Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
I. légionárius (fiatal, borotváltképű, hangja borzongó): Hideg van itt, Publius. Fázom! Jupiterre mondom, jólesnék egy korsó forralt bor. Jöhetne már a felváltás! II. légionárius (öregesen, rekedten nevet): Hideg? Ugyan!... Látszik rajtad, Caius, hogy nemrégiben érkeztél. Majd megtudod, mi az igazi hideg (előre mutat a város felé), ha künn táborozol, ott a látóhatár alatt a sivatagban. Odakünn nappal az emberre sül a páncél, éjszaka pedig megkékül a bőre a fagytól. Jeruzsálem paradicsom a puszta mellett (kis szünet után)... Ilyenkor este még szép is. Nézd csak, milyen vörösre festi az alkonyat a várost. Láttál-e Rómában valaha ilyen napnyugtát? I. légionárius (sóhajtva): Róma!... Ne is emlegesd. Ott lágyan száll le a sötét, szinte észrevétlenül. A nap aranyfényt hint búcsúzóul s közben lassan-lassan köd terül a Tiberisre, puha, lila színű köd. Aztán kigyúlnak a mécsesek és mire eltűnik a nap, Róma ismét fényárban úszik, ó, odahaza vidám az este... De itt!... Még alkonyat sincs. Egyszerre vörös lesz az ég és máris éjszaka van; hideg, süket éjszaka. Az utcákon senki. Csak a kóbor kutyák marakodnak a sarkokon. Ha itt beesteledik, meghal az élet. Olyan ez a nép, mintha mindig halottat gyászolna. II. légionárius (nehézkes dörmögéssel): Hát... mulatságra biz kevés okuk van! Kegyetlen törvények, adók, nyomorúság. Te sem kurjongatnál, ha ennyi baj ülne a nyakadon!... Dehát... dorbézol helyettük eleget a király! I. légionárius (erősítőén): Úgy ám! Három nap alatt harmadszor állok itt vártán, de mindannyiszor lakomázóktól zsivajgott a palota. II. légionárius (elgondolkodva): Igaz... igaz!... Am ki tudja, meddig tehetik? Tán azt hiszed, a légió hiába áll készenlétben? Forr itt a falak mögött minden! Valami Messiásról suttognak a nép között... szabadítóról, aki megváltja őket minden rossztól. Lehet, hogy már közöttük is van! Júdeábán három nappal ezelőtt lázadás tört ki... Komoly a dolog! (Pillanatnyi gondolkodó hallgatás után tovább fűzi a szót.) Nem is tudom, hogyan jutott át a verekedők között épségben az a három barbár főember? Láttad őket? I. légionárius (bizonykodóan): Láttam! Azt mondják róluk, napkeleti királyok. Számtalan szolgájuk van és a podgyászt elefántok meg tevék cipelik. Gazdagok lehetnek. Még a sarujukon is igazgyöngy csillog. (Tűnődve.) Vájjon mi hozta őket Jeruzsálembe? (Beszédjébe a színfalak mögül Licinius fennszóval belevág, öltözete mint a légionáriusoké, csupán lándzsa helyett rövid, szélesptngéjű kardat hord.) Licinius (hangosan): Erre, erre királyaim! II. légionárius (suttogva), ördögöd van Ciaus! Láim, itt jönnek. Licinius a vezetőjük, az a szószátyár, rómait majmoló palotatiszt. Álljunk odébb, mert még büntetést szabat ránk a beszégetésért (gyorsan elhúzódnak a szín balsarka felé). Licinius (a három királlyal jobboldalt belép, hadarva, nagy hűhóval magyaráz): Fenségeim, íme előttetek áll Heródes király meszsze földön híres palotája. Színtiszta márványból épült. És halljátok a zenét? Perzsa rabszolgák játszanak... A hangszerek mesterei! (Túlzott rajongással.): Ó, édes bűvöletbe ringatják azokat, akiknek szerencséjük van hallgatni őket! Ti éppen jókor érkeztetek, hogy élvezhessétek ezt a csodát. Heródes szerény vacsorán látja vendégül nemes barátját, a római helytartót és nektek ott lészen helyetek a jobbján. De talán mielőtt bemennénk, elgyönyörködnétek a kilátásban. Innen elétek tárul az egész város! (Oda akarja vezetni a királyokat a bástyafalhoz, a jobboldalra.) Azt mondják, fekvése szebb, mint Tarzusé. Kegyelmes fejedelmem, Gáspár, mi в véleményed? , Gáspár (zengő, érces, hangú, rövid körszakállt viselő feketebőrű férfi, fején turbán, fülében arany karikák. Buggyos, bokáigérő török nadrágot visel, félvállra vetett, körgallérszerű köpennyel. Türelmetlenül leinti Liciniust): Hagyjuk a hiábavalóságokat. Útunk sürgős! Vezess bennünket Heródes elé! Ezt akarod, nemde Menyhért? Menyhért (mély hangon beszél, barnabőrű, szájra simuló bajusza van, nyakig érő arab fejkendőt visel, homlokán abronccsal leszorítva, ruházata fehér burnusz, lábán saru. Helyeslőén int Gáspár felé): Helyettünk szóltál, testvér! A csillag már ismét fenn ragyog az égen, sietnünk kell tovább. Végezzünk mielőbb! Lucinius (rábeszélően): Uraim, türelem!... Még csak most sorakozik tiszteletadásra a díszőrség. Ezt meg kell várnunk! Nézzétek. Boldizsár király nem nyugtalankodik! Boldizsár (halk, határozott hangú. Simára fésült, vállig érő hajat visel, félhosszú, egyenesre metszett szakáit, Fehér nadrág, vörös királyi palást. Visszautasítóan felel Liciniusnak): Tégy féket nyelvedre, ember! Hallottad az utasítást! Licinius (sértődötten): Kívánságtok parancs... Hát akkor... erre forduljatok (balra fordulnak a színfalak mögé, és Licinius fennszóval, gőgös kiáltással folytatja): Hé, szolgák... az ajtót! Színváltozás. 2 kép. Szín: A palotaterem. Jobbfelé L-alakú asztal. Heródes és társai lakomáznak. Heródes palástban, fején arany koronával. A többiek római, arab, ruhákban, kacagnak, halkan beszélgetnek. Majd gongütés és a hirtelen csendben kívülről megszólal az ajtónálló. Ajtónálló (jelentő hangsúllyal): Felség! Vendégek. Három napkeleti király... 50
