Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-12-01 / 12. szám

velők odahaza, a magam házában. Az emberek is szívesebben jönnének hozzám oda, s én is jobban tudnám a magam födele alatt, hogy mit mondjak nekik!

A kapitány nagyot nevetett ezen, barátságosan megveregette az öreg ember vállát, s ezzel bocskoros Álgyából községi elöljáró lett. Alig telt bele egy óra, s már dolga is akadt, még pedig fontos. Öreg Lukács megjött a juhokkal. S mögötte, a legelőoldalon, látni lehetett a többi nyájakat is, ahogy bolyhosan és fehéren ömlöttek alá az erdőből, nyomukban ugató kutyákkal, & kurjongató pásztorokkal.

Öreg Lukács megállította a juhokat a piac sarkában, szemközt a Tromka-kapuval, s hangosan odaszólt Máténak, aki a nyáj túlsó oldalán volt.

—• Eridj be a községházába, s jelentsd hogy megjöttünk.

— Maga a számadó, menjen maga, — mordult vissza a sánta, — nekem elegem volt belőlük.

—. Nocsak, — intette meg Lukács, — amíg a nyáj mellett vagyunk, az én szavam számít. Ugorj csak.

így aztán Máté, ha nem is ugrott, de sötét ábrázattal bebicegett a községházára. Jött is azonban nyomban kifele, még pedig ugyancsak fürgén billegtette a rossz lábát.

— Héj, fordult a világ, hallja-e! — kurjantott oda a számadójának. — Mátul kezdve öreg Álgya kormányozza a falut a maga házábul! Idebent csak katonák maradtak!

— Tán nem? — döbbent meg ettől öreg Lukács is.

— Hujjuj, még megjön a világ esze! — vidámkodott Máté, s fordult is sebesen az Álgyaház felé, azonban vén Lukács megállította gyorsan.

— Nocsak, — mondta, — oda már én megyek. Te ügyeld a juhokat addig.

Az új elöljáró ott kucorgóit a pitvar padkáján, s fejtette a törökbuzát.

— Adjon Isten, — köszöntött rá öreg Lukács, — igaz-e, hogy te vagy az új biró?

— Igaznak igaz, — ismerte be öreg Algya.

Lukács levette a kalapját, s megvakarta a fejit.

—• Hm, — dünnyögte, — há’sze nem mondom... — Aztán csak állt ott, s nézte, ahogy az új bíró fejtette tovább a törökbuzát.

Egyikük se szólt egy darabig.

—i Jön a hó, — mondta végül is öreg Lukács, — érezni a szagát odafönt.

— Az én vállam csontja is érzi, — bólintott öreg Álgya.

— így aztán behoztam a juhokat, — tette rá öreg Lukács a pontot.

— Tán nem? — nézett föl öreg Algya a törökbuzáról.

— Én igen, — bólintott öreg Lukács, — s a többiek ia jönnek. Nincs mit egyék a jószág odafönt. Se fű, se széna.

—• Hat ez igaz, — hagyta rá öreg Álgya is.

— Már most, ha te vagy a bíró, — tért rá öreg Lukács egyenesen a kérdésre, — hát mondd meg, hogy hova tereljem őket. S azt is, hogy a túróért ki jön föl.

Erre már öreg Álgya is abba hagyta a munkát, s nagyot sóhajtott.

— Ha jól emlékszem, kimondták volt annak idején a gyűlésen, hogy a birka a tietek ezentúl, igaz-e?

— Mondani mondták, — bólintott Lukács, — de szénát nem adtak hozzá. S minket se kérdeztek meg, hogy áll-e a vásár, vagy nem.

— Áll-e? — akarta az új bíró tudni.

— Nem, — felelte kurtán a pásztor.

— S mért nem?

— Mert nincsen igazság mögötte, — adta meg Lukács a feleletet, — ami az enyim, az az enyim. S ami nem, az nem. S ezen semmiféle gyűlés nem változtat, igaz-e?

4. Demkó Belánszky Andrea, Temperley, Argentina.

5. Kolosy Antal, Buenos Aires, Argentina.

6. Burzay Pál, Rio de Janeiro, Brazília.

7. Kiss József, Montreal, Canada.

IH. CSOPORT (három előfizetőt szerzett):

1. Doimicia Piroska, Buenos Aires, Argentina.

2. Póka Ervin, San Francisco, USA.

3. Koszorús Edith, Buenos Aires, Argentina.

4. Sándor Iván, Stockhohn, Svédország.

IV. CSOPORT (négy előfizetőt szerzett):

1. Kézdy Gábor, Cleveland, USA.

2. Dómján Etelka, Chicago, USA.

(Folytatás az előző oldalról.)

A titok.

Egy misszionáriusnő Kínában teára volt hivatalos egy mandarin nyolc feleségénél. A kínai nők aprólékosan megvizsgálták látogatójuk ruháját, fogait, és így tovább, o'e leginkább a lábai fölött voltak meglepve.

— Hogyan, — kiáltott az egyik, — ön ugyanúgy tud járni és szaladni, mint a férfiak?

— Természetesen.

— Úszni és lovagolni is úgy tud?

— Persze.

— Akkor ön éppen olyan erős, mint egy férfi?

— Igen.

— Akkor bizonyára nem is engedi megverni magát egy férfitől, még ha az a saját férje, akkor sem?

— Természetesen.

Erre összenézett a nyolc asszony, míg végül a legidősebb komolyan megszólalt:

— Most már megértem, hogy ezek a fehér ördögök miért nem vesznek maguknak több feleséget. Egyszerűen félnek.

11