Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

melyikben van az övé, nagy bizonytalanságban volt, amikor valaki rájuk kiáltott.

— Nacsak jóhogy itt találom legalább segítenek hozni ezt a két cekkert, már majd leszakad a karom olyan nehéz, de ilyenkor lehet vásárolni a lőrinci hetipiacon, osztán bizony a téglagyáriul gyüvök, addig ehozott egy kocsi.

Özvegy Szabó Bálintné lihegett, fújt előttük és törölgette halántékára tapadt gyér ősz haját.

— Na mit mamlaszkodnak, fogják meg a két cekkert, aztán vigyék.

Két oldalt, a két legény közben az aszszony elindultak a széles, agyagporos utón a csárda felé. Az asszony szóval tartotta őket.

— Olyan szép paprikát vettem, meg paradicsomot, jó lecsót főzök, kolbásszal, szalonnyával, szaftos is lesz, meg erős is, gyüjjenek maguk is, mert hát ez lesz az ebéd a Mariska eljegyzésén......

A két legény egyszerre állt meg.

— Na, mit bámulnak úgy rám, mintha nem tunnák, hogy a Kardos Rudi, a villamos kalajuz jegyezte el. Már régen járogat a csárdába, osztán láttam én már harmaccor, mikor gyütt, hogy nem igen az ital végett jár, mer a magamfajta vén csárdásné az ijesmit mingyár megláttya, hát aztán csak eccer kirukkolt, hogy a Beszkárt-nál milyen jó állásban van, kis spórolt pinze is van, meg egy telke Gyálligeten, osztán, ha majd megnősül oda szeretne építeni, mer hogy az ötvenes villamos megállóhoz nincs is messze, osztán szabadon utazhat a villamoson még a felesége is, annyit amennyit akar. Szóval nekem nem is vótt kifogásom ellene, kérdeztem Mariskát, ü se vótt ellene, igy hát mondok, a másik öt jányom is férjhő ment, hát akko a hatodik se kerüli e a sorsát.

A két legény csak támolvgott a cekkerekkel.

A csárda előtt a diófa hüsében bozontos nagy kutya aludt és derekát görbítve, ásitozva, lustán jött az asszonya elé.

Odabent az egy ivószobás, dohányfüstös, hűvös csárdában néhány téglagyári munkás itta a savanyu lajosmizsei két deciket, meg spriccereket.

Mariska fehér kötényben, árvalányszin hajával éppen kovászos uborkát halászott ki hosszú favillával a nagy üvegből.

Ami szemet szúrt a két legénynek, a pult melletti belső fogason ott lógott egy kalauz táska, meg a Beszkárt sapka.

Aztán jött is fel a kőlépcsőkön ingujjban a kalauz és kancsóban hozta fel a pincéből a lajosmizsei bort.

Jani meg Pesta egymásra néztek.

— Na komám mirgös, nem mirgös?

Szabóné arrább lökdöste a legényeket.

— Köszönöm a segítséget, aggyál csak

Mariska két spriccert, én meg sietek a konyhába, hogy meg legyen a lecsó, aztán e ne mennyének ám, mer úgy főzök, hogy bőven jut.....

Mariska bogár szeme ragyogott.

— Tessenek, üjjenek le.....

A kalauz ott sündörgött a pult körül és otthonosan mozgott, mint, aki már is a családban érzi magát.

A legények nem nyúltak a pohár után.

Mariska biztatta.

— Tessék fogyasztani •— és a kalauzra mosolygott.

Egyszerre fordultak ki a csárdából.

Az eperfáknál megálltak, hogy jól szemügyre vegyék mégegyszer a barna, máladozott festésű ajtókra pingált írást: Legyes csárda.

—• No ide se gyüvök többet.

— Én se.

Szótlanul ballagtak egymás mellett.

Aztán hirtelen megálltak.

— De ki gondutta vóna. hogy Mariska hazudott.

—- Nem hazudott a.

— Nem?

— Nem a. Hanem te hazuttá.

— Én e?

— Te, amiko aszontad, hogy ne mennyek mer úgyis tiged szeret.

— Szóvá én hazuttam?

A következő pillanatban már egymásnak ugrott a két legény, aztán derékon fogva, gyúrták taszigálták, tépték egymást, de keményen állt mindakettő a földön, nem bukott fel, még a gáncstól sem.

Izzadtak, mint a lovak és fújtak, mint bikák, de csak nem ment egyik sem semmire, pedig néha beleroppant a derekuk a rettenetes szorításba, kékült a nyakuk, karikák táncoltak a szemük előtt, de nem bírták.

Aztán lihegve, ernyedt a szorítás és szétmentek.

Zihálva, fújva nézték egymást készen az újabb összecsapásra.

Csak nem mozdultak.

A kanyarból vonat füttyszó hallattszott.

— Gyün az ötös, ezt még elérhettyük. estére tánc lesz a Kék Hattyúban gyüsz e Jani?

Egymásra nevettek aztán keresztül a királydinnyés homokon nekiiramlottak. hogy elérjék a kertekaljai vonatot.

B2