Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
Távbeszéd egy Budapesten maradt agglegény jóbaráttal ... Soraidból úgy érzem, hogy a szülőföld csodálatos vonzóerejétől Te sem tudtál elszakadni, mint a többi, számtalan magyar... Az emberektől könnyű búcsút venni, vagy őket búcsú nélkül elhagyni. Ebben igazad volt. Az emberek rosszak, romlottak. Rondábbak a legundokabb férgeknél... Bár messzire szakadtál családoddal, szülőotthonodat még sem felejtsd ... elsősorban magyar vagy. Magyarul szólaltál meg először Te és magyarul kezdett el beszélni a Te Ilonkád, Andriskád! Nem szabad elfelejteniük, hogy magyarok, akik Amerikában élnek... Nem szabad elfelejteniük a szép, magyar szót... bár a magyar haza nem juttatott sok szépet részükre... Az eltelt idő nem sok változást hozott részemre. Az ország élete lassan konszolidálódik. Az ünnepek fényét emeli a vörös csillagok ragyogása, mely fényesebb, mint azelőtt. A rend- és nyugalomra pedig vigyáz derék karhatalmunk, rend- és munkaőrségünk ... Prémium már nincs, mert a vállalatok olyan feladatokat kapnak, melynek teljesítése képtelenség ... Anyám nem a legjobban. Állandóan nyög és gyógykezelés alatt áll. Bár SzTK kezelés jár utánam, ami tudod ingyenes, de most is Ft. 1300-ot fizettem az orvosnak egy injekció kúráért... Kedves Fricikém! Miután kétévi munka után befejeztem a könyvemet a forradalomról, az otthoni életről, a menekülésről, a megérkezésről, most van időm megint leülni és reflektálni egy leveledre. Azért, mert a levél hangja, őszintesége, nyíltsága, emberi érzéstől átitatott sorai köteleznek. A szomorú csak az, hogy mig együtt voltunk, éltünk az óhazában és együtt nyögtük a szocialista haza építése minden gyönyörét, nem emlékezem arra, hogy csak egyszer mertél volna —, még egymásközötíi beszélgetés során is — ilyen emberinek mutatni magad. Először is — akár hiszed, akár nem — honvágyam nincs. Bevallom, néha nosztalgiát érzek a Svábhegyi — bocsánat, Szabadsághegyi kilátó után, néha a Sziget is hiányzik. A Váci-utca fénye, eleganciája, a pesti nők sikkje sem mondom, de szavamra, nincs honvágyam. Hogy miért? Könnyű megmondani. Mert én magyarnak éreztem magamat. Magyarul beszéltem, cselekedtem, gondolkodtam. És minden, amit otthonhagytam a családommal együtt, minden volt, de nem magyar. Aki disznók között él, maga is disznóvá válik! Fricikém! Nekem családom, gyermekeim vannak. Te nőtlen ember vagy. Egyedül Édesanyádnak éltél és tudom, élsz még ma is. De nekem gyermekeim voltak és nem akartam, hogy disznókká váljanak. Hogy megmételyezze őket is a vörös fertő. Csak rájuk kell néznem, csak körül kell néznem és minden eltűnik, ami mögöttem van. Nem, Fricikém, honvágyam nincs és tudom, nem is lesz! Csak ne féltsél minket — Fricikém! Amig élünk a házon belül a magyar szó kötelező. Magyar újságot járatunk. Magyar könyveket olvasunk. De nem kizárólag. Kötelezettségeink vannak az uj hazánkkal szemben. Nem írott, de becsületbeli! Az otthoni nehéz iskola-élet után, a tanonc évek után itt igyekezünk megszerezni az élet mesterleveleit. És büszkén jelentem, hogy eltekintve az értéktelen elhullottaktól, a selejtemberektől (akik az első nehézségtől már visszariadtak, beijedtek, visszafordultak) a legtöbb az újonnan jöttek közül nap, mint nap jelent valami uj sikert. Előbbre jutást. Házat vettek, autót vásároltak. Részletre bár, de biztasitalak, kifizetnek mindent. Talán azért tudják megtenni, mert itt nem vigyáz a rendre — mint írtad — derék karhatalmunk, rend- és munkaőrségünk? Talán azért megy itt minden egyszerűbben, mint odahaza (?) mert itt nem esik oly sok szép hangzatos szó a szabadságról, az életszínvonal újabb és újabb tervszerinti emeléséről? Nem gondolod Fricikém, nem látod meg, hogy mennyire rabszolga vagy Te otthon? Nem érzed meg, hogy a millieu elmélet alapján Te fogod hamarább elveszíteni a magyarságodat az óhazában? Előbb, mint én? (Ha ugyan már nem veszítetted el és mindazt, amit Írtál, talán már te is a magyar rádió szinescsábos, hazacsalogató, mézsziruptól csöpögő éjszakai leadásaiból szedted? Nem igy van, Fricikém?) De, hogy megmondjam őszintén, csacsiság igy — messzeségből — vitatkozni. Én — eltávozásommal — szint vallottam. Te, mert ismerlek, otthonmaradásoddal a mártír sorsot választottad. A rohanást, a munkahajszát az elérhetetlen feladatok teljesítését, a délibábként fel-feltünő prémium utáni álmokat. A tehetetlenül gyötrődök, a megalkuvók, a gerincnélküliek, fejbólintó Jánosok országa lett a kis Magyarország. Tudom, vannak, maradtak otthon kivételek. De ezek a szerencsétlenek lassan, de biztosan tűnnek el és mi lesz azután? Frigyes barátom, hogyan tudsz te ott, embeként élni? Ez a legnagyobb fogalom előttem. Tudod, én is kijártam az iskolát. Túl vagyok már régen az elméleten. Azt is tudtad rólam, hogy a legnagyobb bajom mindig az volt, hogy tárgyilagosan, józanul tudtam bírálni az eseményeket. De a bolsevik párt történetéből levontam egy következtetést. Azt, hogy a kommunista rendszer a céljai elérésében nem retten vissza még attól sem, hogy időszakonként a felesleges vért kieressze. Sztálin idejében Berija volt ennek a metodikának legjobb sebésze. Ma? Kruscsev. Persze 39