A szőrfülü akkor dübörgőit elő a belső szobából. Zsíros arca még feketébb volt, mint máskor. — Mi kell? Tóderik megbökte az átalvetőt. — Máléliszt, túró, olaj, faggyugyertya. — Van pénz? — Bőr. Az örmény gonoszul nézett két bedagadt szemével. — Vidd Régenbe, mint múltkor. — He? — horkant föl Tóderik — oda viszem, ahova akarom! Ne! S odalökte a bőröket a pultra. Szőrfülü beléjük markolt, gyúrta, tépte, fújta, köpdöste őket, aztán belökte a pult alá. — Van üveg az olajnak? — Nincs. Morgott valamit, és bement a belső szobába. Az emberek ott az asztal körül még mindig a farkasnál tartottak. Nagy hangon és kivörösödött képpel bizonygatta a tanyás. — Nekem ugrott, ott a házam lépcsője alatt, a beste dög! Nekem biza! Ha nincs velem a vasvilla, csúffá teszen! De bele is szúrtam a villát a gyomrába, hogy csak úgy nyögött! S még akkor is reám akart szökni! — Mese. — mordult föl Tóderik a pultnál, és köpött egyet. A vörös arcok feléje fordultak. [Elhallgatott a beszéd. A tanyás gazda homlokán kidagadtak az erek. — Azt mondod, hogy hazudok? — nagyot csapott öklével asztalra, hogy néhány pálinkás pohár feldőlt s a sárgás, rosszszagu lé végigfolyt a piszkos deszkán, az ott ülők térdére — én, hazudok?! Tóderik újra csak köpött egyet. — Aki azt mondja, hogy a farkas odamegy a házhoz, és megtámadja az embert, az hazudik. A tanyás felszökött a pádról, és ordítani kezdett. Mindenki felszökött, és mindenki üvöltött, egyszerre. A gabonapálinka durva gőze megszállta a fejeket, és a szemek vörös ködbe borultak tőle. — Azt mered mondani, hogy hazudok ?! Te kutya! Te senki parasztja! Te jött-ment! Te utolsó! Ki ismer téged?! Ki vagy te?! Takarodj innen! Üssétek be a fejét! Tóderik csak állt a pultnak támaszkodva, meggörnyedve kissé, és nézte a dühöngőket. — Ki vagy te?! — szökött hozzá a tanyás, és elkezdte rázni arca előtt az öklét — ki vagy te?! Mid van neked?! Van tanyád?! Van kerted?! Van ökröd?! Van földed, vagy erdőd?! Sehonnai! — Aki azt mondja, hogy a farkas lejön a házhoz, és megtámadja az embert, az hazudik — ismételte Tóderik csökönyösen — s mert te azt mondtad, hát hazudsz, he! A tanyás szemét elfutotta a pálinka dühe. Megmarkolta Tóderik mellén a birkabőrmellényt mind a két kezével, megrázta, néhányszor nekiverte a pultnak, hogy csak úgy recsegtek a deszkák, aztán nagyot taszított rajta. Tóderik megtántorodott, dühös káromkodás szakadt fel a szájából, és elvágódott a padlón. Az emberek ordítottak, a tanyás vérszemet kapva rázta az öklét. A belső szobából kidübörgött az örmény, a pultra csapott egy sötét üveget, két elgörbült faggyugyertyát, és ordított. — Itt van a holmid, hordd el magad! Be se tedd a lábadat többé! HEGEDŰS JÁNOS VERSEIBŐL A pók Beteljesült hát éltem célja már, — Száz-ráncu mi vem ki feszítve vár . . . Sok éjt-napot biz nem aludtam j én, S most újabb vágy üz hálón szögletén: Munkám után 'kacagnék', — j ha lehet, — Jó Sorsom, küldj egy potrohos [ legyet! A kérkedő panasza Közöttetek olyan nehéz. Ti gonoszszivü emberek. Olyan nehéz az Élet. . . * Tudom, hogy meg sem értetek. Ám, ne léygen ez kifogás. És ne is az Ítélet. Én jobb szeretnék lenni, :obb. Ez gyötri szivem szüntelen. De mindennél nagyobb baj: Hozzátok lennék hütelen. Ha jobbá válnék, s végül is Csak ember vagyok én, jai! A holló Bubánatos, borongó. [Comor madár a holló. В olyan koromfekete Szeme, szája, lába. В az egész ruhája. — Mintha tinta tengere Ömlött volna rája! Találós kérdés (gyermekeknek) pisze vagyok az udvarnak, f/légis csúfolnak, zavarnak. Aki bosszant, buta, gyáva, Szebb vagyok én, mint a páva' S ha elvinnél Debrecenbe, |ó tanácsom vésd eszedbe: Kiesem, ha lyukas a kas. Ki vagyok? (......................) 77
