Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
lányom — hat éves — ezalatt óvatlanul három zászlót (egyforma) egy skót sapkát, két méter gyöngyöt, két kosárkát, egyikben undorító pofáju babybaba szedett össze a polcokról nagy boldogan. — Tedd vissza ezt a sok vacakot — mordulok rá — mire a feleségem szemrehányóan rámnéz és sértődötten kijelenti: ,,majd én kifizetem“. Fizet is, de otthagyja a pénztárcáját a pulton azzal a tiz dollárral, amit még a vásárlás előtt porolt ki belőlem, aztán rohan vissza az „eredeti“ indián sótartókhoz, mert mégis csak disznóság, hogy minekünk semmi rendes dologra nem telik...... Visszaszólni azonban már nincs időm, mert a másik sarokból a nagylányom kiabál felém: apu, apu — nézd milyen helyes gyűrűk...... Egymillió vékony rézkarika között turkál a lányom látható élvezettel, -mindegyikben egy-egy színes üvegdarab (valószínűleg ez is kézimunka) s azért hiv, hogy mondjam meg, nekem melyik tetszik, mert ö nem tud választani a piros, a kék, a sárga, a zöld, a türkiz, a topáz és a lila között...... — Melyik....? -kérdem összeszoritott foggal és vésztjóslóan, de bár ne tettem volna, mert igy négyet vett meg (ö sem tudott dönteni) úgyis csak huszonöt cent darabja s máris rohant a feleségem után a nyakláncokhoz...... (kettőt már vettem neki az elözó üzletben). Hát ez még egy magamfajta erős embernek is sok és gyorsan kirohanok az üzletből. Inkább vállalom a szidást és mert feleségem pénztárcája is a zsebemban van, vagyis félóra múlva kénytelenek lesznek minden gondosan kiválasztott darabot szépen visszatenni a helyére, -még kuncogok is r-ngnmban egy kicsit. Hamar elmegy azonban a kedvem, mert jönnek s bár szid .> helyett mindössze enyhe szemrehányást tesz, hogy — úgymond — mégis csak furcsa, hogy ezt a kis örömet is sajnálod tőlünk — ellenben arról kezdenek beszélgetni, hogy majd másnap (mihelyt beérkezünk) bemegyünk a szomszéd faluba, ott is van minden...... Az a bizonyos másnap épen ünnepnapra osett. tehát semmi értelmét nem láttam, hoqv vitatkozzam velük, -úgyis zárva lesz minden üzlet — és bevittem őket a faluba. Nyitva voltak.....! Megadtam magam a sorsnak és igy vetari mén két felfuiható labdát, négy nyakláncot, két karkötőt, egy indián fényképalbumot, dobozt az „ékszereknek“ (akkora mint egy cipős skatulya, de igy se fér bele minden) hetven levelezőlapot (otthon még van harminc tavalyról) három hamutartót, egy pipaszurkálót (ez állítólag véletlenül keveredett a többi közé) fésűt indián tokkal, háromszáz darab különleges hajcsatot, két gombaalaku sótartót, lila lábkörömlakkot (divatba akarják hozni) kék szempillafestéket, robbanó napolajat, két kínai sálat s ezekután félájultan a dühtől lerogytam az üzlet előtti egyik székre. Félóra múlva feleségem is kikeveredett az üzletből. — Gyerünk fagylaltozni — vetette oda könnyedén — mire felnéztem rá.... Ott állt előttem boldogságtól ragyogó képpel, derűsen és diadalmasan, hóna alatt egy budipumpával, egyik kezében egy krumplinyomó, másikban egy irdatlan nagy „eredeti“ indián papírkosár és egy körömkefe...... — Úristen......! — kaptam a fejemhez, mert éreztem, hogy minden hajam szála kezd az égnek meredni s hátha igy köny nyebben viselem el a gutaütést, de még neki állt feljebb...... — Na hát mégis csak hallatlan...... Nem szégyenled magad......? Igazán minden örömét elrontod az embernek, holott nagyon jól tudod, hogy mindent megtagadok magamtól...... Mindig csak azt veszem meg, amire szükség van, de te csak morogsz, morogsz minden semmiségért...... Különben is vedd tudomásul — emelte fel a hangját -hogy évek óta (igy!) készülök körömkefét venni és csak harminc cent...... — Nahát! Ezek után — hölgyeim és uraim — remélem tudják, hogy nekem mit jelent ez a szó...... Souvenir...... Csuhaj......!!! (ezt azonban csak a hozzám hasonló tapasztalatokkal rendelkező férjek tudják igazán kiejteni). ★ 1 számú utóirat: Kedves férj és apatársam, na nehogy azt hidd, hogy itt most csak az én feleségemről és leányaimról volt szó,a tiéidről is! 2 számú utóirat: A körömkefe a csomagolásnál lemaradt. (Igaz csak harminc cent......!?) Paul Géraldy: TŰNŐDÉS. Van örömünk, van régi bunk, mind a kettőnket egy csók andalít, s tulajdonképpen alig-alig hasonlítunk. Egy szó elég, csak egy szilaj . és semmi pör, örvény nyilik és a vihar kitör. Azt hisszük, a szerelmünk végtelen nagy és tiszta lágy, de hát mihelyt bennünket elhagy a vágy, csak alig értjük azt, ami volt már és ott az átok...... Te, hogyha férfi volnál, lennénk — barátok?! 73
