Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

jét teljesen felhajtotta és belenézett, a fenekén kevés füstöt látott, ami most felszállt Urashima arcába, mielőtt a tiszta levegőn szétfoszlott volna. Ebben a pillanatban Urashima átváltozott és egy ős-öreg ember lett belőle. Arcvonásai megráncosodtak, bőre petyhüdt lett, az előbb még egyenes és délceg tartása összecsuklott és teste meggörbedt. Számtalan kis ránc mutatkozott mindenütt, lábai egészen soványak lettek, görbék és gyengék, hogy alig tudott rajtuk állni. Kínosan vánszorgott Urashima vissza a faluba, ős-öreg ember, akinek már emléke sem volt mindarról, amit megért. Emlékezetében minden elmosódott és reszkető kezében egy félig nyitott dobozkát tartott, anélkül, hogy tudta volna, hogyan jutott hozzá.

Bemutatkozás

Becsengettem.

Pillanatok múlva,

végre,

az ajtószemen át elémhajolt a puhalépésü óriás.

Mongolos arcán melegség

volt.

Szemüvegén fürdött a kíváncsiság.

— Szabó Lőrincet keresem, a nevem:

Sári Gál.

Betessékelt.

Könyvfalai mélyén összeültünk.

S miközben pamlagján olvasta verseim, kigyult bennem a lámpaláz.

A nagybiró döntését vártam:

mi lesz velem,

élet,

vagy halál?

Aztán megeredt: szidott, dicsért,

majd oktatott,

Klárának is bemutatott.

A cigarettát is ketté

nyirta:

felét ő szivta, felét én.

És dedikált nékem,

“sok ió kivánsággal” egy TÜCSÖKZENÉ-t.

Budapest, 1947.

Sári Gál Imre.

Makaróni

Az öreg székely Brassóból szekerezett hazafelé.

Amint az országúton poroszkáltak lovai, egy utazó jön szembe vele, gyalogosan.

Nagy hőség volt. Az utazóról csak úgy szakadt a veríték, amint táskáját cipelte. Megszólította az öreget:

—- Álljon meg egy pillanatra. Nem tudná megmondani nekem, hol van a makaróni gyár?

Az öreg gondolkozott erősen, s kétszer is kibökte maga elé a szót:

— Makaróni? ... makaróni? ...

Aztán, mint aki segíteni nem tud, megszólalt:

— Hallja-e, biztony nem tudom.

Az utazó elköszönt, s nagy iramban tovább lépkedett. Amikor jó kilométer után a látótávolságból is kikerült volna, amint visszanéz, látja, hogy a szekér még mindig áll, s az öreg székely kézzel-lábbal integet neki, kiáltoz, hogy jöjjön vissza.

Az utazó meg is fordul, s visszaliheg.

— Az ur nem a likastészta gyárat keresie? — kiáltja nagy örömmel.

— De igen, azt, kedves bácsikám — örvendez az utazó, hogy megkapja végre a feleletet.

De az öreg, makaroni-ábrándozásából hágóhoz térve, csak ennyit felelt:

— No, mert azt se tudom!

•

Nem kérdezte előbb

Annak ideién a Székelvföldön katonák gyakorlatoztak, kint a mezőn.

A tiszt, aki nem odavalósi volt, az őrmesterre hagyta a további oktatást, 6 maga pedig, mert igen elfáradt, vissza szeretett volna menni a városi laktanyába.

Kiált a mezei utra, s valami alkalmatosságra várt, hogy ne kelljen gyalog megtenni az utat.

Kicsi idő múlva jött is egy székely szekeres.

Megszólítja:

— Hé bácsi, álljon meg. Messze van Csíkszereda?

Az öreg székelv meghúzta a lovak száját. S csak úgy a félfogán bökte ki:

— Nincs. Itt van, alig egv hajításra.

A tiszt felugrott a szekérre:

— No> akkor mehetünk, haitsom.

Telt az idő. S a tiszt lassan türelmetlenül izgett-mozgott. Amikor már ió háromnegyed órát is el szekereztek. nem állhatta meg szó nélkül, s uira megkérdezte:

— Mondja bácsi, messze van még Csíkszereda?

Az öreg egyet buzdított a lovakon, s nagy lelkinviigalommal szólt:

— Most már messzebb.

24