Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
ségünkben mit vigyünk neki. (Távolról örömkiáltás vág szavába. Jakab kiált.) Jakab (hujjogva): Apó... apó... van már bárány! Hófehér, selymesgyapjú bárány! Náthán (lelkendezve): Bárány?!... Hol a szalag... a csengetyű... hadd kössem a nyakára... Bárány, hófehér, az első... ez lesz az ajándék (Futóléptek közelednek, majd Jakab befut a színre.) Jakab (lihegve beszél): Apó... nézd, milyen szép! Náthán (felindulástól remegve): Add ide... én viszem!... És most fussunk. (Kilódulnak a színről. Zakariás futás közben is mámorosán kiáltozik.) Zakariás: Emberek... A Megváltó megszületett... Embereeek... (A kiáltozás lassan elhal.) Szünet. Ш. JELENET. Szín: Városvégi tájak. Fák, mögülük házak rejlenek. Balról pedig, félig az előtérben, féltetős szörnyek. Vöröses világosság árad ki ajtónyílásán. A szín félhomályos. Szélzúgás, beszéd közeledik. A három király jobbról belép. Menyhért kívül kezdi a beszédet. Menyhért (töprengve): Az égi jel erre mutat, de hol a palota? A házak kopottak, düledezők. Nincs itt királyhoz méltó hely! Vagy tán látsz ilyet, Boldizsár testvérem? Boldizsár (álmodozón, körülmutatóan tárja szét kezét): Látok! Fala a szemhatár, mennyezete az ezüstcsillagos égbolt. Kell ennél szebb palota? Ne keress hát márványos házat... ne kutass most semmit... Szórj el magadtól mindent, ami hiábavalóság. Húnyd le a pillád... Imádkozz! Menyhért, nem érzed? A Teremtő lelke szálldos itt felettünk. Közeleg a nagy pillanat s megismerjük, mi az élet célja! Ugy-e Gáspár?! Gáspár (csendesen, kérdezve): Igazság?... Boldizsár (ugyanolyan halkan): Vagy más!... (Kívülről hirtelen moraj tör be, tömeg zúg és kihallik belülről Zakariás pásztor ujjongó biztása.) Zakariás (kívül): Emberek... jertek... (befutva, mögötte a két másik pásztor és a néptömeg): jertek... erre... erre... Angyal jelentette... a Megváltó megszületett. (Mind odasietnek az istálló elé és a bejárat körül szétszóródva letérdelnek. A három király néma csodálattal közelebb húzódik. Egyszerre szólalnak meg.) Gáspár, Menyhért, Boldizsár (boldogan, elragadtatottan) : Az írás szava im’ beteljesedett. (Kórus, „Dicsőség mennyben az Istennek",) Gáspár (előrehajol, a betlehemi istállóba pillantva, hangja remeg a meghatottságtól): Dicsfény a fején. 6 az, a ma született király (térdre ereszkedik). Menyhért (szintén letérdel, aztán keleti módon mellén keresztbetett kézzel földig hajol, majdnem suttogva): Juhok szállása a palotája. .. Boldizsár (bólint .ugyanolyan halkan felel, miközben ő is térdethajt): Jászol az ágya, gyolcs a pólyája... Jószágok mellette, ők melengetik... Gáspár (ajándékot emelve): Tarzusi aranyat hoztam neki... Menyhért (folytatva a mondókát): Arábiái illatos tömjén az én ajándékom... Boldizsár: Babiloni mirrhát helyezek a lába elé... Nctthán (feláll a többiek közül, karján a bárány és mentegetőzve, alázatosan könyörög): Királyom, megváltóm... fejedelmek térdelnek előtted, kincseket hoztak néked, garmadát__Nékünk nincs másunk, csak egy piciny báránykánk... Méltatlan vagyok rá, hogy ezzel közeledjem hozzád, hisz ajándéknak egy bárány oly csekély. De nézd, uram, ez a legkedvesebbünk és szívünk csordultig van örömmel, hogy eléd tehetjük... Szegény, öreg pásztorod csak ezt akarja mondani és most már megy is tovább... Odakünn őrző nélkül vár a nyáj... (benyújtja a bárányt, majd kisvártatva elhátrál.) Gáspár (ámuldozva, két társához): Testvéreim, odanézzetek!... A bárány a pólyához simul és az öreg pásztor felé mosolyog a Kisded! Menyhért (suttogva): Gyémántnál többet ér, amit 6 adott, mert egyetlenét adta!... Boldizsár (átszellemülve felemelkedik): És amint adta!... Kezében reszketett, szeméből sugárzott, szavából áradt a nagy-nagy rajongás, imádat... Nem vagyunk méltók hozzá, közöttünk 6, a pásztor, a legkülönb... Hideg számítás hozott ide minket, fejtegetése egy mély titoknak... A pásztor nem gondolkozott, csak ujjongott... rohant... aztán térdre esve a szívét kitárta (imádattal folytatja): Köszönöm neked, Uram, megvilágítottad tévelygő lelkemet. Tudom már mi van ott túl az igazságon. Uram, Neked és pásztorodnak köszönhetem, hogy tudom már mi az élet betöltője, célja mindennek... Gáspár, Menyhért (egyszerre mohón): Mondd, mi az?! Áhítattal szomjazzuk a tudást! Boldizsár (a betlehemi hajlékra mutatva, fojtottan beszél): Mindenütt ott rejlik földön és égben; könnyben, napsugárban, gyerekmosolyban és kézmozdulatban, ha simogat Tudománnyal nem érhető el, számítás oda vezet... oly egyszerű a megoldás... A szeretet! Királyok, hagyjuk az aranyat, mirrhát. .. s mint az öreg pásztor, tárjuk ki szívünket! Gáspár, Menyhér, Boldizsár (mindhárman egyszerre, térdenállva meghajtják fejüket): Kisded, Messiásunk... Szeretlek... nagyon szeretlek!.. . FÜGGÖNY. 53