Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-01 / 9-10. szám

Gyapotszedök.

Pillangó szállt a határra, talán miliőm?

Vagy kinyílott száz holdon fehér liliom? (a

Vagy hó esett szeptember- Különös csoda! (ben?

S ez a sok lány csodálkozni ment volna oda?

Se pillangó, se liliom, se hó nem vakít, gyapot ring itt az mutatja fehér kendéit.

Könnyű szélben ide-oda leng a bóbita.

,,Itt a pille, hadd fogom mondja Rózsika. (meg!"

S mintha könnyű pillét (fogna.

— Csak egy pillanat, ott piheg a bóbita a tenyere alatt.

Ujja minden mozdulata uj zsákmányt talál, puha fehér bóbitával van tele a tál.

Emitt Örzse hajladozik, ott meg Annika.

Túlsó sorról odakiált Ékes Pannika:

„Jertek, lányok, versenyez- Ki az ügyesebb." (zünk! „Áll a verseny" mondja a legsebesebb. (Örzse.

S mire nap hunyorogva hegy mögé szaladt, kinn a táblán egy árva kis pille sem maradt.

Hát ezek meg milyen farsangot játszanak?

Köztük nem a csacsi a legnagyobb szamár ám!“

A Molnár hallja és meghökken balgaságán;

Talpra állítja és nógatja a Csikót.

De annak kedvesebb volt az iménti mód,

S most bőg keservesen. A Molnár mit se bánja; Ráülteti Fiát, ő meg ballag utána.

Három kereskedő jön, s rákiált kemény Hangon a fiúra hármuk közül a vén:

„Hohó, mihaszna, szállj le csak, kétszer se mondom! Hagynád, hogy az öreg mint egy lakáj loholjon? Neki jár a nyereg, te pedig járj gyalog.“

Szól a Molnár: „Legyen kedvükre a dolog, Uraim." A Fiú lelép, s fölszáll az Apja.

Most három lány jön. Az egyik: „Van szive, hagyja Szól — sántikálni ezt a szegény gyereket,

Mig ő ott fönt, akár egy püspök, feszeleg,

S úgy kakaskodik a csacsin, hogy majd kicsattan.“ „Higyjétek meg, az én koromban jó, ha kappan Mond a Molnár — eredj dolgodra csak, hugám.“ Egy sort nyelvelnek, és sok igy s amúgy után Szót ért a Vén s Fiát is a nyeregbe kapja.

Vagy húsz lépés után egy harmadik csapatba Botlanak, s valaki szól: „Kergék ezek itt,

Döglődik a csacsi és még agyonverik.

Hogyan? ekkora súlyt raknak szegény szamárra, Fáradt öreg cseléd, és egyikük se szánja?

Vásárra viszik a bőrét, lefogadom."

Szól a Molnár: „Bolond, szavamra mondhatom,

Ki kedvét töltené mind a kerek világnak;

Tegyünk próbát megint, valamire talán csak Kilyukadunk utóbb.“ S mind a kettő leszáll.

Előttük peckesen poroszkál a Szamár.

Megint jön valaki s igy szól: „Ej, mi dolog már, Hogy pihen a szamár és küszködik a molnár? Fáradni a barom vagy az ur dolga itt?

Azt ajánlom nekik, tömjék ki a csacsit.

Nyüvik cipőjüket s kímélik a patákat;

Nem úgy, mint Jancsi: az szamaragolva vágtat Julcsájához, ahogy a nóta hirdeti.

No, szép három füles!“ S a Molnár szól neki: „Szamár vagyok, igen, bevallom, egyetértek;

De eztán, bánom én, szidnak-e vagy dicsérnek, Mondjanak ezt, amazt, vagy semmit: a magam Feje szerint teszek.“ Úgy tett, és okosan.

Ön is, élhet Királyt, Ámort, Marsot kötetve,

Vidéken bújhat el, vagy lóthat-futhat egyre,

Nőt, munkát, hivatalt, apátságot vehet:

Szó nélkül nem marad, arról biztos lehet.“

. *;.}•'*Л !,' • ‘V’V r: ' -- у- О’ rí" :

Rónay György fordítása.

m