Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
másik oldalát, a rosszat, s a jót Nem tudtam többé senkit sem szeretni. Kihalt belőlem az akarat és a reménység. Minduntalan magam előtt láttam szerencsétlen anyámat a sétány földjén, apámat föléje hajolva amint borzalmasan veri. Apám még mindig él Soha többé nem láttam viszont. Pincér, egy sört!“ Hoztak neki egy korsót, egy hörpintésre itta ki. Mikor azonban pipáját akarta megint megtömni, keze úgy reszketett, hogy kiejtette és darabokra tört. Elkéseredett arcot vágott. „Ez bosszantó. Legalább egy hónap, mig az újat megszokom.“ S aztán megint felhangzott stereotyp kiáltása: Pincér, egy sört...... és egy uj pipát!“ Paul Géraldy: ZONGORA. Drágám, csináltam én Neked három hangból egy éneket. Hallgasd meg. Ülj le, kisgyerek, egy ujjal játszom ezt a dalt. Ha azt hiszed, hogy buta, majd mondd meg nekem. — Hát itne halld. Van egy csodaszép Kedvesem. „Miért oly féltákeny“-igy gagyog „Hiszen csakis önt szeretem és hü vagyok!“ „Hogy ne szeressem? Nem lehet. Mikor a társaság gyülöng, Maga a legértékesebb, a legkülömb. Magát imádom holtomig! Mégis örökké félt. Ugyan. — Nem szép, hogy igy csacsiskodik, Tisztelt uram." Hát ez igaz. A szive hü. Nem csélcsap és nyilván enyém. Őszinte is. És egyszerű...... De érzem én. hogy valahol egy férfi van, több nálam, egyszer ide jö, mig bus leszek, frissen-vigan s megérti Ő. És féltékeny vagyok és rettegek, s zug a fejem s a szivem maga van..... Nézd ezt a dalt írtam Neked, Kis Madaram! — ÉS A FÉRFI MEGKAPTA A PAPJÁT... Indián legenda a teremtésről. Twastri megteremtette az egész világot: az állatokat a vízben, a madarakat a levegőben és minden élőlényt a földön. A szép, ragyogó világba már belehelyezett egy embert is. De mikor aztán látta ezt a férfit az állatok és virágok között a szélben, azt gondolta, hogy kellene neki még egy aszszonyt is teremtenie, hogy ne legyen szegény olyan egyedül. Viszont már elhasznált minden „anyagot“ és nem tudta, hogy miből tudna egy jó asszonyt teremteni. Ezért aztán mély gondolatokba merült. Végül jó ötlete támadt. Elővette a hold kerekségeit, a folyondár hajlásait, az indák tapadását, a fü reszketősét, a nád hajlékonyságát és karcsúságát, a virágok illatát, a levelek könnyedségét, az őzek pillantását, a napsugár vidámságát, a felhők sírását, a szelek szeszélyét, a nyulak rémületét, a pávák hiúságát, a papagájmellek lágyságát, a gyémánt keménységét, a méz édességét, a tigris kegyetlenségét, a tűz lángját és a hó hidegét, a szajkó fecsegését, a galamb turbékolását, a daru kétszínűségét és a krakravaka hűségét; mindezt összeszedte, összekötözte és ebből megalkotta az asszonyt. Mikor Twastri befejezte müvét, megszemlélte, úgy találta, hogy jól sikerült és odaadta a magányos embernek. A férfi kedvtelve nézegette és hálásan fogadta, nagyon örült, hogy társat kapott, — egyelőre. De már egy hét múlva szaladva jött a férfi Twastrihoz és haragosan szólt: — Uram, az a lény, amit nekem játszótársnak adtál, elrontja az életemet. Teljesen megbolondit engem ez az asszony. Megszakítás nélkül beszél és folytonosan hajszol engem, nappal és éjjel, egy szemhunyoritásnyi időre sem hagy engem egyedül. Állandóan azt akarja, bogy én szórakoztassam, az egész időmet elfoglalja. Uram, visszahozom neked, én ezt nem bírom...... Twastri jót akart és most is csak a javát akarta a férfinak. Ezért aztán igy szólt: — Rendben van, visszaveszem. Egy hét elmúltával azonban, mikor a hold még nem mutatta az uj negyedét, a férfi újra ott volt Twastrinál. Alázatosan szólalt meg: — Uram, az életem nagyon magányos azóta, mióta visszaadtam neked jóságod ajándékát. így mint most, nem bírom tovább. Nem tudom elfelejteni, hogy milyen édesen táncolt és énekelt nekem, hogyan pillantott rám telve szerelemmel, hogyan játszott velem a napfényben és hogyan feküdt a karjaimban, mikor a hold ezüstsugara világított. Nevetése olyan volt, mint a fülemüle csattogása, olyan szép volt és olyan bársonyos az érintése és ha sirt is, és 80
