Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

Tapasztalás a bölcseség anyja. Egyenlő észbeli erővel s tudománnyal, kettő közt az a bölcsebb, ki több tapasztalásu.

Széchenyi István gróf.

Csupán a gyávaság Fogadja el harc nélkül a csapást,

Mit elkerülni még hatalma van.

Madách Imre.

Közdolgokban szoros igazságot szólani és tenni, bár ezren tegyék is kedvtelenül, el nem engedhető kötelesség.

Kölcsey Ferenc.

Apám pipával.

Apám szájában folyton pipa van.

Akár dolgozik, akár fekszik.

Szívja csibukját Ég olthatatlan.

S járja át testét, vagy tartja lázban, hálóba vonva a dohány ize,

a nikotin varázsa.

Apám szájából folyton pipa lóg.

És szárának helye

van:

lyuk,

alsó és felső fogai között:

egy szép, kikopott Ó, mint mókusrágás з mogyorón.

Apámnak ki nem hull szájából a pipa.

Eteti őt mérgivel, mérge ellen.

Gondjait,

— folyton fabrikál — vele oldja fel.

Sári Gál Imre.

szögünkből nézve megítéljük és ezt az ítéletet meggondolás nélkül ki is nyilatkozzuk, mintha véleményünk fellebbezhetetlen volna?

Gondoljuk csak meg, hogy majdnem lehetetlen még a legközelebb álló embert is tökéletesen ismerni, szivének, érzéseinek minden rezdülését, reakcióját tudni és megérteni. Nem történt-e még meg velünk, hogy egy szeretett ember szavai és cselekedetei megleptek bennünket, nem voltunk ilyesmire felkészülve, sőt ezt tőle soha nem vártuk volna. És mégis ítélkezni merészkedünk arról, hogy egy futólagos ismerős kicsoda, és mik a cselekedeteinek indító okai. Merész ítéletünk előtt tekintetbe vettünk-e minden szempontot, ami befolyásolhatta vagy okozhatta a másik cselekvését? Nem, ez lehetetlen, mert minden emberi cselekedet, minden személyes kibontakozás sok apró, különálló, rejtett meggondolás, feszültség, idegállapot, hangulat, kényszerűség végeredménye, — sok kapott jóság és gonoszság befolyása, régről visszamaradt benyomások, amit még az illető maga sem tud önmagában tisztán kiértékelni, de egy kívülálló ezeket soha nem is ismerheti.

Gondoljuk csak meg, hogy ítéletünkkel hová jutunk és mit okozhatunk. Az Ítélkező nem lehet elfogulatlan, hiszen állást foglal, — és egyébként is általában mindig csak az egyik oldalát ismeri az esetnek, jogos felháborodásunkban szidjuk a gonosz férjet, akire felesége panaszkodik és ezzel erősítjük őt konokságában. Vagy szidjuk az ostoba asszonyt, aki a nehézségek elől megfutamodik és szegény küzködő férjét magára hagyja. De tudjuk-e biztosan, hogy egyedül ö a hibás? Nem lehet-e a másik félnek is hibája, ami ezeket a reakciókat kiváltotta? Általában a rossz viszonyért nem kizárólag az egyik partner felelős. Talán egy alkalmas, megfelelő szó felrázta volna az asszonyt, helyes belátásra hozta volna a férfit, és ezzel a másik reakcióját el lehetett volna kerülni. Ezzel szemben elhamarkodott ítéletünk folytán talán tönkremegy egy házasság teljesen, és nem segítettünk hanem ártottunk.

Kétségtelenül hihetetlen nehéz, talán lehetetlen is teljesen objektiven ítélkezni. Minden ítélet, még a bíróság előtti is, függ az ítélkező hangulatától és hogylététől, az elítélendővel szemben érzett szimpátiától vagy antipátiától, kettőjük nézeteinek egyezésétől vagy ellentétességétől. Egy szigorúan keresztény világnézettel bíró egy szabadgondolkozót, vagy egy szélsőjobboldali egy szélsőbaloldalit már eleve máskép Ítél meg, mint egy embert, aki ugyanazokat az irányelveket vallja. Még a nagyon becsületes törekvés sem tudja a tudatalatti behatást kiküszöbölni.

Mindezeket egyszer komolyan mérlegelnünk kell, hogy a jövőben ez visszatartson bennünket az elhamarkodott és meggondolatlan ítélkezéstől. Ha már mindenképpen azt hiszszük, hogy beszélnünk kell mások ténykedéséről, legalább igyekezzünk a dolgok pozitív és negativ oldalát egyaránt megvilágítani és saját ítéletünket csakis mint teljesen egyéni véleményt hangoztatni, nem pedig mint egyedül lehetséges teóriát.

A magam részéről egy ember egyéniségének és érettségének mértékét abból tudom lemérni, hogy milyen fokú tárgyilagossággal tud az illető egy másik embertársáról beszélni. Az ifjúság türelmetlen és leginkább a saját felfogásának szemüvegén keresztül ítél meg embereket és dolgokat. Csak a növekvő élettapasztalattal kristályosodik ki bennünk az a képesség, hogy a másikat, mint külön egyéniséget tiszteletben tartsuk és igyekezzünk valódi megértéssel lenni még nehezen érthető történésekkel szemben is.

96