Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
— Majd megérted később, most siessünk, nehogy itt érjenek bennünket. Reggeledik . . . Kint azalatt a szabadítok a külső ajtót is felnyitották, és három puskás férfi szaladt be a szűk folyosóra. — Megvagytok, srácok? — kérdezte az első rekedt, izgatott hangon. — Gyerünk.. . siessetek! Nem kellett kétszer mondani a fiuknak. Szinte futólépésben mentek a puskások között, egy hang, kérdezés nélkül. Megdideregtek a hideg reggeli levegőben. Hamar a tanácsházára értek az apró házak között. A falu mintha kihalt lett volna, egyetlen lélekkel sem találkoztak. Annál meglepőbb volt, hogy bent, az épületben, amikor szemük megszokta a vastag dohányfüstöt, ott látták szorongani csaknem az egész falu férfinépét. Fiatalok, öregek izgatottan beszélgető csoportokká alakultak. Sokan, köztük katonaruhások is, fegyvert szorongatva topogtak az ajtó közelében, mintha várnának valami gyors parancsra. A fiukat kisérő egyik fiatal férfi, nyurga, vöröshaju, szeplős ember, az ablakok közt álló Íróasztalhoz furakodott, s az ott ülő idős, harcsabajszos embernél jelentkezett. — Meghoztuk a fiukat.- Rendben. — Bólintott az öreg, parancsoláshoz szokott nyugalommal. — Adjatok reggelit nekik is. Átfáztak abban a hidegben. Az egyik fegyveres, élénkarcu, mozgékony fiatal legény, fontoskodva magyarázta a fiuknak, körülmutatva: — Látjátok, itt mindenki el van szánva a harcra. Tót Feri bácsi — bökött állával az Íróasztal felé, — az agyonlőtt tanácselnök testvérbátyja, ő a vezetőnk. — Közietek nincsenek kommunisták? - csodálkozott Gazsi. — Volt kettő — felelte amaz, s nagyokat szitt olcsó, büdös cigarettájából. — A tejközpont vezetője, akiről csak akkor tudtuk meg, hogy az, mikor a forradalom kitörésekor könyörögni kezdett, hogy ne bántsuk, ő csak a fizetéséért, meg a családjáért lett kommunista. El is tűnt, huszonötödikén. Úgy látszik, mégis csak volt valami a füle mögött. . . A többi párttagot úgy ismerjük, mint a tenyerünket, azoknak a tagsági könyvön kívül nem sok közük volt az egész piszoksághoz. Az agronómusnak, Csüllög Vendel — hogy törné ki a nyavalya! Ma hajnalban tűnt el, mikor a gyilkosság hire felverte az egész községet. Nem is tudtuk róla ... Úgy látszik, része volt benne, s félti a bőrét a gazember. Sanyi közbekottyantott: — Nem egy alacsony, bőrkabátos, kövér ember ? — De az. Honnan tudjátok?- Ő volt az egyik, aki megállította az autónkat. A hosszú lehetett Rózsa elvtárs ...- Na, hiszen ráakadunk mi Pesten, ne féljetek, és majd magemlagetik a magyarok Istenit ! Pesten? Jöttök Budapestre? A beszédes fiú szeme felvillant. Vállára akasztotta puskáját, s harc;asan magához szorította. — De megyünk ám, méghozzá nemsokára. Ti is jöttök velünk. Mi az újpestiekhez csatlakozunk. úgy hírlik, nagy harcok folynak ott, és az egész katonaság, munkásság harcol a ruszkik, meg az ávósok ellen. Parancs! — kiáltott egy beesettmellü, borostás idősebb férfi felé, aki a fegyveresek parancsnoka lehetett. Egy kékkötényes öreg énni gőzölgő kávét hozott a fiuknak. Közben be nem állt a szája, halk hangon motyogta: — Édes fiaim, ó édes, jó fiaim. . . igyatok leikecskéim, melegedjetek . . . Kint már reggel lett egészen, s megeredt a nyúlós, vigasztalan őszi eső. Ázott tollú kacsák totyogtak az utmenti árok felé, s gyerekek sikongtak végigfutva a sáros utón. Nem volt tanítás, munka sem. Egyetlen nagy, figyelő, várakozó arc lett az egész ország, elszánva, hogy a sztrájkot addig folytatják, mig az orosz tankok el nem hagyják az országot. Az ablakba kitett rádió ellenőrizhetetlen híreit sugározta, de sengi nem figyelt rá, senki nem hitte egyetlen szavát sem. A kommunisták kezén volt a leadó. Csak köptek egyet, ha hallották, de azért nem zárták 1c. Ki tudja? . . . Egyszer csak Peti megböki a többieket: — Hallgassátok csak! “A moszkvatéri gócnál - csicseregte egy kedves női hang — a honvédség parlamenterjei tegnap este többszöri előzetes tárgyalás után fegyverszünetet kötöttek a felkelőkkel. A fegyverletételre vonatkozóan ha reggel hét éráig gondolkodási időt kértk . ..” Sanyi a faliórára pillantott. Kilnc óra volt már, gyorsan repült az idő. Nem igaz. — mondta maga elé. — Szabó bácsi nem tárgyal kommunista parlamenterekkel, s nem kér gondolkodási időt. ö tudja, mit csinálnak. Hazugság az egész!- Hát persze. — Vontak vállat a többiek is. Marci már a fegyvtresek parancsnokával alkudozott, hogy ő is kapjon fegyvert, mert neki sajst géppisztolya van a szénatéri felkelőknél.- Nino. — Mozgatta feléje mutatóujját a görnyedthátu, komoly parancsnok — a tanító lehetett — és drótkeretes szemüvegje mögül fürkésdve nézte az izgatott arcú gyereneh — Nincs elég puskánk. Különben is — intett a rádió felé — hallhattad: a tietek megadták magukat. — Szó sincs róla! Hazugság az egész! .. . — Kiabáltak a fiuk, de senki nem hallgatott most rájuk. Nagy berregéssel a kapu elé állt a gőzmalom kis teherkocsija, s mindenki egyszerre akart felkapaszkodni a hátuljába. Alig tudta a parancsnok leveszekedni az emberek többségét. — Észen legyünk, emberek! Csak a fegyveresek induljanak. Újpestre! A fiukat te51
