Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
hogy miniszter leszek, azt hitte volna, meghibbantam. S lám, ma mégis én vagyok a honvédelmi miniszter! — Csak volt, Bata elvtárs. — Mondtam neki csendesen, mire úgy kidüllesztette rám a szemét, mintha kisértetet látna. — Mi... micsoda ? — Megismételtem, jaj, de szivesen megismételtem, mert abban a pillanatban tudtam, hogy felőlünk elmúlt a veszély. Akkor, amikor egyik miniszternek tudomására sem hozzák, hogy más lett a miniszter, olyan fejetlenség kell, uralkodjék, amikor a magunkfajta kis pont igazán nem sokat számit. Azért igyekeztem kárörvendő hangomat szerénység mögé bujtatni:-— Az elébb hallottam a kihallgatáson, hogy Janza elvtárs lett az uj honvédelmi miniszter. — Embert még nem láttam úgy meglepődni, mint azt. Szó nélkül megfordult, és elrohant, mint akit kergetnek ... Sanyi már ült ágya szélén, úgy hallgatta édesapja minden szavát. Vállát sem érezte most, maga előtt látta a kirúgott kommunista miniszter meglepődött arcát, s olyan szivbőljövőt kacagott, mint régen... de régen, gondtalan diákkorában. — Aztán — sürgette ő is apját, — aztán hogy volt tovább? Réti Sándor elgondolkozva folytatta: —- Hogy melyik órában fordult meg a helyzet, tulajdonképpen most sem tudom, Nagy Imre személyes, bátor kiállása, vagy moszkvai rendelet intette őket enyhébb politikára, tény, hogy ma reggel mindnyájunkat felvezettek a pincéből, sajnálatos félreértésnek degradálva, hogy csaknem golyót röpítettek a fejünkbe, és tájékoztattak a megváltozott helyzetről; az ablakból magunk is láthattuk, hogy a minisztérium előtt álló rengeteg szovjet motoros lázasan készül, s egymás után hagyják el helyüket. Az épületben is felvarrta már a tisztek legtöbbje a vörös csillag helyébé a nemzetiszin szalagot és a szovjet vállap helyett a régi magyar katonai rangjelzést használták... Határtalan volt az örömünk. Társaim hazamentek, engem felkértek, legyek összekötő a vezérkar, meg a Corvin-közi felkelők között, mert azok esztelenül harcolnak még mindig. Szabó altábornagy, egy nevetséges, foghijjas kis sovány figura, toporzékolva Ígérte, hogy repülőgéppel és tankkal “téríti észre azt a bandát”, ha nem teszik le a fegyvert... — Magam is kint voltam a corvinistáknál, mert meggyőződtem róla, hogy nincs értelme a további vérontásnak. A nép akarata erősebb a fegyvereknél, s csak feleslegesen ingerük a kommunista fenevadat... A IX. kerületi lakosság rettegve várta a fejleményeket. Tudjátok, mivel fogadtak a corvinista fiuk? Hogy áruló vagyok, s nem teszik le a fegyvert, mig az utolsó ruszki is ki nem takarodik az országból. Ezért szóltam aztán a rádióban is, de azok hajthatatlanok ... Mindenesetre annyit sikerült odabent elérnem, hogy az a tábornagyi egyenruhába bujtatott majom nem bombáztatta le az egész kerületet. De most már... ő is repül, nemsokára. Amint orosz barátaink elhagyják a határt, befellegzett ezeknek a kiskirályoknak. Nagy Imre érti a dolgát! Sanyi előbb sápadt arca most lázasan tüzelt, szeme csillogott. A maga “kicsi” hősiessége olyan gyerekesnek tűnt most ahhoz képest, amit édesapja tett — mindnyájukért! Az ő édesapja!... Későre járt, lefekvésre készülődtek. Réti Sándor meghallgatta még a rádióban a vidék hangját. Elégedetten hallotta a Szabad Győr legújabb híreit: “ ... az ÄVH lényegében megszűnt. Most már saját magukat szerelik le, VETKŐZNEK, ELBÚJNAK! A városba érkezett olasz újságírók beszámolnak olyan esetről, mikor szovjet tankok a felkelők oldalára álltak. Szombat délelőtt a Lánchíd budai oldaláról a következőket látták: A hid pesti oldalán szovjet páncélosok álltak Buda felé fordulva. A budai hídfőn ugyanúgy szovjet páncélosok tartózkodtak. Budáról, az alagút felől felkelő tömegek vonultak, a szovjet katonák integettek nekik, hogy jöjjenek közelebb. Az újságírók félelemmel várták, hogy esetleg beléjük lőnek. Azonban nem ez történt. A szovjet katonák kezet fogtak a felkelőkkel, felsegítették őket a szovjet tankokra. Budapest határában megállították az olasz újságírókat, igazoltatták őket. Mikor megtudták, hogy olaszok, Garibaldit éltetve, szerencsekivánatokkal indították őket ismét útjukra.” Réti Sándor olyan felszabadult sóhajjal dőlt az ágyba, mint aki esztendők terhét tette le egy perc alatt. Arca kisimult, megfiatalodott. —- Csakhogy ezt is megértük, Édes, Hiszen ... azokban is van jó érzés. Az orosz anya sem tanítja fiát arra, hogy ártatlanoka4: gyilkoljon, védtelen otthonokra törjön... Hány félrevezetett orosz katona tenné még le a fegyvert, ha tudná, milyen aljas törekvés eszközéül használják fel... Röpcédulákat kéne nyomni orosz nyelven,hogy tegyék le a fegyvert, menjenek haza. — Dehát igy is mennek — mondta Édes, leoltva a villanyt. — Azt mondják, a Soroksári utón, meg a Hungária kőrúton órákhosszat dübörögtek ma is kifelé a szovjet tankok, s az ut két oldalán a magyarok lengették búcsúzóul a zsebkendőiket. — Gondolom, nem volt nehéz búcsú! — jegyezte meg Réti Sándor nevetősen és egészséges, mély álomba merült, talán még álmában is hallva a kifelé vonuló tankok dübörgését, mely a Szabadság valóságos, diadalmas hangját jelentette. Folytatjuk 56
