Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11-12. szám
Megint csönd lett. Siposs százados a tenyerébe hajtott fővel gondolkozott. Pista nézte egy ideig, aztán egy sóhajtással odalépett hozzá. — Vezérelje az Isten, százados ur! Siposs százados megfogta a fiú keskeny kezét. Tartotta a kezében sokáig. Azután magához ölelte a gyereket és megcsókolta. A száján most másodszor buggyant ki a megszólítás — Bajtárs! ... Pista torkát fojtogatta a sirás. Határozatlanul állt pár pillanatig, azután vette a hátizsákját és csendesen megindult lefelé. Siposs százados meggörnyedt alakja ott sötétlett a bástyaormon. A fiú karcsú alakja hol eltűnt, hol kibukkant a sziklák között, amint sebesen haladt lefelé a hegyről. Si poss százados merev, mozdulatlan szemekkel nézte, nézte, aztán elnyűtt borostás arcán sebesen végigfutot egy könnycsepp. Azután megmozdult, felállt. Csendesen összetette a sarkait, a lábfejét szét egy lábhosszuságnyira, az izmait meghúzta ... a törzsét csípőből kiemelte... a testsúlyát előrevitte, balkezét zárt ujjakkal ráfektette a combjára, úgy, hogy a leghosszabb ujja a nadrág varrásán legyen ... úgy, amint a vigyázz állást tanítják a katonáknak ... a jobb kezét felemelte a sapkaellenzőjéhez és állt. . . állt feszes vigyázzban sokáig .. . Alakja megnőtt, megmagasodott ott a fehér bástya tetején a holdvilágban. Olyan volt, mint a Fegyelem, mint a Tiszteletadás ércbeöntött fekete szobra. Siposs István százados ur tisztelgett. Tisztelgett egy gyereknek, aki katona volt, katonább, mint sok igazi katona. Látó szeme most tardy pistákat látott, száz meg százezer hazátlan vékony magyar fiút, akik most nyugtalan nehéz álmokat álmodnak szerteszét a holdfényes és mégis sötét éjszakában körülötte mindenfelé a leigázoíí Magyarország térségein . . . akik helyett és akikért álmos szemekkel és fáradt lábakkal cipeli most a hátizsákját egy, akinek egy apás csókon és egy katonás tisztelgésen ki vül semmit adni nem tudott. És erre Siposs százados ur szeméből kigördült a másik könnycsepp is . . . Tardy Pista vékony alakját elnyelték a finom ködök. Siposs százados ur leengedte tisztelgésre emelt jobbkezét, lehajolt, felvette a hátizsákját és összeszoritott szájjal megindult ő is lefelé. Országot menteni a tardy istvánok számára ... Szegedre. NEGYEDIK KÖNYV: EMBERVADÁSZAT XV. Lázasan folyt a munka a Kossuth Lajosutcai román térparancsnokságon. Tisztek, küldöncök, civilruhás detektívek jártak kibe a hivatali helyiségekben ezen a borongós, esős szeptemberi napon. Fázós, barátságtalan reggel volt. Olyan, mint a hangulat ebben az időben a megszállott Miskolcon. Marinescu százados ur mogorván olvasta az előtte fekvő terjedelmes jelentést. Tardy István, aki alaposan gyanúsítható Siposs István volt m. kir. huszárszázados, jelenleg szegedi hadseregszervezési megbízott szökésében való segédkezéssel, borsodzsérci születésű és illetőségű, ezidőszerint miskolci lakos, foglalkozása gimnáziumi tanuló. Valószínűnek látszik, hogy a körözött Siposs István jelenlegi rejtekhelyét ismeri, s vele állandó érintkezést tart fenn. Célszerű volna ezen feltevést lenyomozni, mert annak a veszélye forog fenn, hogy nevezett Siposs István a román királyi hadsereg által megszállott területeket elhagyja. Tardy István ezidőszerint özvegy Csupkó Bélánénál lakik albérletben az Ilona-utca 83. számú házban Miskolcon . . . Marinescu százados ur feltekintett a jelentésből. — Fischer! — kiáltotta el magát — Fischer! Hol a fenébe csavarog az a hülye?! . . . Küldjétek be Fischert — szólt át a szomszM asztalhoz. — Igenis, százados ur, — állt föl egy hadnagy jóval kevesebb szolgábtkésrséggeí, mint amennyit a hangja mutatott. Pár perc múlva bejött egy civilruhás, ravaszképü férfi. Marinescu százados ur felpillantott az ajtónyilás zajára. — Fischer, hol a pokolban csavarog mindig maga? — nézett az érkezőre mogorván. Odalökte eléje a jelentést. — Olvassa ezt el. A Fischernek szólított férfi elolvasta, aztán felegyenesedett. — Igen, — mondta és várt. — Igen ... — utánozta Marinescu ntiz pósan -— mi az, hogy igen. — Le fogom tartóztatni — felelte egv- Kedvűén Fischer. — Le fogja tartóztatni az öreganyját! — vicsorgott Marinescu százados. — Figyelni fogja! Megértette? Figyelni fogja, hogy kikkel érintkezik. Legfőképpen, hogy időről-107
