Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
bői éppen most és éppen itt megint, az szinte megmagyarázhatatlan volt. Ámbár Szeredayrol leitehető volt, hogy az egészet előre kitervelte. bivaly ment oda hozzá. — Hagyd azt a hüllőt, Palóckám, — mondta csillapítóan, miközben gyilkos tekintettel méregette Szeredayt — egyél nyugodtan. Azért sem megyünk haza. Folytatták az evést, de a hangulat nagyon nyomott volt. Evés után nekiláttak a bontásnak. Bivaly kettő helyett dolgozott, mégis abba kellett hagyni egy órai sikertelen munka után az egészet. Az omlás eltakarítása nem gyerekek szamára való feladat volt. De meg szerszámjuk is kevés volt hozzá. Szereday, aki ülve nézte végig az eredménytelen kísérletet, gúnyosan vigyorgott, mikor a munkát izzadtan abbahagyták. Valahogyan az ő egyéni győzelmének érezte Tardyék kudarcát. Tardy rosszkedvűen szedelőzködött öszsze és hangtalanul indult meg visszafelé. A többiek éppoly csendesen követték. A lelke mélyén mindegyik, meg Geleji is haragot érzett Szereday iránt. Valahogyan úgy éreztek hogy a sikertelenségnek Szereday az oka. Mikor a beomlott oldalhelyiséghez értek, Tardy megállt. — Ezt megnézzük most alaposan, — szólt hátra mogorván. Négyszögletes terem volt, a nyugati fala le volt omolva. Tardy a zseblámpával mászni kezdett az omláson felfelé. Amint felért, izgatottan visszakiáltott. — Lyuk! Itt valami sötét lyuk van. Néhányan gyorsan mászni kezdtek utána. A lyuk, amely feketén tátongott odafent nem sokkal a boltozat alatt, akkora lehetett, hogy egy ember belebujhatott. Tardy, lámpáját maga előtt tartva, bedugta a fejét a lyukon. Félperc múlva izgatottan húzódott vissza. — Itt egy akna van fiuk, amely lefelé vezet. Pár pillanatig határozatlanul nézett körül. A fiuk nagyobb része lentről bámult felfelé. Szereday egykedvűen állt hátul, az arcán még mindig ott ült a lekicsinylő mosoly. És Tardynak most eszébe jutott valami, ami némileg hasonlított az elégtételvevéshez. — Spicli — kiáltott le — hozd fel a kötelet. Lemegyek az aknába. Spitz még nyelni is elfelejtett a nagy igyekezetben, amint oldotta kifelé a felgyürüzött pányvát. Mikor végre sikerült, sietve felmászott és a végét felnyujtotta Tardynak. Ez hurkot kötött rá, majd pillanatnyi habozás után bedugta csákányát a hurokba, jól megszorította és beengedte a lyukba. Azzal ledobta hátizsákját, s lábait bedugva, háttal mászni kezdett befelé a lyukba. Lábával óvatosan megkereste a kötélen lógó csákányt, alkalmas módon a lábai közé akasztotta s mikor derékig már benn lógott a lyukban, megszólalt. — Most húzzatok egy kissé vissza a kötelet. Mikor érezte, hogy biztosan ül a csákány nyelén, visszakérte az előzőleg valamelyiknek átadott zseblámpát és intett. — Lehet ereszteni. A kötelet fogták vagy nyolcán. Most aztán engedni kezdték és Tardy feje egyszerre eltűnt a lyukból. Lassú vigyázattal engedték a kötelet. Négy — öt — hat — hét méter. A kötél aggasztóan fogyott, mikor mintegy nyolc méternyi mélységben megszűnt a feszülése. Ezzel egyidejűleg hangzott is Tardy hangja. — Elég. Várjatok, körülnézek egy kicsit. A fiuk feszült csendben vártak. Most, hogy Tardy eltűnt, Szereday is felmászott az omlás tetejére. Odafent, féltesttel a lyukban, Bivaly kémlelt lefelé, miközben rajta hasalt a kötél végén. Szereday megrántotta a kabátját. — Hadd látom, mi van ott — szólt neki, mikor az kihúzva a fejét a lyukból, visszafordult a rángatásra. Bivaly nagyon csúnyán nézett rá, majd kelletlenül helyet adott neki. — Aztán vigyázz a kötélre, be ne csuszszon — vetette oda mogorván. Szereday bedugta a fejét a lyukba, majd pár másodperc múlva ijedten rántotta viszsza. — A kötél — dadogta — beesett...... — véletlenül...... Bivaly kővé meredten nézett rá egy pillanatig, majd eltorzult arccal lépett közelebb. Ebben a pillanatban sietős léptek zaja hallatszott az aknából s rögtön utána Tardy rémült hangja: — Baj van! A kötelet...... — majd egyszerre kétségbeesetten: •— Istenem, hol a kötél? A fiuknak minden hajuk szála az égnek meredt odafenn. Megkövültén figyeltek á lyukból felhallatszó hangokra. Lentről ekkor valami dühös sziszegés hallatszott, majd gyors egymásutánban két lövés hangja robajlott végig a földalatti üregeken, aztán egy vérfagyasztó elnyújtott üvöltés és utána dermedt, kövült csönd...... ......De ekkor már a fiuk egymást tiporva, lökdösve, taszigálva, őrült félelemmel rohantak az alagutban kifelé. Nem törődtek a vízzel, azonmód cipőstül gázoltak keresztül rajta. A szűk kijárati lyuknál egymást 103
