Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
„Papa is mondta, remek teljesítmény volt“, fűzte hozzá. „Úgy szeretném tudni, mit mondtál Biondanak!" Szédültem. Éreztem, ha most nem sikerül elszabadulnom, elvesztem örökre. De sikerült. „Ilyesmit nem lehet mondani“, feleltem hevesen, „nagyon csúnya szavak." „Kérem, kérem, Signore......“ könyörgötr. Mikor meghallottam a signore szót, és még hozzá ezen a hangon, megrémültem. „Gyi, te! Gyi, te!“ kiáltottam. A nélkül hogy még egyszer ránéztem volna, elindítottam lovaimat. De már néhány méter után vissza kellett fordulnom...... Ott állt még mindig a kapuban. Integetett. S én, a született fuvaros, már akkor sem hagytam elszéditeni magam, hátat forditottam neki. De hogy értésére adjam, kicsoda is vagyok tulajdonképpen, megszólaltattam ostoromat. Úgy szólt, hogy ég és föld megindulhatott tőle! ★ San Severinoban apám már várt rám. Felkötött karjával ott állt a kocsiszín előtt. Szó nélkül szállt fel a szekérre. Mikor kint jártunk, felkapaszkodtam én is. Megmutattam neki az elismervényt és a számlát. Csak annyit kérdett: „Biondaval nem volt bosszúságod?" „Egy pillanatra csupán. Egy városi ur autójával az árokba került és Bionda nem akarta kihúzni.“ „És aztán?" „Aztán a fülébe ordítottam azokat a szavakat......“ morogtam, a nélkül, hogy rátekintettem volna. „De mielőtt kimondtam volna, megmagyaráztam nekik a dolgot. Az anya befogta lánya fülét, nem hallott semmit." Kihúztam zsebemből a két ezüstöt és átnyújtottam neki. „Az autóstól kaptam." „Tartsd meg, a tiéd!“ Eszembe jutott a skatulya is. Kibontottam. Tömve volt finomságokkal: csokoládé, cukor, szárított gyümölcs, puha kenyér vastagon megkenve. Apám megkérdezte, honnan szedtem. „Az a lányka adta. A villanegyedben laknak. Ma reggel várt rám. Mindenkép tudni akarta Bionda varázsigéit." „És te?“ „Nem mondtam semmit." „Jól van. Ilyen szavak csak lovaknak szólnak." „De te," jegyeztem meg bután, „te néha anyának is mondod!" Nem mozdult, gondolkodott egy kicsit, aztán kibökte: „Hát igen, de csak akkor, ha feldühit és máskép nem tér észhez." Megint elgondolkodott, s aztán élete leghosszabb beszédét hallottam: „Néha az aszszonyok, a legderekabbak is, oktalanok, mint a lovak. Akkor úgy kell kezelni őket, mint Biondát!" Ezzel a problémát kimerítette, s nem szólt többet egy szót sem. Láza lehetett, mert nyugtalanul vackolódott a szekér aljára kiszórt szalmán. Mikor a faluba értünk, leugrottam. Ahogy áthaladtunk a téren, úgy elmerültem kusza gondolataimban, hogy még apámat is elfelejtettem, csak pattintottam ostoromat. Nem akarok kérkedni, de a „Szicíliai Vecsernye" sem szól szebben. Rengeteg ember volt a téren, mindenki megfordult. „Láttad a tökmagot?" üvöltött Gigiotto, apám után a legjobb fuvaros. „Láttam , válaszolt apám, amint éppen feltápászkodott fektéből, és állva, fogai közt a Mezzo-Toscanoval, kalapja szokásától eltérően mélyen a fejébe nyomva, vizsgált engem. ★ Tetszett nekem ez a történet. Az előadó, huszonkét teherkocsi tulajdonosa, elegáns szalonjában kényelmesen nekidölt a karosszék támlájának. Szórakozottan játszott jól szabott öltönyének gombjával. Kértem, folytassa; de ő csak fejét rázta. „Hosszú, bonyodalmas történet...... Talán máskor......“ Megkérdeztem tőle, hallott-e későbben a helyes kislánykáról. A kandalló fölött függő órára pillantott. „Pontosan hét perc múlva hallani fogok róla. Elrendelte, hogy minden délután, pontban öt órakor egy átkozott paradicsomlevet igyák. Majd felfordul tőle a gyomrom. Néha elvesztem türelmemet, s akkor hallhatja azokat a szavakat, melyek egykor tüzbe hozták Biondát." Mélyet sóhajtott. „Nem szabadulok az emlékektől soha......" morogta. ÚSZÁS, A LEGEGÉSZSÉGESEBB SPORT. Yesudian yoga-iskolája közismert Svájcban. Azok, akik olvasták könyvét, „Sport és yoga", tudják, a helyes úszás szükségszerűen teljesiti a yoga követelményeit. Mivel az úszás nem mesterkélt, hanem természetes testmozgás — az említett könyvből idézzük — „még ma is az egyetlen sport a 33
