Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
— Majd pont magától fogják megkérdezni — szólalt meg valaki erre gúnyosan. Erre a közelállók nevetni kezdtek. — Majd az ántánt kinevezi magát titkos tanácsosnak — tóditotta valaki. — A maguk ujságjái követelték olyan nagyon a békét — szólalt meg most egy gúnyos hang — hát most itt a béke, süsse meg! Erre megint röhögtek. Csufolodó megjegyzések hangzottak el, viccelődések folytak; a hátullevők folyton érdeklődtek s az elüllevők tóditva adták hátra a szellemeskedést. Pista meg csak állt, állt a kirakatüveg előtt, s porigsujtottan, kétségbeesetten, és nézte, folydogáló könnyekkel, kínlódó szorongással, hipnotizáltan nézte azt a rémséges, azt a hihetetlenül ijesztő térképet ott a Slovensky Vychod első oldalán...... ...Párisban számlálatlanul osztogatták az ezeréves ország négyzetkilométerjeit idegen fiskálisok, Prágában, Turócszentmártonban, Bukarestben, Belgrádban lázasan szerveztek uj hadseregeket...... a budapest utcákon pedig gyülevész karavánok rohantak ismeretlen célok felé s a sajtó a forradalom által kivívott békéért lelkendezett, Egerben egy kivilágitott kirakat előtt nevetgélt, ékelődött, vihogott a tömeg...... S amint lüktető homlokát a hideg kirakatüvegre szorítva siratta összeomlott • álmai Magyarországát, az a sovány ;tízennégy*r éves kisfiú volt ebben a hűtlen országban a hűség, ebben a könnyelműen nevetgélő tömegben a félelem és a szenvedés s az ő szólni nem tudó tehetetlen némasága volt ebben a vásári zsivajban a sir felé hurcolt Magyarország felszakadni nem tudó halálorditása...... 1918. október 31. Forradalom! Harmadnapra kitűzték a gimnáziumra a fekete lobogót. A Primusz-udvar kapuján gyászjelentés függött. Novák Lajos IV. oszt. tanuló tüdőgyulladásban meghalt. Pistára lesújtó hatást gyakorolt a hir. Majd meghasadt a szive, úgy sajnálta a kis Novákot. És most már végképp nem tudta, mi legyen a lopott revolverrel, amely egyre nagyobb sulival nehezedett a lelkiismeretére. November ötödikén volt a temetés. Csúnya borongós idő volt. Reggel óta szitált az eső és ebben a komisz időben dideregve kisérte ki utolsó útjára Novák Lajcsit az egri gimnázium ötszáz diákja. Komoran kígyózott a hosszú menet az Arany János utcán, majd a trinitáriusok temploma mellett bekanyarodva a Király utcán végig a Hatvani-temetőbe. A halottas kocsi két oldalán a negyedik osztály ment és Pista az egész utón a kis Novák édesanyját nézte szorongó fájdalommal. A fiú egészen össze volt törve. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ő is részes a kis Novák halálában, s mikor az ötvenedik zsoltár egy-egy verzikulusa közötti szünetben odahallatszott hozzá a sírás, görcsösen összeszorult az ő torka is. A simái az igazgató ur mondott gyászbeszédet, a szertartás végén az iskolai énekkar énekelte el a “Mért oly borús’’ kezdetű gyászdalt, utána oszlani kezdett a tömeg. Pista sem tudott elmenni. Ott ácsorgott a sir körül, mig a behantolás tartott. Valahogyan úgy érezte, hogy ő nem térhet szó nélkül napirendre a kis Novák halála fölött. Mikor látta, hogy a gyászolók hazafelé kérf-olí>n olfm tarozással, odament Nováknéhoz. — Néni kérem, én...... — tovább nem tudta mondani, mert a torkát megint összeszoritotta a feltörő sirás. Novákné meghatottan nézett a fiú gyötrődő arcába. Magához ölelte a sírással birkózó gyereket. — Nagyon jól esik nekem, hogy ennyire sajnálja a kis barátját, Tardy Pista — mondta neki anyásán — de azért nem szabad sírni. És ő is sirvafakadt. Pista úgy rohant el onnan, mint akit kergetnek...... Másnap egy cselédlány egy kis csomagot adott át neki az iskolában. Egy gyönyörű diszkötésü könyv volt benne, a Huckleberry Finn kalandjai, s az első lapján gyöngybetüs írás: “Tardy Pistának, kisfiam hü barátjának emlékű; a Lajcsi anyukája". Pista most már végkép szerencsétlennek érezte magát. Nem elég a pisztoly — gondolta sóhajtva — most már itt ez a könyv is...... Akkoriban már nagyon sokan hiányoztak az iskolából. Járvány volt. Egy uj betegség terjedt el Magyarországon: a spanyol. Egy hét múlva bizonytalan időre becsukták az iskolát. Pista hazautazott Zsércre. VTL (Töredékek a Palóc naplójából.) Zsérc, november 18. Már egy hete itthon vagyok. Itthon nincs forradalom, csak mindig rekvirálnak. A rekvirálók elől mindenki eldug mindent. 109
