Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
Mezéscsófc. Harminc" deka lisztet összekeverünk 14 deka cukorral. Г citroiri' részelt héjával. ízlés szerinti törött fahéjjal és szégfüszeggel” 1 késhegynyi szódabikarbónával és annyi mézzel, hogy se kémény", se lágy tészta legyen belőle'. Körülbelül 112 cm. magasra 'nyújtjuk ki és pogácsaszágafóVal kerek csókokat szaggatva belőle, kikent tepsiben megsütjük. Ha kihűlt, bevonjuk vágy megöntözzük fehér cukormázzal. Dátolyacsók. Huszonöt ^deka vagdalt, hámozott '. mandulát, 25 deka vagdalt datolyát, 25 deka porcukrot 5 tojásfehérjével gőzön sűrűre főzünkl Sütőostyára egyenlő pag'yságu halmocskákat rákunk belőle és langyos sütőben megszáritjuk. Kókúsiciók. Negyvenöt deka mézet addig főzünk, mig ? főzőkanálról nehéz;, nagy cseppekben csepeg le. Akkor kihűtjük és összekeverjük 25 .deka rendes és 25 deka kóküszíisztel, 3 tojássárgájával, kevés .törött fahéjjal és késhegynyi szódabikarbónával. vagy szarvassóval és sima tésztává gyúrjuk. Vajjal kikent, liszttel meghintett tepsibe kerek .csókformákat rakunk belőle, megkenjük tojássárgájával és szép világosbarnái a síi tjük. - -í ' "««*1 • Moaycrós (mandulás) mézes csók. Negyvenöt deka mézet addig főzünk, mig a főzőkanálról nehéz, nagy cseppekben csepeg le Akkor kihűtjük és összekeverjük 112 kiló finom liszttel, 3 tojássárgájával. kevés törött fahéjjal és • szegfűszeggel. késhegynyi szódabikarbónával, vagy szarvasival és sima tésztává gyúrjuk. Vajjal, kikent ( liszttel meghintett tepsibe féldolláros nagyságú, kerek csókokat rakunk belőle, megkenjük tojással, meghintjük hámozott, gorombára vágott mandulával, vagy mogyoróval és ugyancsak gorombára tört. cukorral és. szép világosbarnára sütjük. Vr 70 A szuszék felé fordult, én pedig kifordultam az ajtón, mert mintha az édesapám hangját hallottam volna odakint. Hát csakugyan ő állt ott a kecskecsecsü lugas-szőlőnk mellett, egy bádoglocsolónak a rózsája volt a kéziben azzal szentelődzött. — Mire végzi, édesapám? — Látódé fiam, permetezek. ;— Itt is van peronoszpóra? — Nem azért permetezek én, fiam, hanem hogy harmat hulljon a földre, ez itt az én hivatalom. Csörtögés hallatszott a szölölevelek közt, egy kis sárga kutya csaholt ki közülük. — Nini, a Szana kutya! — nyújtottam ki feléje a kezemet. Apám visszarántott. — Nem az az, fiam. A Halál kutyája. Most kerüli a Halál az Ur szöllejét. öszes, szikár ember volt a csősz, viselt bakaköpönyeg rajta, csőszpuska a vállán, annak végibe egyenesre kalapált kasza dugva. Ahogy meglátott, megkapta a puska sziját. — Köszönj szépen a Halál bácsinak — tolt volna előre édesapám, de én a háta mögé bújtam. .... — Hát ez a gyerkőc? Hogy szökött ez ide? Nem láttam én ezt a nap-uton lejönni. — A hajnal hasadékán jött — magyarázta neki az édesapám, aztán bementek a szőlőkunyhóba. Én elejbem pedig odaállt egy kis kopasz öreg ember, akinek aranykorona volt a fején. Mindjárt ráismertem, hogy ez a Prómétás király. — Gyere — azt mondja — gombozzunk. Nagyon örültem neki, hogy kezes-lábas ruhában vagyok, mert tudtam, hogy azon fityegnek a gombok. Egyet leszakasztottam cérnástól és nagyon örültem neki, hogy én ezen a vasgombon aranygombot nyerek. Mert csupa aranygombok voltak a Prómétás király szemfödőruháján. — De hát mihez csapjam? Nem látok én itt falat sehol se. — Csapd a lábam szárához — gyűrte fel a szemfedőjét a kis öreg és nagyot nevetett hozzá. Azért nevetett, mert tudta, hogy a lába száráról nem pattan vissza a gomb, hanem keresztülmén ratja és beleesik a a semmibe. Úgy is lett, egyik gombomat a másik után vesztettem el. — No jó! — csattantam fel, — de most te csapd a te aranygombodat az én lábam szárához, Prómétás király, azon nem mén ám keresztül. — Nem csapom én, mert nekem már fázik a kezem. — Nézd, az én kezem milyen meleg. A te kezed mitől fázik? — Mert a királyoknak a mennyországban is fázik a kezük, ha eszükbe jut, hogy miyen sokan szálltak ömiattuk pokolra a földön. — De ha nem fázna a kezed, akkor gomboznál? — Akkor gomboznék. — Hát gyújtsál tüzet és melegítsd meg a kezedet. — Az ám, de miből gyújtsak tüzet? Látod, itt csupa nyers fa van, csak az a száraz fa, amin te ülsz. Én egy fekete deszkakereszten ültem, amire az volt ráfestve fehér betűkkel: Itt nyugszik Móra Mártonné, Juhász Anna, élt 83 évet.-— Mit adsz érte? — Adok egy aranygombot. — Azért nem adom. Add nekem a koronádat, azért odaadom. — Előbb te add ide az édesanyád fejfáját.