Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-12-01 / 12. szám

be rajta gyorsan. Csak mikor már becsukódott az ajtó, fedezi fel Pierret.

— ó, bocsánat,___— mondja.

Pierre és Eve egészen közel állnak egymáshoz. Lucette egy pillanatra csodálkozva megáll, újra összeszedi magát, és nagy Ívben egy másik ajtó felé megy.

Eve megfogja Pierre karját, és halkan szól:

— Gyere___

Mialatt Lucette továbbmegy, pillantása akaratlanul ráesik a kettőre, és igy hangtalanul figyeli, hogy azok együtt bemennek a szomszéd szobába.

Felháborodva hagyja el a szobát, és hangosan becsapja az ajtót.

Eve szobájában Pierre néhány lépést tesz, mielőtt odafordulna a fiatal asszonyhoz, aki közeledik hozzá.

Eve sokáig, vizsgálódva nézi őt, mozdulatlanul, csodálkozva.

— Szóval ez vagy te... — morogja.

— Világos, — feleli kissé bambán, — ez vagyok.

Megpróbálja a kezeit a zsebébe dugni, de aztán azonnal megint kihúzza.

— Foglalj helyet, — mondja Eve. ,

Pierre megfordul, meglátja a klubfotelt, egy

lépést tesz felé, majd kijelenti:

— Inkább állva maradok.

Fel és alá megy a szobában, maga körül nézeget.

— Te itt élsz?

— Persze.

Pierre keserűen megrázza a fejét.

— Szép itt nálad___

Eve az ágy lábánál leül, és állandóan nézi őt. Pierre odamegy a fotelhez, és elhelyezkedik benne.

Mereven ül, és lábait az ülés alá húzza. Tekintete távoli.

Eve hirtelen ideges nevetést hallat.

Pierre csodálkozva, majdnem sértődötten pillant rá, de Eve nem tud uralkodni magán.

— Miért nevetsz?

Eve nevetése már majdnem sírás, míg végre sikerül összeszednie magát.

—. Mert olyan vagy, mintha látogatóba jöttél volna.

Pierre nem éppen bosszúsan, de bátortalan mozdulattal válaszol:

— Odaát könnyebb volt....

Föláll, és kezeit hátul összefonva, fel-alá jár a szobában. A környezet mind zavartabbá és ingerlékenyebbé teszi.

Eve szótlanul és feszülten követi a szemével.

Pierre elmegy az öltözőasztal mellett, ami tele van kristályüvegekkel, kefékkel és luxusholmikkal. Majd megáll egy vitrin előtt, amiben festőién csoportosulnak kínai figurácskák, értékes vésett kövek, finoman müveit antik ékszerek és egyéb csecsebecsék.

Mindezt könnyed mosollyal szemléli, amibe megvetés és szomorúság vegyül. Közben morogja, mintha sajátmagának mondaná, a fogai közt:

— Igen, igen-----Aztán hirtelen kijelenti, anélkül, hogy köt rülnézne:

— Eve.... neked el kell jönnöd hozzám.

Félénken kérdezi meg Eve:

— Hova?

— Hozzám, — ismétli egyszerűen.

—• Természetesen elhagyom ezt a házat, Pierre, és követlek, ahová csak akarod, de nem rögtön.

Pierre visszajön az ágyhoz, és sötét arccal mondja:

—■ Ezt előre gondoltam.. . Odaát, a halottak között, ott nagyon szép volt a szerelem. De itt, itt van mindez___

Ujja hegyével felemeli a bundát.

— Mindez? — ismétli Eve.

Egy fej mozdulattal mutat szét a szobában.

— Bundák, szőnyegek, csecsebecsék....

Kétkedve teszi Eve kezét az övére.

— Ez a te egész bizalmad? Nem ez a “mindez” tart engem itt vissza, Pierre. A húgom miatt kell még maradnom. Meg kell őt védenem.

— Ahogy akarod.

Ezzel megindul az ajtó felé.

Eve hevesen fordul feléje.

— Pierre!

Pierre megáll. Eve odamegy hozzá, és a karjára teszi a kezét.

— Igazságtalan vagy___

De Pierre arca zárkózott marad. Eve egész közel lép hozzá, a másik karját is megragadja:

— Ne vitatkozzunk Pierre. Nincs ehhez elég időnk.

Ebben a pillanatban kinyílik az ajtó, és André lép be, kezében a kalapjával.

Lucette, aki nyilvánvalóan tudomására hozta nővére különös viselkedését, megjelenik mögötte, de kint marad a szalonba. Pierre és Eve lassan az ajtóhoz mennek.

André gépiesen megszólal, csak azért, hogy megtörje a csendet.

—■ Az orvos öt perc múlva itt lesz.

Eve szorosan fogja még mindig Pierre karját, és gúnyosan mosolyog.

— Igazán sajnálni kell téged, André. Nem elég, hogy nem haltam meg, de egyenesen makkegészségesnek érzem magam.

Az ütés talált, André mégis mosolyog:

— Azt látom!

Bejön a szobába, és leteszi a kalapját egy

székre.

Aztán tettetett nemtörődömséggel mondja:

— Nem mutatnál be engem?

—• Ez teljesen fölösleges.

Erre André Pierre felé fordul, és szemtelen csodálkozással vizsgálja.

— Nehogy azt gondold, hogy túlságosan tragikusan fogom fel ezt a dolgot. De meg kell vallanom, furcsa módon választod meg az ismeretségeidet.

Pierre fenyegető arccal tesz egy lépést André felé, de Eve visszatartja:

— Nem, Pierre....

35